FIBA Europe Cup
Csirke szerint Guinness rekordnak voltak részesei, hiszen a második félidőben két faultja volt az ellenfélnek
Fantasztikus sikernek nevezte a Leiden legyőzését.
:
:
Megszerezte történelme első nemzetközi sikerét a Pécsi VSK-VEOLIA, amely a FIBA Europe Cup csoportkörének harmadik fordulójában, hazai pályán 87-77-re legyőzte a holland ZZ Leident. A mérkőzést így értékelte Csirke Ferenc vezetőedző a klub hivatalos honlapjának:
– Fantasztikus siker a mai, mert ez a PVSK első győzelme a férfi kosárlabda nemzetközi porondján. Nagyon boldogok vagyunk, nehéz is most a mérkőzést elemezni. Lehet, hogy részesei voltunk egy guinness rekordnak, a második félidőben két faultja volt a Leidennek, azért ritkán játszunk ilyen mérkőzést. Külön gratulálok annak, hogy bár a játékvezetők engedték a kemény játékot, beleálltunk ebbe és dobtunk nyolcvanhét pontot. Köszönjük szurkolóinknak a fantasztikus hangulatot, ez mindenképp kellett a győzelemhez. Most éjfélig ünneplünk, de holnaptól már készülünk a következő bajnokinkra.
fotó: fiba.com
Tetszett a végén ahogy Feri legyintett egyet dühösen ,hogy meg ne álljátok dobjatok még egy kosarat a faszopóknak, érdemes megnézni igy tovább Pécs!
Jó volt nézni nagyon a csapatot plus amennyire a szurkolók és a nézők is hajtottak őket! Nagyot küzdöttek a srácok!
Lehet továbbjutási esély, és akkor döntő lehet egy egymás elleni eredmény. Akkor pedig sokat számíthat minden kosár.
Hol lehet visszanézni?????
Ha jól emlékszem, ma 21 órakor ismétli a Digi2