Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Chilei válogatottat igazolt az Nyíregyháza

Dr. Mohácsi Máté értékelte az eddigieket, majd bejelentést tett.



:

:

Nyíregyházán sokan izgatottan várták, hogy öt év után újra első osztályú kosárlabdát lássanak, a rajt viszont nem olyan lett, mint amiben a szurkolók bíztak, a Hübner Nyíregyháza BS az első öt mérkőzése mindegyikét elveszítette. A klub ügyvezetőjét, dr. Mohácsi Mátét kérdezte a klub honlapja az eddigi szereplésről, az esetleges változtatásokról és a bennmaradási esélyekről.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elégedett vagyok – kezdte dr. Mohácsi Máté. – A sorsolást látva azzal számoltam, hogy a Kecskemét és a Pécs elleni meccsek közül legalább egyet, de lehetőség szerint kettőt megnyerünk. Ezen a két találkozón 14 és 13 pontos előnyről kaptunk ki úgy, hogy szinte az egész mérkőzésen vezettünk. Ezek mellett helytálltunk Debrecenben, Székesfehérváron, illetve itthon több mint harminc percig egálmeccset játszottunk a Szolnokkal. A játék képe tehát biztató, de az eredmények mellett nem mehetünk el szó nélkül.

A játékoskeret nem a terveknek megfelelően alakult, hiszen a nyáron kinézett – és leigazolt –, ötös posztos légiós helyett új játékost kellett nézni, majd Tóth Gergely távozásával sem lehetett előre tervezni. A csapatnak így igen szűk lett a magas rotációja.

– A csapatban bőven van még potenciál, de az is látszik, hogy nehéz reagálni egy olyan helyzetre, amit Tóth Gergely távozása okozott – ismerte el az ügyvezető. – Ő olyan játékos, akire a magyar magot alapoztuk, vele kötöttünk elsők között szerződést és rá építettük a magas posztot. Továbbá vannak olyan játékosaink, akik korábban vezérek voltak, de a testük vagy a fejük még a B-csoport ritmusában ragadt. Bízom benne, hogy minél gyorsabban átállnak, hiszek bennük, velük képzelem el a jövőt, de javulniuk kell. Egyébként felesleges túlságosan belemenni elemzésbe, mert nem lehet meccset nyerni olyan center nélkül, aki hozzá tud tenni a mérkőzéshez.

Dr. Mohácsi Máté elmondta, a centerprobléma orvoslására az együttes szerződést kötött Manuel Suárezzel. Mint írják, a 27 éves, 208 centis kosárlabdázó több alkalommal pályára lépett már a chilei válogatottban, legutóbb Spanyolországban játszott.

– Sokan kérdeztek, hogy miért nem igazoltunk már a legelején öt légióst és miért nem érkeztek korábban a külföldi játékosok – folytatta a sportvezető. – Ennek egyszerű oka van: addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Hozzáteszem, a csapat így is kiváló körülmények között dolgozhat, a feltételek adottak a gond nélküli, minőségi munkavégzéshez. A légiósokra visszatérve elmondhatom, hogy erőn felül, ár-érték arányban maximálisan jól teljesítenek. Úgy terveztem, hogy november 10. után, a válogatott szünetben húztunk volna egy vonalat, akkor megnéztük volna, hol lyukas a csapat, milyen poszton szorul erősítésre, és mennyi pénzünk van játékost igazolni. Az élet azt szülte, hogy már most szerződtetnünk kellett ötödik légóst, sikerült is megteremteni az anyagi feltételeket, így érkezik Manny Suárez. Bízom benne, hogy vele kiegészülve nagyon jó csapatot tudunk alkotni.

Ugyan még csak öt mérkőzés telt el a bajnokságból, már most az a legfontosabb kérdés, hogy a csapatnak mennyi esélye van a bennmaradásra.

– Az ellenfelektől is azt a visszajelzést kapom, hogy jók vagyunk, nüanszok hiányoznak ahhoz, hogy egy mindenki által kiesőjelölt együttesből akár középcsapattá válhassunk. Ez nehéz lesz, mert elment már öt mérkőzés. A Falco ellen nyomás nélkül játszhatunk szerdán, nem adjuk fel a meccset persze, de reálisan 0–6-tal fogunk állni. Utána hét mérkőzésből négyszer itthon játszunk, ha teljes kerettel tudunk kiállni erre a hétmérkőzéses periódusra, akkor alsó hangon négy győzelmet várok, ami kell is ahhoz, hogy a play-outot elkerüljük a szezon végén – szögezte le dr. Mohácsi Máté.

Fotó: bluesharksbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés