Bajnokság
Csősz Tamás: nem változtak a céljaink
Ha Smith nem megy el, Price sem érkezik. Visszatértek a nézők a Tiszaligetbe.

:
:
Lassan másfél hónapja új szakmai stáb vezeti a Szolnoki Olajbányász edzéseit, emellett három új játékos is érkezett a nyolcszoros bajnokhoz. A változtatások okairól, a játékoskeretről, a gyengébb szezonrajt utáni elvárásokról beszélgetett a klub hivatalos honlapja az ügyvezető igazgatójával, Csősz Tamással.
– Másodjára épül csapat az Olajbányásznál. Miként látja, jó döntés született meg november 23-án éjszaka?
– Ha az edzőváltásra gondol, akkor ennél azért bonyolultabb a válasz. Dragan Alekszics az Olajbányász történetének legsikeresebb edzője, tehát nagyon nehéz szívvel mondtuk azt, hogy most változtatni kell. Az azóta lejátszott öt mérkőzés azt bizonyította, más csapat lettünk, most újra a közvetlen élmezőnyhöz tartozunk. A Falco elleni vereség után azon a rendkívül nehéz éjszakán született meg az a döntést, amellyel előbbre tudtunk lépni. A bajnokságban kéthetes szünet következett, tulajdonképpen ez optimális időszaknak bizonyult az edzőcserére.
– Azért már a bajnokság elején néhány forduló után kiderült, hogy nem igazán működik a gépezet.
– Igen, ez valóban így van. Nekem azzal volt problémám, hogy rendkívül hullámzott a teljesítményünk, idegenben pedig nagyon gyorsan eldőltek a meccseink, nem volt tartásunk, ha elhagytuk Szolnokot. Egyértelmű volt, hogy kell egy kreatív ember a külső sorunkba, valamint azt is láttuk, Morant nem tud nekünk érdemben segíteni céljaink elérésében, helyette egy fizikálisabb, képzettebb centert kezdtünk keresni.
– Végül aztán három új ember jött.
– Az új játékosokat Gasper Potocnik választotta ki, így került hozzánk Marjan Cakarun Morant helyére, valamint a két amerikai, Darwin Davis, illetve Timothy Price. Price azért került az érdeklődési körünkbe, mert Kenneth Smith elfogadott egy belga ajánlatot és bejelentette, hogy nem szeretne a Szolnoki Olajbányászban kosarazni.
– Smith-t meg akarta tartani a klub?
– Igen a tervünk ez volt, ha marad, akkor Price nem érkezett volna. Smith-t elengedtük, ám mivel érvényes szerződése volt, természetesen pénzt kértünk és kaptunk érte. Annak ellenére, hogy az utolsó meccsét játszotta színeinkben, a paksi győzelemhez nagyon sokat tett hozzá Kenneth. A mérkőzés után váltottunk pár szót, jó viszonyban váltunk el és azóta is kapcsolatban vagyunk.
– Akkor összességében elégedett a változtatásokkal?
– Négy győzelmet arattunk, egyetlen ponttal kaptunk ki Fehérváron úgy, hogy még sokat kell dolgoznia az edzői stábnak és a játékosoknak, mire teljesen összeszoknak. A bajnokság első körének végére a rosszabb kezdés ellenére a változtatásoknak köszönhetően a harmadik helyre értünk oda, ez pedig illeszkedik a céljainkhoz. De inkább úgy fogalmaznék, hogy jó úton indultunk el. Van egy olyan emberünk a palánk alatt Cakarun személyében, aki sokoldalú, remek játékos, igazi csapatember, példaértékű a hozzáállása a munkához, s képes magával húzni a többieket. Davis nyomás alatt is képes jól összefogni a csapatot, ponterős. Price pedig kiváló kosaras, jól bontja a védelmet, s másokat is képes helyzetbe hozni.
– Mi a helyzet a többiekkel, hogyan fogadták a változtatásokat?
– Profi játékosok, akik pontosan tudják, mit várunk tőlük, s a változtatások azért vannak, hogy az Olajbányász a múltjához méltóan szerepeljen a szezonban. Elsősorban a külföldiek helyzete vált kicsit nehezebbé a hatodik légiós érkezésével, de átbeszéltük mindenkivel a helyzetet, mindenki csak a munkára koncentrál.
– És a magyarok?
– Juhos Levente sérülése a legrosszabbkor jött szeptemberben, hatalmas energiával vetette bele magát a munkába. Fehérváron már védekezésben és támadásban is azt mutatta, utolérte magát minden szempontból. Tóth Norbert és Kovács Péter igazi csapatemberek, akik soha nem a saját számaikat figyelik, nagyon fontos emberei a csapatunknak.
– Fiatalítást ígértek. Meglepne, ha ezzel maradéktalanul elégedettek lennének.
– Valóban nem lehettem egy ideig elégedett. Rudner Gábor szerintem nagy léptekkel halad előre, sokat játszik, biztos embere a rotációnak. Sajnos Pallai Tamás sérüléssel küszködött és küszködik most is, ezért sem tudtunk előbbre lépni az ő beépítésében. Samuel Taiwo érezhetően motiváltabb az új edző kezei alatt. Örömmel látom, hogy többen próbálnak élni a lehetőséggel, s Gasper Potocnik nem fél attól, hogy ezt megadja nekik.
– Eddig jól fogadta a közönség a csapat megújulását, legalábbis a nézőszám erre enged következtetni. Mit vár a klubvezetés az Olajbányásztól az előttünk lévő időszakban?
– A csapat még nincs kész, láthattuk Székesfehérváron is, hogy bár stabilabbak lettünk, de még össze kell csiszolni a védekezést és a támadójátékot is. Idő kell ahhoz, hogy az új felállásban mindenki pontosan megértse a szerepét és a lehető legtöbbet tudjon hozzátenni a csapat eredményességéhez. Ezen nagyon sokat dolgozik a szakmai stáb és a játékosok, s ezt hétről hétre a pályán is láthatjuk. A céljaink nem változtak, továbbra is olyan helyen akarunk végezni a bajnokságban, mely nemzetközi kupás indulásra jogosít bennünket. Ehhez minden segítséget megadunk csapatunknak, s nagyon örömteli látni, hogy a szurkolóink vevők a harcosabb Olajbányászra, és a városi sportcsarnok szinte teljesen megtelik a mérkőzéseinkre.
– Sokan kérdezték, lesz-e szurkolói ankét?
– Most már összeállt a csapat, a stáb, így januárban nyilvános edzést szeretnénk tartani, s hamarosan a szurkolói ankét időpontját is bejelentjük.

A Szolnok “jó útra lépett”.
A változások mind javára szólnak, bármi lehet …
Tóth N. hasznosabb mint ahogy sokan megítélik, de Kovács P. sajnos a sérülése óta nem találja magát (se).
Már tavaly meg kellet volna lépni az edző cserét. Alekszics remek játékos volt, de csapni való edző. Már ez remek döntés volt. Morant cseréje ugyancsak. A többit már Smith elmenetele generálta.
CSAK AZ OLAJ!!!
Én ebben nem akarok okos lenni, ti jobban tudjátok nálam, de Alekszics az én szememben sikeredző, a szolnoki aranykorszak nélkülözhetetlen láncszeme.
Bár valaki írta, hogy azzal a kerettel ezt bárki lehozta volna, azért ebben sem vagyok olyan biztos.
Igazad van. Lásd a tavalyi kupadöntőt pl. Oda edzői kvalitás kellett. Lehet, h nem a legtemperamentumosabb edző, de az a döntő az övé, sztem.
Visszatérnek a nézők??
Én úgy tudtam, hogy Szolnokon mindig mindenki kitart a csapat mellett, ha éppen átmenetileg rosszabbul megy, akkor is.
Most, hogy megint ömlik a közpénz, visszatérnek a divatszurkolók is.
Neked ugyan szemmel láthatóan nem megy az értő olvasás ,de hátha sokadjára sikerül értelmezni : “Smith-t elengedtük, ám mivel érvényes szerződése volt, természetesen pénzt kértünk és kaptunk érte.” . Szóval inkább kussolnék mert ha idén nem nyertek meg mindent akkor irtó nagy égés lesz. ( Bár tavaly is öröm volt nézni Győrben az arcotokat, ha rajtunk múlik idén is ez lesz 😉 )
Ez a cikk nem rólunk szól.
Ez a cikk arról szól, hogy ismét divat lett a Tiszaligetbe járni.
Hagyd a sárga cinegét! Lépd át, mint a kutyaszart!
Annak idején csodálkoztunk hogy olyan siker csapatoknál mint a Honvéd, miért van olyan kevés ember a mérkőzéseken…20-30 megnyert bajnoki cím után mindenhol ez lenne…
Nálunk is olyan magasra lett rakva a léc… olyan csapatok (Partizan, Crvena Zvezda, Besiktas, PAOK), játékosok voltak a Tiszaligetbe (Bogdan Bogdanovic, Saric, Jokic) De az egész délszláv régióból, hogy ezek után nehéz volt lelkesedni egy Kaposvár, Szeged, Pécs, MaFC, nem megsértve őket.
Divatszurkolók mindenhol vannak, akik csak a sikerre mennek ki, ha kikap a csapat akkor meg szidja őket. Majd meglátod nálatok is ez lenne (reméljük azért nem) ennyi siker után
Három célunk van: 1. BAJNOKSÁG: A nemzetközi kupa részvételhez az első három hely valamelyikén kell végeznünk, erre az esély a jelenlegi viszonyok között 80 %. A Falco kiemelkedik a mezőnyből, ha ott nem lesz sérülés, akkor behúzza a bajnokságot. A Falco után viszont erősorrend alapján mi és a Körmend következünk, az idegenlégiósaink szerintem a legjobbak a mezőnyben….. hát a magyar mag az viszont olyan, amilyen, sajnos. Juhos mindenesetre nem rossz és javulni fog, az edzőnk pedig kiváló. 2. MAGYAR KUPA Aki kupát akar nyerni, annak minket kell megverni, mi vagyunk a címvédő. A Falcót jobb lett volna az első körben… Olvass tovább »
Hm! Én úgy tudtam, Davis jött Smith helyett, Price már pluszban van, ő a 6-ik légiós. Szerintem feleslegesen, én inkább Tóth-ot vásároltam volna vissza. Belül bőven megvagyunk, elöl Chakarun mellett így Samut kellene minél többet játszatni. Sajna a baltás, meg Peti csak pillanatokra használhatók, bármennyire is magasztalja Dragant, ez az ő sara!