- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Cici fújja a magyar-szlovén selejtezőt

Török, albán és német játékvezetők érkeznek csütörtökön Szombathelyre.

Csütörtök este 18 órától megkezdi Európa-bajnoki selejtezőinek sorozatát a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A mieink első ellenfele a címvédő Szlovénia lesz, a találkozót az Aréna Savariában, Szombathelyen rendezik.

A következő játékvezetői hármas érkezik az összecsapásra:

– A 38 éves török Yener Yilmaz, aki a tavalyi, kínai világbajnokságon is vezetett öt mérkőzést, de ott volt az előző, 2017-es Európa-bajnokságon is
– A 38 éves, albán Gentian Cici, aki tavalyi férfi világbajnokságon a csoportkörben négy találkozót is vezetett, a 2019-es női Európa-bajnokságon pedig egészen az elődöntőig “menetelt”. A magyar szurkolóknak ismerős lehet, hiszen 2015. decemberében ő vezette a Szolnok-Besiktas EuroCup-mérkőzést, amit 85–67-re megnyert a Tiszaligetben Pór Péter együttese, 2014-ben pedig Kecskeméten ő fújt a magyar-portugál Eb-selejtezőn is (amit 65–52-re megnyertek a mieink). A Falcónak is vezetett már az idei szezonban BL-meccset, mindkettőt Szombathelyen. Váradiék decemberben hosszabbítás után, 82-81-re legyőzték a francia JDA Dijont, januárban viszont 83-79-re kikaptak a török Besiktastól.
– A 36 éves német Carsten Straube, aki novemberben már fújt már a szlovéneknek, igaz a női válogatottnak, a görögök elleni, 70-64-re megnyert Eb-selejtezőn. Ő volt az egyetlen német játékvezetői a kínai férfi világbajnokságon.

9 HOZZÁSZÓLÁS

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK