Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Csirke Ferenc: Arra hasonlít ez, mintha Marco Rossi néhány emberrel megpróbálna kijutni a futsal vb-re

Európa-bajnoki selejtezőkre készül a 3X3-as válogatott.



:

:

Az elszalasztott lehetőség mellett már a közeljövő terveiről is beszélt Csirke Ferenc, a férfi 3×3-as kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, akinek együttese vasárnap 21-14-re kikapott a belgáktól a debreceni pótselejtező döntőjében, így a női csapathoz hasonlóan épphogy lemaradt a tokiói kvótáról.

Családi okokból hazajöttem a döntő után, és ma reggel tudatosult bennem még jobban, hogy a legnagyobb kosárlabdaélményért küzdöttünk az elmúlt hat évben, és nem egy world tour-versenyre nem jutottunk ki, hanem az olimpiára

– mondta hétfőn az MTI-nek.

“A lányokkal szemben némi hátrányt jelent, hogy a férfi mezőny egyre speciálisabban a 3×3-ra szakosodott játékosokból áll, ha az 5×5-ös válogatottból négy ember négy napig együtt edzene, biztosan megvernénk őket. Kicsit arra hasonlít ez, mintha Marco Rossi néhány emberrel megpróbálna kijutni a futsal vb-re.”

A szakvezető kifejtette, mivel nemrég ért véget az NB I, és akadtak sérültek is, csak öt edzésre volt módjuk a pótselejtező előtt, Ivosev Tamás nem volt egészséges, és a vasárnapi esti döntőre elfáradt a gárda.

“Fura ez a lebonyolítás, mivel az egyik csoport pénteken, a másik szombaton játszott, és amíg a belgák 50 óra alatt hoztak le négy meccset, nekünk ugyanerre 26 óránk volt” – jelentette ki Csirke Ferenc, majd rátért a közeljövő terveire:

“A lányokhoz hasonlóan mi is Európa-bajnoki selejtezőre megyünk Romániába, ahol egy nap alatt játsszuk le mind a négy meccsünket, ráadásul a járványügyi szabályok miatt csak az előző napon lehet Kostancába érkezni. Már három Eb-n szerepeltünk, ebből kettőre selejtezőből jutottunk ki, remélem, összejön a párizsi részvétel is” – tette hozzá.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
CsippaDallas Recent comment authors
Csippa
Olvasó

És még mindig csak nálunk jatszak ezt”profik”, míg a többi országban azok, akik nem tudtak azok lenni v már kiöregedtek?

Dallas
Olvasó

egy lófa…t,ezek pont azok a játékosok akiket a körtébe-palánk alatt még 1 közepes légiós is hűlyére szívat…vagy fault vagy bent is a labda….az 5v5 is javarészt ott “történik” ahol ez,a pálya fele arra való hogy átvigyék 8mp alatt xD centerek-bedobók gyakran nem is látják a labdát amig el nem jut odáig ahol ezt játszák. Szinte látom ahogy Cakarun elfelejt játszani Ivosev ellen…. vagy Moody hogy ne csak magunkról írjak,vagy Perl,megzavarodik Demetertöl.. Ja nem xD
Bocs hogy annyi nevet kihagytam,biztos tudna más is ideírni 1-2 játékost .)

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés