Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Cakarun is tart a koronavírustól

A horvát center még Szolnokon van, ahol otthon érezte magát az elmúlt időszakban. Nem is zárta ki a visszatérés lehetőségét.



:

:

HIRDETÉS

A szolnoki szurkolók egyik nagy kedvence, Marjan Cakarun szezon közben csatlakozott a piros-feketékhez. A 30 éves, 204 centis játékos kilenc bajnokin segítette az Olajbányászt, 28 perc alatt 18 pontot és 6 lepattanót átlagolt.

Ezúttal a horvát centert faggatta a BB1.hu.

– A jelenlegi szituáció az egész világon nagyon kaotikus. Az én véleményem szerint egy ilyen helyzetben ez volt a legjobb megoldás, hogy befejezettnek nyilvánították a szezont, nem számít, hogy a tizedik, vagy éppen a huszonegyedik forduló után – árulta el kérdésünkre Cakarun. – Az életünk során sokszor megtanulhattuk már, hogy a legfontosabb az egészségünk. Okkal mondják azt, hogy az egészséges embernek ezer kívánsága van, de a betegnek csak egy.

HIRDETÉS

A kosaras azt is elmondta, hogy még nem utazott haza Horvátországba.

– Még nem mentem haza, jelenleg Szolnokon tartózkodom pár napig. Természetesen én is tartok a vírustól – ebben a helyzetben szerintem jó is, hogy az emberekben kialakul egy amolyan “racionális félelem”, ezután talán mindenki óvatosabb lesz majd. Nem csak nekem, mindenkinek így kellene tennie, csak így jöhetünk ki győztesen – mondta, majd kitért arra is, hogy esetleg van-e esély a szolnoki visszatérésére a jövőben:

A magyar bajnokság nagyon jó, a kluboknak rengeteg támogatójuk van és egyre csak erősebbek lesznek. Ebben a három hónapban otthon éreztem magam Szolnokon, sosem tudhatjuk, hogy mit tartogat számunkra a jövő. 

fotó: olajofficial.hu

HIRDETÉS

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
8 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
MAFCdrukkermoldi56lddJR.BenitezRolex Recent comment authors
ldd
Olvasó

Még nem hallottam, de számomra óriási …
” az egészséges embernek ezer kívánsága van, de a betegnek csak egy.”
és ez így van…

Rolex
Olvasó

Gyere moldi,böfögj ide is valamit.
Csak negatívan,ahogy szoktad!
🙂

JR.Benitez
Olvasó

Vannak az értelmes kommentek. Ez nem ilyen… Falcosként mondom Moldi Wsreborn Derryl és még jó páran Olaj fanok akikkel bmikor lehet kulturáltan beszélgetni. Én is megkaptam negativ vok. Na és? Nem vagyunk egyformák szerencsére.

moldi56
Olvasó

Köszönöm Benitez.Az ellenfél szurkolójától jólesik.Én soha nem bántok senkit,a meccsen sem szidom az ellenfelelt,és Rolexxel ellentétben én a csapatomnak szurkolok. Szolnokiként nem tudom ki ő,többször mondtam neki beszéljük meg személyesen de ő erre sosem reagált.Valamiért kipécézett engem,fogalmam sincs miért.Tény bíráltam a vezetőséget,mentségemre mondva nemcsak én,sokan,de mindig engem savazott.Mégegyszer köszönöm.

Ami pedig Cakarunt illeti,nekem is nagy kedvencem volt,remélem visszatér.CSAK AZ OLAJ!

moldi56
Olvasó

Szegénységi bizonyítvány ez neked…már az ellenfél szurkolói is észrevették.

Rolex
Olvasó

Szívd le a sárgákat..
😙
Kitartást Moldesz!

ldd
Olvasó

“senki nem lehet próféta a saját hazájában”

ldd
Olvasó

tudod, aki már sokat látott, az tudja mi a jó és a rossz között a különbség …
NER lovagokkal, fiatal, keveset látott barátainkkal nehéz szót érteni …

MAFCdrukker
Olvasó

Szerintem nem feltétlenül vagyok ostoba azért, mert fiatal vagyok. Mondjuk Rolexet én sem értem, mit szívózik állítólagos szurkolótársával, főleg most…

moldi56
Olvasó

Jó kérdés…látod én sem értem.

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook