Csaba György: Fizikalitás nélkül nincs jó teljesítmény a kosárlabdapályán

Rendkívül hullámzó szezont fut a Jászberényi KSE, Szarvas Gábor együttese a télen zsinórban hét bajnokit, közte egymást követő három kétszeri hosszabbításos mérkőzést veszített el, ám az előző négy fordulóban nem talált legyőzőre, így 10-11-es mérleggel a 10. helyen áll és továbbra is megvan az esélye arra, hogy beverekedje magát a legjobb nyolc közé az alapszakasz végén. Csaba György a fiatal kék-fehér együttes legrutinosabb és legeredményesebb magyar tagja, idén 16 pontot, 5,5 lepattanót és 17,6 VAL-t átlagol a szolnoki nevelésű, atletikus bedobó – a kezdetek, a ceglédi évek és az idei szezon mellett egyéni edzői tapasztalatairól is kérdeztük.

– Hogyan kezdtél el kosárlabdázni?

– Viszonylag későn, 14 évesen kezdtem el kosarazni, korábban kipróbáltam az atlétikát és több más sportágat is. Amikor középiskolába kerültem Szolnokon, Rezák Laci bácsi volt a testnevelő tanárom, ő vitt el az iskolai csapathoz. Először diákolimpiákon, városi bajnokságokban szerepeltünk, megszerettem a kosárlabdát és csatlakoztam az Olaj U16-os B csapatához. A többiek sokkal régebbóta játszottak, de kitartó voltam, végigjártam a ranglétrát és az U20-ból sikerült odakerülni a felnőttcsapat bő keretéhez, egy kupameccsen még pályára is léphettem, ami nagyon szép emlék. Ebben az időszakban a FIBA EuroChallenge-ben és az ABA Ligában is szerepelt a klub olyan játékosokkal, mint Lóránt Peti, Keller Áki, Fodor Marci, Vojvoda Dávid, Miljan Rakics vagy Ivosev Tomó.

– Cegléden érted el eddigi legnagyobb sikereidet az aktív rotáció tagjaként – kérlek, mesélj egy kicsit erről az időszakról!

– Egy komolyabb sérülés óta van egy gerincproblémám, ami most már végigkíséri az életemet, kiszakadt a porckorongom a helyéről a 2020/21-es, újpesti szezonomban, mielőtt visszatértem Ceglédre – korábban játszottam már itt egy évet az NB II-ben, aztán eltöltöttem három évet Győrben. A CKE-vel megnyertük a Zöld csoportot, többségében szolnoki kötődésűek alkották a keretet, a ceglédi sportcsarnok felújítása miatt a Tiszavirág Arénában játszottuk a hazai meccseinket, sokan jártak szurkolni nekünk. A következő idényben sikerült a playoffba jutni a Pirosban, a 8. helyen végeztünk, majd sok meghatározó játékos érkezett a nyáron. Borzalmasan kezdtünk, aztán Sértő Ádi érkezésével megtalálta a csapat az erősségeit, elindultunk felfelé, bejutottunk a négy közé a Hepp Kupában és a bajnokságban is – ezek életre szóló élmények.

Tudom, hogy hol a helyem, sőt, én lejjebb rangsorolom magam, mint sokan engem, bár elmondhatom, hogy magyar bajnok és kupagyőztes vagyok, szereztem pontot az ABA Ligában, sok nagy sztárral játszottam együtt, edzésen egy-egyeztem Justin Holiday-jel is. Ezek jó dolgok, de mégis sokkal nagyobb értéke van azoknak az eredményeknek, amiknek valóban aktív részese voltam, ezért nagyon büszke vagyok erre a két bronzéremre. A bajnoki bronzcsata második meccse különösen emlékezetes volt számomra, mert 46 ponttal karriercsúcsot értem el és én lettem a világ legjobb dobója aznap az Eurobasketnél.

– A két bronzérem ellenére a következő kiírásban már nem indult el a Cegléd. Hogyan kötöttél ki Jászberényben?

– Egyéni szempontból is nagyon sikeres évet zártam, húzóember voltam, több megkeresést kaptam, volt A csoportos ajánlatom is. Már akkor is dolgoztam Szolnokon funkcionális edzőként, emellett kosárlabda egyéni képzéseket is tartottam, úgy éreztem, hogy Cegléd tökéletes hely számomra ahhoz, hogy a kettőt össze tudjam egyeztetni, Ádi tudta, hogy kell engem használni, ezért szerződést hosszabbítottam. Már a szezon során is voltak arra utaló jelek, hogy a klub működése hosszú távon nem fenntartható, de mi bíztunk benne, hogy majd rendeződik a helyzet – sajnos nem így lett, nyáron csődbe ment a CKE, másik opció után kellett néznem.

Minden nap 5-kor kelek, mert kora reggeltől tartom a személyi edzéseket, ezt nem akartam elengedni, így Szolnokhoz minél közelebb kerestem új csapatot. Chester Lewis és Tóth Vajk is a felészülés során távozott Jászberényből, ekkor kerültem képbe én, egy héttel a BKG elleni idénynyitó előtt érkeztem. Puskás Artúrral kezdtük a bajnokságot, de ismét edzőváltás történt már ősszel, a helyére érkező Szarvas Gáborral már ismertük egymást Szolnokról.

– James Kinney-vel ketten maradtatok igazán rutinos játékosok Jászberényben a mostani szezonra. Hogy értékeled az eddigi szereplést?

– Így van, rajtunk kívül csak Zsók Áron hosszabbított a saját nevelésű tehetségek mellett, de 2003-as születésűként ő sem számít még idősnek. Szasza (Szarvas Gábor – a szerk.) próbált olyan fiatalokat keresni, akikben van potenciál ebben a bajnokságban. Az előszezonban volt egy csípőproblémám, ezért csak másfél hetet tudtam edzeni az első bajnoki előtt, ennek ellenére álomszerű volt a kezdés, hiszen megvertük a Vasast és a Fótot is. Utána sajnos nem állt mellettünk a szerencse.

– Sorozatban hét vereséget követően a legutóbbi négy meccset megnyertétek, szerinted minek köszönhető ez a fordulat?

– Ez jó kérdés, az biztos, hogy egy pillanatra sem adtuk fel. Próbáltunk az edzéseken nagyobb hangsúlyt fektetni a védekezésre, a videózás során felmerülő hibákat igyekeztünk úgy kijavítani, hogy a kritikus szituációkat külön gyakoroltuk. Három kiváló csapatot is dupla hosszabbításra kényszerítettünk, aztán jöttek azok a meccsek, amiket a papírforma szerint hoznunk kellett hazai pályán. A Veszprém elleni mérkőzés még nagyon nyögvenyelős volt, Kinney utolsó másodperces hármasával sikerült megtörni a rossz szériát, ami adott egy nagy löketet, sokkal felszabadultabbá váltunk. A bizalom végig töretlen volt mindenki felé, az utóbbi időben egyre többen felnőttek a feladathoz a keretből.

– Pénteken ismét mögöttetek álló, ettől függetlenül veszélyes ellenféllel játszotok. Mire számítasz Salgótarjánban?

– Ebben a mezőnyben tényleg bárki megverhet bárkit. A Salgótarjánt hazai pályán nagyobb különbséggel sikerült legyőzni a kupában és a bajnokságban is, de szerintem ebből nem lehet kiindulni, mert azóta érkezett hozzájuk egy új légiós, Ervin és teljesen másképp játszanak. Nehéz mérkőzést várok, nem hagyományos szerkezetben játszanak, nagyjából egyforma magasak a játékosaik, biztosan lesz sok váltás a védekezésükben, igyekszünk az alapján felkészülni, amit az utóbbi időbbi időben láthattunk tőlük. Úgy gondolom, hogy idegenben is képesek vagyunk legyőzni őket, négy siker után természetesen szeretnénk folytatni a sorozatot és javítani az esélyeinket a nyolc közé jutásért zajló versenyben. Abból is látszik, milyen kiegyenlített a mezőny, hogy csak eggyel van több vereségünk, mint a 6. helyen álló Miskolcnak, de a dobogótól is csak három pont választ el minket.

– Hogy látod az esélyeiteket a nyolc közé jutásra, hány győzelemre lehet még szükség ehhez a hátralévő öt fordulóban?

– Rengeteget dolgozom, ezért őszintén szólva nem a számolgatás tölti ki az időmet. Azt gondolom, a hazai mérkőzéseinket mindenképpen hozni kell, illetve mögöttünk álló csapat ellen sem szabad már hibázni – a Salgótarján az egyetlen ilyen a hátralévő riválisok közül. Szerintem még beleférhet a botlás, de legalább kettő, vagy inkább három nyertes meccs kelleni fog ahhoz, hogy negyeddöntőt játszhassunk. Az már mindegy, hogy ott ki jön szembe, hiszen a playoff más kávéház.

– Mennyire nehéz összeegyeztetni a civil munkádat a játékkal?

– Egyáltalán nem könnyű, de úgy állok hozzá, hogy valamit valamiért, ha igényed van egy életszínvonalra, amit szeretnél fenntartani, akkor azért tenni is kell. Amellett, hogy edzéseket tartok, a saját fizikai fejlődésemért is minden nap dolgozom, mert így nőttem fel, az életem része, ez az erősségem a pályán is. Figyelni kell az alvásra és a táplálkozásra is, az sem könnyíti meg a helyzetemet, hogy ingázok Szolnok és Jászberény között, de én választottam ezt az utat. Úgy gondolom, hogy részben ez a terhelés az oka annak, hogy idén kicsivel lejjebb mentek a számaim, de hál’ Istennek most több lábon is áll a csapat, sokan képesek előlépni és adott esetben egy-egy fontos kosárral tehermentesíteni a vezéreket. Nagyon örülök neki, hogy legutóbb Kámán Bálint lett az MVP-nk, Cvijin Patrik és Geröly Marci is többször volt nyerőember, ami nagy könnyebbség nekem és James-nek is.

– Hogy éled meg a vezérszerepet?

– Pontszerzésben idén egy kicsit kevesebbet tudtam idáig beletenni a közösbe, de kinőttem már abból, hogy a statisztika motiváljon. Három éve még sokkal jobban érdekelt, hogy hány pontot dobtam, mostanra eljutottam oda, hogy ha képes vagyok egy jó puzzle-játékos lenni, akkor már boldog vagyok. Hülyén hangzik, de “öregségemre” bőven beérem azzal, ha védekezéssel, lepattanózssal vagy kommunikációval tudok segíteni. Természetesen jelent némi felelősséget, hogy kulcsemberként számít rám a klubvezetés, ez stresszessé tehet, de igyekszem nyugodtan kezelni a helyzetet és hétről hétre kihozni, ami bennem van. Jó érzés, hogy még mindig bíznak bennem, bár már nem vagyok olyan fiatal, mint a csapattársaim.

– Milyennek látod a helyzetet a magyar kosárlabdában egyéni képességek, illetve fizikalitás terén?

– Szakmai okokból abbahagytam az egyéni képzések tartását egy pár éve, jelenleg igyekszem a személyi edzésekre és a játékra koncentrálni. Négyen jutottak el kiemelt akadémiára azok közül, akik a kezem alatt dolgoztak, két hölgy Sopronba, illetve egy-egy játékos férfi és női vonalon az NKA Pécshez, Gréts Dalma azóta az A csoportos, nemzetközi kupában is szereplő  felnőttcsapatba is bekerült.

Az látom a legnagyobb problémának az utánpótlás-nevelésben, hogy nehéz lefektetni az alapokat kisgyermekkorban, ezek gyakran hiányoznak később. Egy olyan világban, ahol ott a PlayStation, bárki számára elérhető az NBA és azt láthatja, aki fiatalon elkezd kosárlabdázni, hogy Steph Curry csukott szemmel is bedob mindent, nehéz fenntartani a figyelmet az edzésen, amikor alapvető gyakorlatokat mutatunk. Az én szemszögemből nagyon hiányzik a fizikalitás, a megfelelő erőnléti felkészültség a magyar kosárlabdából, pedig ugyanazok a lehetőségek adottak, mint a szerbeknél, a letteknél, a lengyeleknél vagy éppen Amerikában. Én úgy állok hozzá, hogy mindig a lehető legnagyobbat akarom emelni, egész egyszerűen csinálni kell, mert fizikalitás nélkül nincs jó teljesítmény a kosárlabdapályán sem. Nem tudom, hogy mi lehet a lemaradásunk oka, elképzelhető, hogy a képzés nem megfelelő, de az is lehet, hogy a Magyarországon dolgozó edzők nem helyeznek erre elég nagy hangsúlyt.

Az egyéni felkészítés sikeressége szerintem gyakran az adott játékos hozzáállásán múlik. Nyilván fontos, hogy legyen valaki, aki megtanítja a technikai dolgokat, de a kulcs az, hogy mennyit hajlandó tenni a saját fejlődéséért az ember. Sajnos vannak olyan esetek, ahol a szülőnek nagyobb ambíciói vannak, mint a gyereknek, ez hosszabb távon nem vezet semmi jóra. Gyakran kerestek meg minket azzal szülők, hogy a gyerekük nagyon jól dob az edzésen, de ez nem köszön vissza meccsszituációban – ilyenkor általában kiderült, hogy ezek a játékosok egyedül edzenek, ami egész más, sokkal könnyebb helyzet, mint amikor kapsz egy védőt a nyakadba a mérkőzésen. Az EBT-nél fontos cél, hogy akik fejlődni akarnak, dolgozzanak minél többet kontakttal, gyakorolják egymás ellen a támadást és a védekezést, bár fárasztó, ez készít fel igazán arra, mi fog történni a meccsen; azt tapasztaltam, hogy ez sajnos nem mindenhol prioritás. Az is komoly gondokat okozhat, ha az utánpótlás-edzők nem megfelelően adják át a fizikai edzés alapjait, szerintem ebben is változásra lenne szükség.

– Milyen távlati terveid vannak akár játékosként, akár más területeken?

– Egyelőre elég képlékenynek érzem a jövőmet. Próbálok teljes mértékben a jelenlegi feladataimra összpontosítani, szeretném ezeket a lehetőségekhez mérten tökéletesen elvégezni, legyen szó egy edzés tartásáról vagy a lehető legjobb eredmény eléréséről a Jászberénnyel.

Fotó: Jászberényi KSE(/Urbán Erika, Varga Viktor), Ceglédi KE, Girgász Péter/Újbuda MAFC, Rónási Márton/PVSK