Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Csátaljay Gábor: Büszke vagyok arra, hogy mindkét fiam eljutott erre a szintre a kosárlabdában

Péter és Barna pályafutásáról mesélt az apuka.



:

:

Ma már elsősorban apaként nézi fiai mérkőzéseit, igaz, volt olyan időszak, amikor edzőjük is volt. Csátaljay Gábor két fiú édesapja. Mindketten magas szinten kosárlabdáznak: a 18 éves Péter és a 20 esztendős Barna a SMAFC felnőttcsapatának és az SKC U20-as együttesének is tagja.

– Milyen érzés úgy ülni az egyetemi csarnok lelátóján, hogy a SMAFC együttesében mindkét fiad kezdőjátékos?

– Nagyon szeretem őket nézni, ahogy kosárlabdáznak. Igazán büszke apa lehetek, hiszen mindkét fiú eljutott odáig, hogy felnőtt bajnokságban alapember. Az külön öröm, hogy jól is megy a csapatnak: dobogós helyen áll jelenleg a tabellán – és ez Péter, illetve Barna érdeme is.

– Edzői szemmel is nézed a játékukat, elemzitek a meccseket?

– Alapvetően nem, inkább csak apaként ülök a lelátón. Egyáltalán nem szeretnék a szakmai munkába beleavatkozni, arra ott vannak a trénerek. Inkább biztatom, dicsérem őket, pont úgy, mint egy másik szülő tenné. Természetesen, ha van szakmai kérdésük, azt átbeszéljük, ugyanakkor ez nem jellemző. Régóta kosárlabdázik mindkét fiú, pontosan tudják, mikor megy nekik a játék, miben kell esetleg előbbre lépniük.

– Mi lehet a fiúk jövője, meddig juthatnak a kosárlabdában?

– Barna fiam az idősebb, 20 éves. Nagyon szeret kosárlabdázni, de már az is látszik, hogy kacsingat az edzői pálya felé. Bízom abban, hogy trénerként futhat be majd komolyabb karriert. Péternek 18 évesen megvannak az álmai a profi játékoskarrierről. A korosztálya kiemelkedő tehetségei közé tartozik, pár napja érkezett haza az U19-es válogatott edzőtáborából, és Csendes Péterrel együtt készülnek a korosztályos világbajnokságra, amelynek a magyar vonatkozású meccsei nyáron lesznek Debrecenben. Részemről nem elvárás, hogy profi karriert fusson be, nagyon büszke vagyok arra, hogy mindkét fiú eljutott erre a szintre a kosárlabdában, de a legfontosabb az, hogy akár a sportban, akár azon kívül megtalálják a számításukat az életben.

A teljes beszélgetés itt elolvasható.

Forrás: Soproni Téma

Fotó: Németh Péter

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Bobby666 Recent comment authors
Bobby666
Olvasó

Hajrá Csáta család! Megérdemlitek, hogy sikeresek legyetek! Apuka (Gábor) nagyon király és nagyon szerény kosaras volt. Sajnálom, hogy nem futott be még ennél is nagyobb karriert! Megérdemelte volna! De a fiai kárpótolni fogják! Egy volt bajai csapattárs.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés