Kosárlabda
Csornai Bence lesz a szolnoki keret negyedik fiatalja
A Szolnoki Sportcentrum kosárlabda akadémiáján nevelkedett.

:
:
Újabb fiatal tehetséggel állapodott meg hosszabb távra a Szolnoki Olajbányász. A gárda a napokban kötött szerződést a saját nevelésű, a Szolnoki Sportcentrum kosárlabda akadémiáján pallérozódó 19 esztendős Csornai Bencével, a többszörös utánpótlás válogatott bedobóval.
Csornai Bence korosztályának kiemelkedő játékosa itt Szolnokon, a tavalyi szezonban már az U20-as gárdánál is megmutathatta tudását, első évében 6,8 pontot dobott az idősebbek között.
Csornai Bencére a felnőtt keretnél számít a szakvezetés, ahogyan a szolnoki utánpótlásból a „nagyokhoz” kerülő, szintén saját nevelésű Pallai Tamásra, Gilszki Erikre és Samuel Taiwora is – írja a klub honlapja.

Gratula!
Csabesznek is!
Hajrá Olaj!!!
Én is gratulálok Csabesznek is és természetesen Bencének is! Legyen sikeres az Olajban az Olajjal! Csabesz milyen büszke lehet! Hajrá Olaj
Hajrá! Ne csak az üres hármast dobd rá, merd leütni a labdát. Védekezésben pedig maximális intenzitás az egész pályán abban a pár percben, amit az elején kapsz.
Ő nem a Csabesz fia?
De.
Dehogynem, és még ott van “a” kisCsabesz is !
Nagy gratula!!! Aztán ügyes légy ám, fiú ! 😉