Connect with us
Hirdetés

Bajnokok Ligája

Perl Zoltán a Falco-agya

Cristian Achim sportszerűen gratulált.



:

:

Mint megírtuk, a Falco hosszabbítás után gyűrte le a Nagyvárad csapatát a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában, így a vasi gárda már csak egy lépésre van a BL csoportkörétől. A román bajnok trénere, Cristian Achim csalódottan nyilatkozott csapata honlapjának:

– Először is gratulálok a Falcónak. Nagyon jó együttesük van, amely mindkét találkozón az utolsó energiacseppjéig harcolt. Számunkra a legfontosabb, hogy még az első meccsen 20 pontos hátrányban sem adtuk fel, hogy nem ijedtünk meg a nehéz időkben. A játék végén a magyaroknak volt több szerencséjük.

Volt náluk több olyan játékos, akinek óriási mentális ereje van, de főleg most Perl Zoltánra gondolok, aki a csapata agya volt a két meccs során 

– mondta, majd kitért saját csapatára is.

– Gratulálok a fiúknak! Ha az első meccs után csalódott voltam kicsit a látottak miatt, akkor most azt kell mondjam, hogy ezúttal mindent megtettek, a motivációval nem volt baj. Nincs miért hibáztatnom őket, mindent beleadtak, de sajnos ez nem volt elég.

Fotó: ugytudjuk.hu

 

HIRDETÉS

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
AramisVince.Carter.15BozicRRichieGldd Recent comment authors
RRichieG
Olvasó

Nem kell túlértékelni egy megsemmisítő vereséget a románoktól a selejtező előselejtezőjében.

Bozic
Olvasó

Teged nem kell tulertekelni, ricsike.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Mi van te nyomoronc? Most már románok?

Aramis
Vendég
Aramis

Szegény azt sem tudja már mit írjon kínjában….????

RRichieG
Olvasó

Örülök, hogy a többi részével egyetértesz ???

Aramis
Vendég
Aramis

Persze egyetértek.
Csak ne románozd le azokat akiket előtte magyaroknak tartottál mert az egyszerű emberek totál elmeroggyantnak néznek, hozzáteszem teljesen jogosan. ?

RRichieG
Olvasó

Akiket eddig szőröstalpú bocskorosnak hívtatok, azokra gondolsz?

ldd
Olvasó

Jó csapat,okos edző…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés