Bajnokság
Csirke és Zollner szerint is végig kontrollálta a meccset a Pécs
A hazaiaknak extra volt a támadójátékuk, és három negyeden keresztül extrán is védekeztek.

:
:
Tegnap este a Pécsi VSK-Veolia 98-85-re legyőzte hazai pályán az Egis Körmendet a felsőházi középszakasz 8. fordulójában. Így látta a mérkőzést a két vezetőedző:
Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Köszönjük a szurkolók támogatását, egy nagyszerű hangulatú TV-s meccset játszottunk. Az egész mérkőzésen extra volt a támadójátékunk, és azt is hozzá kell tenni, hogy három negyeden keresztül extrán is védekeztünk. Ez a kettő így együtt volt a győzelem kulcsa. Jól reagáltuk le a megbeszélteket, végig kontrolláltuk az eseményeket. Várjuk a Szolnok győzelmét a Jászberény ellen, hogy az utolsó fordulóban ki-ki meccset játszhassunk utóbbival. Most kezdődik az igazi műsor…
Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Csak hét felnőttjátékost tudtam rotálni, ez kevés a Pécs nagyon fizikális kosárlabdája ellen. A hazaiak végig remekül kontrollálták a mérkőzés ritmusát, és aki végig így játszik, az meg is szokta nyerni a mérkőzést.
fotó: hunbasket.hu

Pongó, Taylor, Csirics, Budimir, Horti, Demeter, Wright. Ha jól számolom ez is csak 7, nem értem hogy Zollner miért hozta ezt fel.
Hidd el Feri mi is várjuk a győzelmet…)) hajrá Olajka