Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Csirics példakép lehet a fiataloknak

Forray fejet hajtott a Jászberény előtt, Mandics elismerte, egyre nehezebb helyzetben vannak. Edzői nyilatkozatok.



:

:

Tegnap két mérkőzéssel megkezdődött a 20. forduló a férfi élvonalban. Helyszínen lévő kollégáink és a hunbasket.hu segítségével összeszedtük az edzői nyilatkozatokat:

KTE-Duna Aszfalt – JP Auto-Jászberényi KSE 67-72 (16-23, 13-19, 21-11, 17-19)

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Gratulálok a Jászberénynek, megérdemelten nyert. Az első félidőben, főleg az első negyedben, nagyon rosszul védekeztünk, ez hozta magával a rossz támadást. Nagyon puhák voltunk, sok könnyű gólt kaptunk, emocionálisan fölénk kerekedett az ellenfél, és ilyenkor van az, hogy az üres dobások sem esnek be. A harmadik negyedben végre úgy védekeztünk, ami jellemző ránk, ezzel jött, hogy egyre jobban támadtunk, nyílttá tettük a mérkőzést, sőt még a vezetést is megszereztük. Azonban az nagyon sok energiánkat felemésztett, hogy utolérjük a Jászberényt. Ez nekik nem az első idegenbeli nyertes mérkőzésük volt, a harmadik helyen állnak, ehhez mérten nagyon higgadtan játszották a végjátékot is. Egylabdás mérkőzés lett a végére, ilyen a sport, a végjátékban a hibák benne vannak. Fejet hajtunk, megérdemelten nyertek. Megyünk tovább, nincs dráma, hosszú még a szezon.

Nikola Lazics, a JP Auto-Jászberényi KSE vezetőedzője: Nagyon nehéz mérkőzés volt, de ezt tudtuk előre. A Kecskemét eddig csak Szolnok ellen kapott ki hazai pályán. Jól kezdtünk, jól védekeztünk, ehhez hozzájárult az is, hogy a Kecskemét nem dobott jól. A harmadik és a negyedik negyedben sok hibát vétettünk, nem a saját ritmusunkban játszottunk. Volt megint egy kemény, egylabdás mérkőzésünk, most szerencsések voltunk, megérdemelten nyertünk. Ez az ötödik győzelmünk idegenben, megyünk tovább, sok mérkőzés van még hátra, ugyanilyen ritmusban kell tovább mennünk.

Naturtex-SZTE-Szedeák – Pécsi VSK-Veolia 78-86 (22-19, 14-20, 16-23, 26-24)

Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Gratulálok a Pécsnek! Több gyors indítást is elrontottunk, négy pontnál közelebb nem tudtunk férkőzni. A Pécs kihasználta a hibáinkat, mi viszont nem tudtuk ezt megtenni. Egyre nehezebb helyzetben vagyunk. Ugyanakkor kiemelném, hogy a játékvezetők ma remekül tették a dolgukat.

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Az első félidőben a Szeged gyors indításokból sok könnyű kosarat dobott, a fordulat a nagyszünet után jött, amikor tíz ponttal megléptünk, és ezt a végéig meg tudtuk őrizni. Nem kellett külön motiválni a srácokat a meccs előtt, le a kalappal a szurkolóink előtt! Nem szoktam kiemelni senkit egyénileg, de Andrija Csirics lehet, hogy nem olyan minőségű légiós, mint a Szolnok vagy a Falco légiósai, de sikerei helyszínén extra teljesítményt nyújtott, példakép lehet a fiatalok előtt.

Fotó: pvsk-panthers.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés