Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Csirke Ferenc: Az elmúlt években sem dolgoztam kevesebbet

Pécsi tréner semmit olyant nem tett, ami miatt szégyenkeznie kéne.



:

:

Csirke Ferencet, Pécs Város Napján a Városháza Emlékéremmel tüntették ki. A PVSK-Veolia vezetőedzője el sem akarta hinni, hogy tényleg őt fogják díjazni – írja a klub honlapja. Személyesen nem tudott ott lenni, hogy ő vehesse át a kitüntetést, ugyanis épp a 3×3-as válogatott szövetségi kapitányaként vett részt a debreceni Európa-bajnokságon.

– Bízok benne, hogy megértették miért nem tudok ott lenni. Fel is hívtam még júliusban a polgármester urat, és elmondtam, hogy igazából, amiért az indoklás szerint kapom a díjat, épp amiatt nem tudok majd elmenni az ünnepségre. Hiszen Debrecenben a hazámat, és Pécset kell képviselnem. Megértő volt velem – nyilatkozta Csirke, aki elmondta, nem számított a kitüntetésre, amit nagyban köszönhet a csapattal nyert bronzérmének.

Én magam nem éreztem, hogy az elmúlt években bármikor is kevesebb munkát tettem volna bele egy-egy csapat felépítésébe, egy-egy szezonba, mint most. De persze az is érthető, hogy az eredmények nagyon sokat számítanak az életben, ha egy díj odaítéléséről van szó. Ennek ellenére arra én személy szerint büszke vagyok, hogy amióta a PVSK vezetőedzője vagyok, sem én, sem egyetlen játékosom sem hagytuk cserben a pécsi szurkolókat. Hiszen értük van minden, amit csinálunk.

Nagyon büszkévé tesz, hogy ezt a város, ahol születtem, ahol élek, ami az otthonom, elismeri. Büszke vagyok, és igyekszem a jövőben is ugyanolyan szellemben dolgozni, mint tettem eddig. Mert bár az elismeréssel járó felelősséggel természetesen tisztában vagyok, de nem érzem azt, hogy bármit is máshogyan kellene csinálnom, hogy meg kellene változnom. Magától értetődő, hogy én is szeretnék fejlődni, tanulni. Ilyen értelemben persze folyton kell egy kicsit változni. De ahogyan eddig sem tettem semmi olyat, ami miatt szégyenkeznem kellene, úgy ezután sem kell arra külön ügyelnem, hogy ez így is maradjon – zárta szavait a sikeredző.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
lizapannaLaposvár Recent comment authors
Laposvár
Olvasó

“semmit olyant”… Mindig meglepődöm, hogy ti ezeket így leírjátok… Vagy ezt vazsban így mondják?

lizapanna
Olvasó

Látod,már nem is úgy van…de klassz, hogy legalább ennyi “átment” neked ebből a cikkből.:))

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés