Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Csak a Crvena Zvezda tudta megállítani a Rátgéber Akadémiát

Újabb remek nemzetközi szereplés.



:

:

Három győzelemmel a döntőbe verekedte magát Rátgéber Akadémia serdülő fiú A csapata a Belgrádban megrendezett rangos nemzetközi tornán, a Winter Tournamenten, amelyen csak a Crvena Zvezda tudta legyőzni a magyar csapatot. Nagyon értékes ez a második helyezés – tudósít a ratgeberakademia.hu.

A Rátgéber Akadémia serdülő fiú A csapata már Szlovéniában és Szerbiában is bizonyította, hogy nagyon jó játékerőt képvisel, nem véletlen, hogy szívesen látják őket a rangos nemzetközi tornákon. A Belgrádban megrendezett Winter Tournamenten is ott voltak a remek együtteseket felvonultató mezőnyben, s ezúttal sem csak a részvételre lehettek büszkék: sorra nyerték a meccseket!

Az első körben a szerb FMP-t múlták felül nagy különbséggel, majd az osztrák Flames lángjait oltották el, aztán a Nist verték negyvennel, s ennek köszönhetően veretlenül jutottak a döntőbe. A fináléban aztán a szintén hibátlan Crvena Zvezdával találkoztak, amely ellen nagyon szoros meccsen szenvedtek vereséget.

Érdekesség, hogy bár a torna legértékesebb játékosának (MVP) járó díjat rendszerint az élen végzett csapat egyik kosarasa szokta kiérdemelni, ezúttal ez nem így történt: A Rátgéber Akadémia tehetségét, Burony Bálintot látták a legjobbnak.

Szeretnék gratulálni a srácoknak a sikeres tornához! Sajnos a döntőben kikaptunk a Zvezdától, de vigasz, hogy az utolsó pillanatig egyenrangú partnerek voltunk. A védekezéssel vagyok inkább elégedett, a támadójátékunk sok esetben akadozott, nem működött megfelelően. Nem volt gyorsindításunk, ritmustalanok voltunk, és hiányzott a koncentráció is azokban a pillanatokban, amikor meg kellett volna fordítani az eredményt. Nagy élmény volt ez a torna a fiatal kosarasaimnak

– nyilatkozta a csapat edzője, Bolyos Róbert.

NKA Pécs A–KK FMP 84-29 (18-13, 22-5, 22-2, 22-9)

NKA Pécs A: Rácz 17, Király 11, Baráth 6, Szalontai 10, Marokházi 4, Gáspár V. 6, Burony 10, Hirth 12, Schneider 2, Herke 2, Horváth L. 4. Vezetőedző: Bolyos Róbert.

NKA Pécs A–Flames 70-55 (21-22, 14-10, 17-9, 18-14)

NKA Pécs A: Rácz 22, Király 1, Baráth 5/3, Szalontai 2, Marokházi 2, Gáspár V. 2, Burony 22, Hirth 4, Schneider 4, Herke, Horváth L. 6. Vezetőedző: Bolyos Róbert.

NKA Pécs A–KK Trijumf Nis 89-49 (19-18, 16-9, 22-15, 32-7)

NKA Pécs A: Rácz 15/3, Király 18/3, Baráth 2, Szalontai 4, Marokházi 2, Gáspár V. 6, Burony 19, Hirth 7, Schneider 4, Herke 4, Horváth L. 6. Vezetőedző: Bolyos Róbert.

Crvena Zvezda–NKA Pécs A 47-36 (8-2, 8-11, 15-15, 16-8)

NKA Pécs A: Rácz 6, Király 8, Baráth, Marokházi, Gáspár V., Burony 13, Hirth 5/3, Schneider 4, Herke, Horváth L. Vezetőedző: Bolyos Róbert.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés