Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Chris Harris távozik, Jonathan Holton érkezik

Igazolt a ZTE.



:

:

Chris Harris távozik, helyette pedig Jonathan Holton érkezik a szezon végéig – jelentette be a ZTE honlapja.

A 30. életévében járó, 201cm magas amerikai magasember Miamiban született, aki a West Virginia egyetem elvégzése után az argentin Obras csapatában kezdte meg profi karrierjét, ezt követően szerepelt még a mexikói CB Santos San Luis csapatában. Európában először az észt Kalev/Cramo gárdájában szerepelt a 2019/20-as bajnoki szezonban, ahol a VTB Ligában is pályára lépett. A tavalyi szezonban a dominikai Huellas csapata következett, majd az idei bajnokságot a holland Feyenoord csapatában kezdte meg, ahol 9 mérkőzésen 26 perc alatt 14,7 pontot és 10,7 lepattanót átlagolt.

Először is szeretném megköszönni Chrisnek a ZTE-ért tett erőfeszítéseit és szeretnék minden jót kívánni neki további pályafutásához. Erősítésre volt szükségünk a palánkok alatt. Olyan játékosban gondolkodtunk, aki kellően mozgékony, védekezésben képes megtartani az ellenfél mezőnyeit, támadásban pedig mindkét belső poszton tud minőségben segíteni. Jonathan beleillik ebbe a profilba. Agresszív srác, aki keményen és jó érzékkel harcol a lepattanókért. Érkezésével gyorsabb kosárlabdát tudunk játszani valamint megnőnek a szerkezeti variációs lehetőségeink

– nyilatkozta a kék-fehérek szakmai igazgatója, Puskás Artúr.

28 hozzászólás

28
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
13 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
18 Comment authors
Kék-Fehérnr11Peter GriffinzsotiMendez Recent comment authors
Kék-Fehér
Olvasó

Isten hozott Jonathan Holton! Sok sikert! Hajrá ZETE!!!!

zsoti
Olvasó

mostantól törünk felfelé mint a talajviz!sajnos harris nem nagyon volt használható,alig játszott néhány perceket.ezért kár 1 légióst tartani.holton tuti jobb lesz.hajrá ZTE!

Mendez
Olvasó

???
Neeeee… 201 cm srácot hoznak centerbe???
Artúr… ez eddig is csúnya volt.
Mi lesz ebből???

Peter Griffin
Olvasó

Mondjuk nézd meg, hogy ehhez milyen statot produkált 😉

nr11
Olvasó

Az eurobasket adatai alapján 206 cm (6’9″)… Valamelyik info téves… És igen, hivatalosan forward, inkább 4-es

Ezredes
Olvasó

Csak egy tipp. Nem ötös posztra hozták. Jobban mondva nem elsősorban oda. Révész tavaly Kaposváron ötös poszton értékelhető teljesítményt nyújtott, kosárlabdára emlékeztető mozdulatai voltak. Ebben a szezonban négyes poszton a nulla felé konvergál a teljesítménye. Szemmel láthatóan vagy nem ez az ő helye vagy nyáron teljesen elfelejtett kosárlabdázni. Utóbbit elvetném. Szerintem nagy luxus valakit számára életidegen helyen játszatni. Talán megpróbálják eztán produktív munkára késztetni és hoztak egy olyan négyest, aki adott esetben ebben a ligában ötöst is tud játszani. Lásd Eilingsfeld Pakson. Talán 2 m sincsen, aztán helyezkedéssel, fizikummal pótolja a hiányzó centiket.

Holló
Olvasó

Ezredes Révésznek kb 7 értékelhető meccse volt pályafutása során. Kaposváron Nikola érkeztével lettek jó meccsei. Előtte Kaposváron,Szegeden,Kecskeméten értékelhetetlen volt. Nálunk közel 3x annyi pénzt adtak neki,amit Kaposváron kapott. Ez is Stárics és a “lokálpatrióta” önkormányzat fényes diadala!! Az ő alkalmasságukat bizonyítja ez is. Ez a csk. Eláznék szégyenembe oda-vissza!! Dusán és Szöszi helyett ezt kaptuk!! Hoz mecsenként 3.2 pontot!!Ilyen gyenge,nulla,értékelhetetlen,semmirevaló csk a ZTE történelmében nem volt! Csak a padon tapsol meg emelgeti az öklét! Nulla! Remélem nyáron jó messzire elhúz innen!!

HajraKapos
Olvasó

Az biztos, hogy ennyit senki nem fog neki legközelebb adni, mint amennyivel ti tömitek hónapról hónapra. 🙂

Holló
Olvasó

Stárics ti ezt mivel magyarázzátok csak finoman kérdem??? Ezt a magasembert milyen céllal hoztátok ide ilyen horror pénzért? Ugyanez igaz a másikra is!! Ennyi pénzből művészet ekkora trágyát csinálni!!! Ti megcsináltátok!! Milyen pénzeket perkáltok ezeknek? Elment az eszetek??

Minden6ó
Olvasó

Tudod mi zavar a legjobban!?Hogy 2-8után az Alba úgy elver bennünk mint jég a határt szerintem a Szolnok és Sopron is és arról kezdesz, kezdenek beszélni, hogy egy teljesen Fogalmatlan Révész rossz poszton játszik… Jött a klub által egy Bechi féle kókler aki faszán be is mutatkozott.Jött egy noname egyszerű közepes légiós és Te meg hál isten csak 1-2 ember még el is hiszi… De leírom ezredszerre… Amíg Stárius Cornélius és “klub” hoz döntéseket play out!

JólnézünkMIKI
Olvasó

Fővárosi Nagycirkusz!

zterulez
Olvasó

Harris a valaha volt leglustább légiósunk volt, aki pályára lépett Zte mezben. A fizikai paraméterei félelmetesek, a munkamorálja és az állóképessége a béka segge alatt volt. Ha a sportban képzeli el a karrierjét mint játékos, akkor ez a produkció mindenhol kevés lesz. Az új fiút meglátjuk… kissé alacsonynak tűnik 5-ös posztra.

kentin
Olvasó

Mert nem 5-ös. Forward.

Hobó Fan
Olvasó

Követhetetlen,Kiszámíthatatlan és szakmaiatlan ami a klubnál folyik!Ő kinek a döntése alapján került ide?Az önkormányzatnál a fesztiválszervező gondolt egyet!? Vagy!? Azt se tudjuk ki játszik a csapatban ki-kivel van és kik hoznak döntéseket.Az önkormányzat elintézte”magának”a klubot a szurkolókat meg elüldözte!

Holló
Olvasó

Teljesen egyetértek veled! Az a baj,ahogy látom nem fogják fel a baj mértékét. Nem fogják fel,amilyen döntések itt születtek abban mekkora felelősségük van. Mert ezért is tartunk itt. Gyakorlatilag Gulyás Robi kezében vagyunk…ha eltalálja a két légióst és az új edzőt Pakson akkor készülhetünk a másodosztályra. Vált minket a Budapesti Honvéd! Szűcs Józsi fejezte ezt jól ki tavasszal:Nem elég szeretni ezt a sportágat érteni is kell hozzá. Amíg itt pártkatonák,haverok,komák akarják megmondani a tutit,mert ők azt hiszik értenek hozzá (közben k*vára nem), meg mit hogyan kéne addig itt ez lesz. Egy bukott rendszer megy 3 éve!

Emőkefan
Olvasó

Még nem is láttad kosarazni. Addig ne ítélj. Amúgy meg nektek semmi sem jó?

Holló
Olvasó

Kedvencem,aki olyan idióta mint te. Nyáron is volt pár ilyen. Tudom nem ütötte még le a labdát és társai. Olyan jókat tudok rajtatok röhögni. 😀 Emőkefan ez kompletten rossz, a mi problémánkat nem egy centercsere oldja meg. Se egy edzőcsere. Sokan ebben bíznak. Itt nem Cizmic vagy Harris miatt állunk így. Itt a problémák feljebb vannak. De te azért bízz benn,hogy ő megváltja a világot.

Holló
Olvasó

Kis matematika…az idei szezon két és fél hónapja tart. Holton a 8! légiós. Nem egészen két év alatt 4 edzőcsere. Ha Robit beleszámolom 5. Hat év alatt,ha jól számoltam 27! magyar játékos fordult meg a klubnál. Ez a Stárics éra. Döbbenetes számok. A dilettanizmus magas foka. Holton és Mutapcsics sem lesz a klubnál február elejére kár is a nevüket megjegyezni.

Vulcano
Olvasó

Mivel még mindig a Zte-nek dolgozik, ezért gondolom Artúrt annyira nem zavarta, hogy szakmai igazgatóként a feje felett döntöttek a vezetőedző menesztéséről. Egy magára valamit is adó szakember ilyen helyzetben azonnal feláll.

zterulez
Olvasó

Ez igaz, csak az a baj, hogy közeleg a karácsony, a fizu meg nem rossz.

Minden6ó
Olvasó

Igen nagy volt részéről a mellény a bemutatkozás, hogy ő nem báb stb. aztán kiderült milyen szánalmas egy fickó…. Ő minden téren megbukott szakmailag!

Csippa
Olvasó

Megrágták, golyók nélkül kiköpték és csinálja tovább, mintha mi sem történt vna. erről egy régi reklám jut eszembe: papapapapa

Csippa
Olvasó

Nyilatkozta az eunuch… ?

Minden6ó
Olvasó

Stárius Cornélius 6-7 éves játékos temetőjének egyik gyöngyszeme!Dokumentáltuk őt is, mert jövőre a nevét is elfelejtjük…

JólnézünkMIKI
Olvasó

201 cm?
Ez ám a CENTER…

Dallas
Olvasó

A Szolnoki center is csak 204 centi ,látszik is hogy “alacsony” ,mégis Magyar szinten jól megvagyunk vele, fiatalon még Spanyol bajnoksága is játszott . Tudom hogy már írtam nektek 5 x ,de engedjétek meg hogy 6 x is leírjam . A Magyar NB1 költségvetése NEM hivatalos ,vannak kétségeim amikor sokan kész tényként beszélnek klubok vélt vagy valós költségvetéséről de ! és itt jön a lényeg : én még emlékszem egy kifejezetten ! hosszú cikkre az edzőtöktől még nyáron ,ahol ezt nyilatkozta : vannak csapatok akik 10-12 E dolláros ,mi 5-6 E dolláros légiósok között válogatunk .Én úgy gondolom ebben a… Olvass tovább »

JólnézünkMIKI
Olvasó

Puskás Artúr szerint jó lesz!

feha
Olvasó

Itt már csak a piócás ember segíthet…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés