Connect with us
Hirdetés

Női bajnokság

Cegléden nem hozta jó formáját a ZTE

Horti Dóráék arra készülnek, hogy szombaton a jó formába lendülő Győrt másodszor is legyőzik.



:

:

A női bajnokság 13. fordulójának egyik váratlan eredménye Cegléden született, ahol a CEKK legyőzte az előzetesen esélyesebbnek tartott ZTE-t (84-78). Horti Dóra szerint nem meglepetés, hogy a ceglédiek jól teljesítettek a vasárnapi találkozón, mert az utóbbi időben megerősödött a keretük.

– A Cegléd igazolt egy új amerikai játékost, így jelenleg négy légiósuk van, valamint Licskai Zsófit is sikerült megszerezniük, ezért jelentősen megerősödött a keretük – mondta Horti Dóra, a ZTE NKK centere a BB1.hu érdeklődésére. – Úgy mentünk oda, hogy szerettük volna megnyerni a mérkőzést és úgy érzem, hogy nyernünk is kellett volna. Ha hasonló teljesítményt tudtunk volna nyújtani, mint például egy héttel korábban, a Diósgyőr ellen, akkor győztesen utazhattunk volna haza. Sem támadásban, sem védekezésben nem hoztuk azt a szintet, a Cegléd erejét pedig mutatja, hogy ezt ki tudta használni.

A folytatás sem ígérkezik könnyűnek, szombaton délután a közvetlenül mögöttük álló győrieket fogadják a zalaegerszegiek. Az alapszakasz során két ponttal sikerült nyernie Gáspár Dávid csapatának idegenben.

– Egy vereséggel van több a Győrnek, mint nekünk, így egy rangadóra van kilátás – folytatta a játékos. – Gyengébben indult számukra a szezon, de az edzőváltás óta jelentősen feljavult a teljesítményük. Az első körben, amikor találkoztunk, még a korábbi edzőjük ült a kispadon, azóta történtek taktikai változtatások. Sok játékosra jó hatással szokott lenni emberileg is, ha egy új edző érkezik és elkezdenek ilyenkor jobb teljesítményt nyújtani. Ez egy teljesen másik Győr lesz szerintem, mint amelyiket korábban sikerült megvernünk. Őket biztosan fűteni fogja a revans vágya, viszont nekünk elég jó a hazai pályánk, ezért hoznunk kell azt a meccset.

Kiemelt kép: mkosz.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés