Csendes Péter: Nagyon szerettem volna, hogy a legjobb négybe jussunk és a feljutásért küzdjünk

Az U20-as magyar férfi válogatott a romániai B divíziós Európa-bajnokságon a hatodik helyet szerezte meg. A vasárnap befejeződő tornával kapcsolatban a csapatunk irányítóját, Csendes Pétert kérdeztük.

Itthon viszonylag röviden foglalkozott a sajtó a kitűzött célokkal, azt tudtuk, hogy a minimum elvárás a legjobb nyolcba jutás. Mint csapat nektek ennél voltak konkrétabb céljaitok is, vagy ténylegesen meccsről-meccsre alakult ez?

Konkrét célként valóban a legjobb nyolc közé jutás volt megfogalmazva, nyilván mindenki a lehető legjobb eredményért dolgozott és beszéltünk is róla, hogy ennél többre is képesek lehetünk, de azt gondolom tavalyhoz képest sikerült előre lépnünk és az alapcélt teljesítettük, de sajnáljuk, hogy csak a hatodik hely jött össze végül.

Térjünk rá a tornára. Azt a sorsolás után tudni lehetett, hogy az első három mérkőzés a kötelező győzelem kategóriájába tartozik, sejthető volt, hogy három forduló után a pontkülönbség és a tabella is jól fog kinézni számunkra, de a lényegi kérdések az utolsó két körre maradnak. Nyilván a sorsolás olyan amilyen, mennyire tartod szerencsésnek vagy szerencsétlennek, hogy rögtön a három könnyű mérkőzést kaptátok meg, mik voltak a pozitívumok, nyilván a számszerű eredményeken kívül?

A sorsolással kapcsolatban azt gondolom, hogy a meccsek sorrendje jó volt, az első mérkőzés egy tornán nem egyszerű, ez látszott Koszovó ellen is, hiszen félidőben még hátrányban voltunk. Az kevésbé volt szerencsés, hogy hatos csoportba kerültünk, így egy nappal kevesebb pihenőnk volt, nyilván ezt pont kompenzálta, hogy a második és a harmadik találkozó nem volt fizikálisan nagyon megterhelő. Önbizalom szempontjából pozitív volt az első három összecsapás, a hozzáállás rendben volt, így magabiztosabban mehettünk bele az utolsó két fordulóban, ahol tudtuk, hogy el fog dőlni a továbbjutás.

A kérdésem arra irányult, hogy mire ti Ukrajnával találkoztatok, addigra ők már túl voltak egy nagyon kemény mérkőzésen a svédek ellen – ahol egy ponttal kikaptak -, így talán jobban tesztelve voltak az egymás elleni csata előtt. Jól kezdtetek, a második negyedben is még vezettetek, de a félidő előtt átvette a vezetést az ukrán csapat, utána pedig hiába voltatok végig közel, valahogy sosem sikerült átlendülni a holtponton, így vereség lett a vége. Mi hiányzott ahhoz, hogy fordítani tudjatok?

Igen, ez egy fájó vereség volt, mert azt gondolom, hogy alapvetően csapatként nem jobbak az ukránok nálunk, pláne nem nyolc ponttal. Kicsit úgy éreztem, hogy mindig amikor közel értünk, akkor mindig jött valami szerencsétlenség a mi szempontunkból – nyilván ez semmit nem vesz el ellenfelünk érdemeiből -, jött egy 2+1 vagy egy tripla, ezek a demoralizáló pillanatok okozták azt, hogy megtört a lendületünk és nem tudtuk átlépni a saját árnyékunkat. Az utolsó öt percben teljesen kicsúszott a kezünkből a mérkőzés, leblokkoltunk, ez volt a kulcsa az összecsapásnak, mentálisan vesztettük el.

Nem szabad nem lecsapnom a labdát, amit feladtál…Úgy fogalmaztál, hogy „alapvetően csapatként nem jobbak az ukránok nálunk”. Ukrajna végül fináléba jutott, azt gondolom amellett reálisan lehet érvelni, hogy az igazi döntő a finn-román összecsapás volt, csak a sorsolás másképp alakult, de akkor is. Mekkora tüske benned az, hogy mi lett volna, ha…

Nyilván van bennem, mert azt gondolom, hogy Románián kívül nem volt kiemelkedő csapat a legjobb nyolcban. Előzetesen mindenki a horvátokat várta győztesnek, aztán a negyeddöntőig sem jutottak el. Románia hazai pályán volt és remek játékerőt képviselt, de nem gondolom, hogy a másik hét csapat között nagy lenne a differencia. Ezért is fájt az Ukrajna elleni vereség, de sajnos a sportban nincs „ha”.

Nagyon érdekes volt a svédek elleni mérkőzés. Ők négy győzelemmel érkeztek meg a találkozóra, ők számítottak esélyesebbnek, mi pedig tudtuk, hogy öt pontos siker kell a legjobb nyolchoz. Elképesztően hullámzó mérkőzés volt, gyakorlatilag nem volt olyan időszak, amikor mindkét gárda jól játszott volna és ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor a játékidő nagyobb része volt az övék, viszont a teljes második negyedben és az utolsó 5 percben teljesen állva hagytátok őket. Hogyan élted meg ezt a találkozót?

Sajnos ez nem csak a tornán, de az egész felkészülésben jellemző volt ránk, nem tudtunk teljes mérkőzéseken kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, tényleg voltak nagyon jó periódusaink és nézhetetlen perceink is, ez nagyon bosszantó volt, még ha a svédek ellen ebből pont mi jöttünk ki jobban. A csapat hatalmas mentális erőt mutatott vert helyzetben, a végjátékban hiába volt olyan, hogy még 10 ponttal álltak jobban összesítésben a svédek, meg tudtuk fordítani a találkozót, örülök, hogy nem roppantunk össze.

A svédek viszont igen, hiszen a következő két helyosztójukat is elbukták, végül 15-ek lettek. Nekünk is megvolt az igazi mélypont, Románia ellen, ahol azon a napon nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Először is mi történt ott, majd hogyan sikerült másnapra felállni és talán a torna legjobb teljesítményét nyújtani – magyar szempontból – Portugália ellen?

Nagyon sajnáljuk a románok elleni vereséget, mert tudtuk, hogy mit fognak csinálni, tudtuk, hogy mire számítsunk, mégis hagytuk őket a saját játékukat játszani és nyilván amikor már elkapták a fonalat, hazai pályán rengeteg hazai szurkoló előtt már nem lehetett megállítani őket. Nagyarányú vereség lett, nem volt jó egyéni teljesítmény, csapatként is rosszul kosárlabdáztunk. A csapat mentális erejét azért megmutatta másnap, hiszen bár gyakorlatilag tét nélküli volt a portugálok elleni találkozó, viszont nagy energiát mozgósítottunk, meg akartuk mutatni, hogy nem roppanunk meg egy nagy pofon után sem.

A grúz meccsre külön már nem térnék ki, beszéljünk egy kicsit rólad. Feltűnt, hogy minden meccsen majdnem minden sípszó után magadhoz hívtad a társakat, kicsit átbeszélni a dolgokat. Ezeket te érezted szükségesnek belülről, vagy Carlos kérte?

Magamtól is szoktam, ahogy a mondás tartja, az irányító az edző meghosszabbított keze a pályán, de erre az úgynevezett „huddle”-re (amerikai fociban látható, minden játék előtt az irányító maga köré hívja a játékosokat és bemondja kinek, mi a feladata a következő „play”-ben – a szerk.) külön hangsúlyt fektettünk, minden holtlabda után össze kell hívni a társaságot, ez segíti a csapatösszhangot, illetve nehezíti az ellenfél dolgát azzal, hogy nem hívunk be játékot, hanem ott beszéljük meg. Ezzel az is a célunk, hogy a testbeszédünk rendben legyen, ne foglalkozzunk azzal, ami elmúlt, hanem már a következő feladatra koncentráljunk. Nagyon egyben van a társaság, figyelünk erre, ez nagyban Carlosnak és a stábnak köszönhető.

Összességében. Félig üres a pohár vagy félig teli?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Nagyon szerettem volna, hogy a legjobb négybe jussunk és a feljutásért küzdjünk, mert azt gondolom, hogy ez a csapat képes lett volna rá, emiatt most még inkább félig üres, nyilván lehet, hogy idővel majd másképp látom, mert a játék minden elemében léptünk előre.

Közben alakul a keret Sopronban. Most kis pihenés aztán mehet a munka?

Igen, most van egy kis pihenőm, majd megkezdem az egyéni felkészülést, aztán augusztus elején kezdődik a csapattal a munka, amit nagyon várok.