Beszéljünk egy kicsit a nyári váltásról. Aki követte a Piros csoportot vagy épp az utánpótlás válogatottak szerepléseit a nemzetközi versenyeken, annak nem volt ismeretlen a neved. Korábban a fiatalszabály miatt gondolom volt már megkeresésed, miért döntöttél úgy, hogy idén már szintet lépsz és miért a Szegedre esett a választásod?
Igazából már egy évvel ezelőtt nyáron is kerestek meg azért A csoportos csapatok és a világbajnokság után nézegettem külföldi lehetőségeket, végül azokból nem lett semmi, úgy döntöttünk, nem feltétlenül állok még készen az első osztályra, ezért maradtam a Vasasban, azt gondolom, hogy összességében jó döntésnek bizonyult. Idén nyáron már eljött a váltás ideje, biztos voltam benne, hogy A csoportban szeretném folytatni, a legfőbb szempont a játéklehetőség mennyisége volt, toronymagasan Szegeden tudok a legtöbbet pályán lenni. Ez döntött mellettük.
Mik a legfontosabb tapasztalatok az első osztállyal kapcsolatban számodra?
Az edzések is sokkal keményebbek, intenzívebbek itt, a játék pedig teljesen más. Sokkal gyorsabb, fizikálisabb, profibbak a körülmények, hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy itt magasabbak, magasabbra ugranak és játéktudásban is erősebek a játékosok, mint a Piros csoportban, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Azt gondolom, nem volt hátrányom azzal kapcsolatban, hogy én a B csoportból jönnöm, szerintem sikerült jól felvennem a ritmust, de nyilván vannak hiányosságaim, kell idő és sok munka, de hiszem, hogy jó úton haladok.
Amíg a fiatalszabály élt, többnyire kiemelkedő fiatalokat láthattunk a csapatoknál – Somogyi, Lukács, Pallai, Tanoh Dez, Valerio-Bodon -, vagy olyanokat, akiket a saját közegükben találtak meg többnyire a csapatok. A te utad ebből a szempontból is más, mi volt az az aspektus, amiben szerinted leginkább felkészített a Vasasnál eltöltött időszakod az első osztályra?
Nagy előnyömre vált, hogy a Vasasban a második évemre vezér szerep hárult rám. Jó volt ebbe beletanulni, ez is tapasztalatot adott, illetve a bajnokságban a csapattal próbáltunk gyors és fizikális kosárlabdát játszani, ami nyilván nem volt olyan szintű, mint amilyet az A csoport megkövetel, de mégis adott támpontot nekem. Felelősség hárult rám abban a rendszerben, amit hasznosítható tapasztalatnak gondolok valamilyen szinten ebben a ligában is.
Térjünk rá a szezonodra. Gyakorlatilag egyből a mélyvízbe dobtak, hiszen 25-30 percet játszol az első forduló óta. Voltak remekül sikerült meccseid, négyszer jutottál 10 pont fölé, ötször 10 VAL fölé, összességében, hogyan értékeled az első 9 forduló tapasztalatát?
Voltak jobb és gyengébb meccseim, ingadozó volt a teljesítményem, de nem vagyok elégedetlen. Ennek ellenére természetesen szeretném stabilizálni játékomat, mert nyilván maradt bennem némi hiányérzet akkor, amikor nem kosaraztam jól. Ezen leszek, ezért dolgozom.
A játékodat tekintve mit gondolsz a legfontosabb területeknek, ahol mindenképpen szeretnél előrelépni?
Mindenképpen a dobásbiztosságot emelném ki, úgy érzem a B csoportban sikerült feldolgoznom magam egy jobb szintre, de itt azért teljesen mások a szituációk. Kevesebb idő van ráemelni egy dobást, nem olyan helyzetek vannak, mint ott, emellett pedig szeretném még agresszívabban támadni a gyűrűt, voltak meccsek amikor ez sikerült, de előfordultak olyan esték, amikor nem sikerült, mondhatjuk, hogy itt is a kiegyensúlyozottság elérése a cél.
Nézzük a csapat szezonját. Az élmezőnyt leszámítva hullámzó a csapatok teljesítménye, ide tartoztok ti is. Voltak itt szép győzelmek, vagy épp biztató játék a Falco ellen, de voltak rosszabb meccsek is, azt gondolom ide lehet sorolni a Honvéd vagy a Sopron elleni találkozót. Hogy látod a csapat eddigi teljesítményét?
Szerintem nem lett volna ez rossz, ha azt a Honvéd elleni mérkőzést elhozzuk, a 4-5-ös mérleg egy fokkal jobban nézne ki, mint a 3-6. A 10. helyen állunk, nyilván korán vagyunk még és szoros a mezőny, fontos lesz a válogatott szünet utáni forma, mert ha egy csapat elkap egy jó szériát, akkor megalapozhatja a rájátszásba való bejutását. Az elmúlt fordulókban nem játszottunk jól eredménytől függetlenül, a PVSK elleni nagyon szenvedős volt, az Alba ellen 30 percig voltunk partiba, a Honvéd elleni mérkőzésről már beszéltem. Nem lehetünk elégedetlenek, voltak jó meccseink is ahol igazi csapatként játszottunk, talán azt tudnám mondani, mint a saját játékomra, hogy az a célunk, hogy kiegyensúlyozottak legyünk. Hozzátenném még, hogy gyorsítanunk kell a játékunkat, erősebb tranzíciós játékkal elérhetjük a céljainkat.





Jól mozog a fiú! Örültem nagyon amikor megtudtam, hogy hozzánk igazol! Már csak annak örülnék jobban, ha töretlen maradna a fejlődése (ez nálunk garantált) és kötnénk vele egy 7-10 éves szerződést ????
Hajrá Szeged
Látok a srácban fantáziát. Természetesen ott a Fantasy csapatomban a cserék között.
Én is gondolkozok rajta, most épp nincs a keretmben, de a figyelési listám elején van ????