Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Cakarun: Engem úgy neveltek, hogy ha valaki direkt módon hergel, akkor férfiként álljak ki magamért

“Ez a csapat harcosokból áll.”



:

:

Mint ismert, a Falco hazai pályán fölényes győzelmet aratva egyenlített a Szolnok elleni döntőben. A találkozó első negyedében kiállították Marjan Cakarunt, míg Váradi Benedek technikait kapott. Az esetet itt lehet megtekinteni.

A szolnokiak centere nyilatkozott a klub honlapjának:

– A csapattársaimtól, az edzőimtől már bocsánatot kértem a tegnapi kiállításom miatt, most szeretném megtenni ugyanezt a szurkolóink kapcsán is. Az incidensről csak annyit, hogy mindannyian emberek vagyunk, hibázunk, ahogy hibáztam én is, de engem úgy neveltek, hogy ha valaki direkt módon hergel, akkor férfiként álljak ki magamért, nézzek szembe a provokátorral, ne pedig dobáljam magam, hiszen az a klub, amelyiknek a mezét viselem, nem ezt érdemli.

Ez a csapat harcosokból áll, 150%-ot fognak nyújtani, hogy újra nálunk legyen az előny. Tudom, hogy nélkülem is le tudják győzni az ellenfelet, de ehhez elengedhetetlen lesz az, hogy a szurkolók, Ti, ott legyetek velünk, legyen tele a csarnok, adjatok erőt a srácoknak! Hiszen ti vagytok a legjobb magyar szurkolótábor, gyertek ki a Tiszaligetbe amennyien csak tudtok! Én is ott leszek a lelátón, és együtt kiabálom majd veletek, hogy Hajrá Olaj!!!

Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

335 hozzászólás

335
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
82 Comment threads
253 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
88 Comment authors
Horváth SándorStockalonesolyomszemScouserHUNChikán Sándor Recent comment authors
fanaticfantastic
Olvasó

Ami a 2. mérkőzésen feltűnt. Okorn ,az időkérés közben átsandított,többször a szolnoki padra. Gondolom ,nézte,hogy kinek ad instrukciókat a másik edző. Nagyon rafkós,de szerintem nem sportszerű figura. Nálam az is lazán benne van,hogy ha nem is fennhangon,de kiadta,hogy provokálják a horvátot,meg a délvidékieket,,hátha elpattan valamelyiküknél a húr.. Lazán kinézem belőle.

Mendez
Olvasó

Ti aztán mindent is tudtok.
Még azt is amit nem.

fanaticfantastic
Olvasó

Ti meg semmit sem tudtok. De kifizetitek azt aki elmondja…

Mendez
Olvasó

Azt mindjárt gondoltuk.
A szolnokiakon kívül itt senki nem tud semmit. 🙂

fanaticfantastic
Olvasó

Végre valamiben egyetértünk.

Mendez
Olvasó

Vannak emberek akik elég jól tudják leplezni az iskola hiányát.
Na, te nem tartozol közéjük.

fanaticfantastic
Olvasó

A tegnapelőtti hozzászólásaid után,nem túl elegáns az iskolai végzettséget firtatni.

Horváth Sándor
Olvasó

Holnap meg téged fog keresni mindenhol. Meccs után majd megvigasztal ? Holnap már nem kell dobáloznotok mert ott lesz 500 rendőr ?

WSreborn
Olvasó

Legalább el tudtok bújni a rendőrkordon mögé ahogy szoktátok

Stockalone
Olvasó

Nem férfi vagy hanem idióta: jól kib@sztál a csapatoddal meg a szurkolókkal…

fanaticfantastic
Olvasó

Állj elé. Holnap bíztosan ott lesz. Mondd meg neki.

WSreborn
Olvasó

Hagyd, ezzel a névvel nem csoda hogy falco és váradi szurkoló

fanaticfantastic
Olvasó

Váradi Roma KC

Mendez
Olvasó

Na kiszólt a gödör a lyukból. 🙂

fanaticfantastic
Olvasó

Erre még gyúrj egy kicsit. Nagyon silány poén.

Stockalone
Olvasó

Persze, szerinted jól cselekedett. Gondolhattam volna…

Rózsabimbó
Olvasó

Egy szónak is száz a vége, kellene egy Hristo Mikolov féle
kosaras az Olajba, akinek azt mondják, hogy TEDD a DOLGOD!
Te fogod holnap Jászai Marit!

fanaticfantastic
Olvasó

Nem kell ez. Viszont az tény,hogy a sok aljaskodás egyszer ,mindíg megtalálja a méltó bűntetését. Akkor viszont,,nagyon.

Mendez
Olvasó

Emlékszem erre a Nikolovra.
Timberlake egyszer úgy áthúzta szerencsétlent azt sem tudta milyen rendezvényen van.
https://www.youtube.com/watch?v=UyX7B6BbARQ 🙂

fanaticfantastic
Olvasó

Igen. Ezzel mit akartál mondani?

Mendez
Olvasó

A szurkolótársad megemlítette, nekem meg eszembe jutott ez a jelenet Rambo kapcsán.
Netán engedélyt kellett volna kérnem tőled, hogy ezt az emléket megosszam?

fanaticfantastic
Olvasó

Azt osztasz meg amit csak szeretnél. Kit érdekel. Csak nem értettem,hogy mi közünk van ehhez az esethez? Már értem.

WSreborn
Olvasó

Éppen előtte dobta sokadik bravúrkosarát, de persze fogalma sem volt milyen rendezvényen van……

pályaszélső
Olvasó

A szemét adminisztrátorok levették az előző hozzászólásomat,amiben megírtam, hogy amikor Cakarun ,Váradi szemébe nézett egyszerre hanyat dobta magát, mint egy hímringyó! Ebből következtettem, hogy meleg hajlamai vannak,mert a földön fekve a lábaival Cakarun lábai között kalimpált! Minkettőt ki kellett volna állítani, de a játékvezetők egyértelműen a Falcónak fújnak,Perl minden betörésnél könnyen befújt dobásokkal jöhet!Kérdem,hogy minek van ott a komiszár,ha nem tudja felügyelni, és biztosítani a sportszerű játékot! A cifra-köcsögök vezetik a meccset! Szolnokon, pedig Győrffy Pál fújt a Falcó javára! Szalai Úrnak javasolom, hogy vágjon rendet a sok korrupt játékvezetők között! Hajrá Szolnok!

WSreborn
Olvasó

Vajon a 3. Meccs esélyeiről melyik ügyeletes “Vasi Mazsi Falco nyali” szakértőt kérdezi meg a BB1 pártatlan szerkesztősége?
Kálmán Laca? Déri Csaba? Trummer Rudi?
Esetleg be lehetne még venni a körbe Pankár Tibit, Feigl Imit, Krivacsevicset, Szabó Zsoltit vagy a szombathelyi szimpátiaszavazás toronymagas győztesét Szrecsko Szekulovicsot. Csupa pártatlan szakértő lenne.
Vagy esetleg még a szolnoki kosárlabda tönkretételére felesküdött Ivkovics is szóba jöhet a NAGY falco 4es Madamjaként ő is bizonyára objektív véleménnyel állna elő.
Kíváncsi vagyok a nemzeti lobogónkba mikor kerül bele a sárga szín…..

fanaticfantastic
Olvasó

Ne törődj ezzel. Erre a lélektani harcra nincs már szükségük. Hatalmas előnyre tettek szert ,Csaki semlegesítésével. Meg a munkaidős kezdéssel. Mi oda,hozzájuk nem tudunk menni,hacsak nem bérelünk szállást,a kijárási tilalom miatt. A hazait meg munkaidőre tették. Csakit kilőtték. A média nyomás már nem hiszem ,hogy annyira fontos nekik. Bár nem kételkedem,hogy azért oda lesz téve a szokásos vasi fricska. :)Ne sírdogáljunk itt. Küzdjünk azokkal a feltételekkel,abban a nem kipróbált és szerkezetileg legyengített csapattal ami van ,ami a rendelkezésünkre áll..

solyomszem
Olvasó

Látom a szolnoki kifogásgyár teljes műszakban dolgozik. A bírókat kifelejtetted. 🙂

2lee14
Olvasó

Nehezen lendülsz át ezen látszik, de tudod mint amit nekünk tanácsoltatok az első meccs után, veszíteni tudni kell, meg tanuljatok meg emelt fővel veszíteni!??

fanaticfantastic
Olvasó

Téged ,ki kérdezett?Pont a szolnoki barátaimak írom ,hogy mi ne legyünk olyanok mint ti. Emelt fővel küzdjünk. Amire elég lesz arra meg legyünk büszkék.

WSreborn
Olvasó

Nektek sem sikerült túllépni, egyfolytában a “nem indult az ora mockosz calász” szöveget nyomjátok. Meg itt valamelyik félcédulás földid már azt is kifejtette, hogy tulajdonképpen ti nyertetek oda-vissza az alapszakaszban mert azokat is elfújták.
Akkor ki nem tud továbblépni?
Veszítettetek ti már valaha úgy, hogy szimplán jobb volt az ellenfél??? Mert mi igen. Kedden

Mendez
Olvasó

Látod, látod WS csak nem tudod abbahagyni a hergelést.
Aztán pont te vagy az első aki habzó szájjal ugrik ha valaki visszabök egyet…

Chikán Sándor
Olvasó

A sok sok elfogult szolnoki szurkoló szidja Váradit aki csak profi sportolóként képviselte a csapata érdekét.Ez a sok szolnoki érdekes nem volt felháborodva mikor az alső meccs végén a nagyrabecsült bírók CSALTAK a Szolnok javára.Érthetően írtam ugye?Csaltak!!!!!!! Ez volt az igazi feháborító!!!Ezt hogy egyezteted az igazságérzeteddel???? Ezt a hülye is látta csak Ti nem!!!!!!!! Még mindig az elfogulatlan bíráskodásban reménykedem!!!!!!!!!

ScouserHUN
Olvasó

Már elfelejtették, hogy Stojan-t és Alexe-t pont emiatt imádták. Vannak játékosok, akiket minden ellenfél gyűlöl, mert képes megtenni mindent a saját csapatáért.

Redbid
Olvasó

Én feltenném azt a kérdést, hogy az állandó balhé miként is szolgálja a kosárlabdasport érdekeit?? Csak mert ha nem veszik elejét az ilyen alattomos sunyiságoknak is, akkor abból csak további gondok lehetnek, hiszen aki sportolt az tudja, hogy egy felfokozott hangulatban azért sokkal hamarabb pattan el a cérna profi sporoló ide vagy oda! Tehát ha ez elmegy akkor ezután ezzel is élhetnek a csapatok? És akkor hol a határ ebben?? Így a játékvezetőknek mihez lesz tekintélye? Én sokadmagammal kosárlabdát szeretnék nézni, és nem box meg aljasságmeccset!! Tehát mégegyszer a tisztánlátás végett: Cakarun fejelő mozdulat: nem kérdés egy pillanatig sem, jogos… Olvass tovább »

Black Bird
Olvasó

megkapta a tekót a színészkedésért. a visszarúgásról továbbra is csak ti beszéltek, Potocnik és Cakarun sem. Hidd el, ha ők is így látnák, menne a lobbi a részükről is keményen.

Költői kérdés: Warnert nem akarod utólag szankcionálni, amiért az első meccsen a győztes kosaratok előtt letaglózta Benkét? (a kosár időben volt, ezzel én egyetértek teljesen)

Rouge
Olvasó

Benke két kézzel támadt rá és lökte meg Cakarunt játékidőn kívül, a szabályok szerint neki is járt volna a kiállítás.

Black Bird
Olvasó

az technikai kellett volna hogy legyen. és elmaradt. ez tény.

Rouge
Olvasó

Az tettlegesség volt és azért azonnali kiállítás jár.
Olvasd el a szabálykönyvet.

Black Bird
Olvasó

olvastam. de nem volt tettlegesség. lökdösődés volt. Járt is volna a tekó, mint írtam is feljebb. De szerencsére más is olvasta a szabálykönyvet, és értelmezte.
Érdekes módon az első meccsen Warner szabálytalanságát firtató kérdéseimet mintha nem vennétek észre.

oilers
Olvasó

Lökés! nem lökdösődés…nekem ez legalább akkora, mint a fej 1 cmes előre mozdulása, egyik kiállítás a másikat szóra sem érdemes a bírók szerint, ebben a sztoriban ez a baj

oilers
Olvasó

A szándékos lökés játékon kívül, nem tettlegesség ???? értem….ja nem

Redbid
Olvasó

Egyet tisztáttunk nem vagyok szolnoki 🙂 Az említetteknek meg nem is kell beszékni róla, elég ha megteszik a szükséges lépéseket azok, akiknak arra lehetőséget ad a szabélyzat, és kezdeményezik a fegyelmi szabélyzat alapján az ügy vizsgálását! Mégegyszer mondom ez egy kosárlabda döntő legyen ne box, meg aljasságverseny!! Egyébként meg ugyanezen szabályzat alapján lehet, hogy nem lesz automatikus Cakarun 1meccses eltiltása, mert ha jól értelmezem ugyanazon szabálykönyvet, akkor van olyan, hogy ha az 1meccsnél súlyosabb büntetés van kinézőben, akkor fegyelmi tárgyalást kell lefolytatni, melynek lefolytatásáig felfüggesztik a büntetés végrehajtását! Gondolom inkább ezen munkálkodnak, de személy szerint én továbbra is tartom azt… Olvass tovább »

SárgaPárna
Olvasó

Milyen szerencse, hogy ez titeket nem érint!!! Nyugodtan tudtok készülni az Alpok Adria Kupára!!!

Cibuláre Bucimbunga
Olvasó

Az ominózus jelenet szereplői profi élsportolók helyett paprikajancsiként viselkedtek! Ez szerintem szégyenteljes és szánalmas, önmagukat minősítették. Amúgy a Falco teljesen megérdemelten nyert, gratulélok, de -a nagy különbség ellenére- elismerésem a Szolnoknak is! Hajrá egyik, győzzön a másik, de csak sportszerűen vérbeli összecsapáson!

Papika
Olvasó

A műszak fejü Váradi eddig nem is tudom, hogy hogyan úszta meg a verést. Folyamatosan hergelni az éppen aktuális ellenfelet.

Rouge
Olvasó

Te bántanál egy földön fekvő kislányt?

Hát így.

Apaboy
Olvasó

Ez valami bocsánatkérésnek tűnik, bár lehetne erőteljesebb is…

Talán egy hasonló próbálkozást valaki más is összehozhatott volna. De úgy tűnik még mindig úgy gondolja, hogy Ő nem követett el semmi sportszerűtlenséget. Ez pedig már tényleg baj,

andrás
Olvasó

Túljárt az eszén Váradi, ez van.
Szolnoki hiszti is alábbhagyhatna lassan ?

PL
Olvasó

azért a szolnokiak nem magukban/magukkal beszélgetnek.
Ha érted…

Falcofan
Olvasó

Így van ! És ha nem dobja el magát Váradi, akkor semmi gond, belefér a fejelő mozdulat, mehet minden tovább büntetlenül ? Tehát úgy gondolja, hogy mindenről Váradi tehet, mert lebuktatta ?

Pokey Lafarge
Olvasó

Beni igazi jó értelembe vett csibész módon viselkedett. Ez mindig is benne volt a sportban. Gondoljatok a Zidane Materazzi afférra. Esetleg Maradona kezére. Vagy Hegedüs Peti metrofogantyú történetére.

WSreborn
Olvasó

Csak aki felül a lóra az számoljon vele, hogy le is esik

Vadkakas
Olvasó

Más a csibeszség és más a provokáció utáni túljátszott hiszti….

Mios
Olvasó

én meg azt gondolom, hogy egy élsportoló, a sportpályán, a bajnoki döntőben ne tegyen ilyet, ez nem a grund

fanaticfantastic
Olvasó

Meg nem is az Operett színház.

Falcofan
Olvasó

Caka(ka)run(k) győzni, de nem fogunk !

fanaticfantastic
Olvasó

Legyen több önbizalmad. Sarkós!

Drazsen
Olvasó

Itt sokan tiltakoznak, hogy egy bajnoki döntőben egy ilyen mozdulatért túl szigorú volt a kiállítás, meg Beni nagy színész. Én egy híres lefejelésre szeretnék utalni, amit Csakarunnál sokkal nevesebb játékos követett el a magyar kosárlabda bajnoki döntőnél egy rangosabb meccsen, nevezetesen a 2006-os foci VB döntőjében. Gondolom a kommentelők többsége emlékszik, hogy az olasz-francia döntőben Zidane is tett egy ilyen fejelő mozdulatot Materazzival szemben, csak ő nem a fejére, hanem a gyomra irányába. Materazzi is azonnal hanyatt dobta magát, Zidane pedig mehetett zuhanyozni. Szóval a fejelő szándékot, minden csapatsportban bűntetik függetlenül attól, hogy ki követi el, és milyen rangos eseményen.

atibácsi
Olvasó

Na, és kit felejtették el, és ki lett erkölcsi győztes, halhatatlan?

Dudi
Olvasó

És a világbajnok?

Black Bird
Olvasó

és úgy érzed Zidane e jelenet miatt lett, legenda, halhatatlan, illetve Materazzi emiatt nem?:)

atibácsi
Olvasó

Az egyik egy senkiházi, sunyi, középszerű sportoló és provokátor volt, senki nem emlékszik a nevére. A másik akkor már legenda volt és az is maradt. Mindenki megkövette a tettét, hiszen egy aljadék pondró mocskolta a testvérét. Na, és ki lett az erkölcsi győztes, akit máig tisztel a sportvilág? Materazzi nevét seni nem ismerné, ha ezt a alávalóságot el nem követi, Zidane megítélésén pedig csak javított a történet. Nem is értem, mit nem értesz. Ja, természetesen nem ettől lett fedhetetlen sportoló, és nem is erre utaltam Zidane tekintetében.

Bozic
Olvasó

Szóval, ha 15 év múlva egy Alba-szurkolót megkérdezek, hogy ki ugrik be neki előbb. Váradi Benedek vagy egy horvát 2 szezonos légiós, szerinted Cakarunt fogja mondani?
Fú bazdmeg.

atibácsi
Olvasó

Megértetted a lényeget, gratulálok! Segítek! Nem kellett lényegi párhuzamot vonni! Ja, a Balkánon ismerik majd a Nevelhetetlen Gender Segfej Felejthetetlen Benedek nevet? Neeem!
Viszont így mi sem a játékos kvalitására, hanem, mint Kálmánra is, az aljasságaira fogunk emlékezni.

Vulcano
Olvasó

Szerintem Beni nincs rászorulva, hogy a balkánon ismerjék a nevét.

*Z*T*E*
Olvasó

Azt nem szeretném vitatni h jogos volt e a kiállítás vagy sem, ha jól tudom a szabály alapján ezt kellett ítélni. Az más kérdés hogy Váradi jól felnőtt Kálmán Lacikán ugyanolyan szarházi lett. Ettől függetlenül Cakarun ide vagy oda azt kár vitatni h ilyen különbséggel is teljesen megérdemelten nyert a Falco. Kár hogy erről kevés szó esik. Azért megnéznék egy kicsit férfiasabb meccset is a két csapat között mert az hogy Perl 12 pontot dob a félidőben amiből 2 db mezőnykosár van és a faultok egy része is könnyű síppal jött össze…. Hát nem csoda hogy Spanyolban egyetlen dolgot ért… Olvass tovább »

Ballabolla
Olvasó

Ott konkrétan nem játszott…
Úgy tűnhet, könnyen fújják neki, de valójában olyan gyors, és olyan jó ütemben indul, vált, hogy csak faulttal lehet megállítani..
És emellett még jó a fault kiharcolásában … nem ő az egyetlen ilyen játékos.
Tudod ez a kosárlabdában szakmai berkekben egy pozitív dolog.

Rózsabimbó
Olvasó

Lószart mama!

Rózsabimbó
Olvasó

Hajrá ZETE!

ójajj
Olvasó

Maradjunk annyiban, hogy vàradiból nálunk dèlebbre nem lett volna kosàrlabdázó… Ezt ha ott kètszer előadja, akkor a meccs után nyomorèkra verik…

WSreborn
Olvasó

Nem tudtam volna sajnálni

Falcofan
Olvasó

Tőlünk délebbre még nagyobb színészek vannak, lásd olaszok, spanyolok, vagy szerbek, gondolj csak a Vidiben focizott Lazovicsra !

Rózsabimbó
Olvasó

‘Azé’ nem megy sehova!

Zvezda
Olvasó

Na most akkor ez hogy van, csak objektíven. Váradi egy nagyon jó játékos, emellett egy ripacs is. Cakarun egy légiós, aki jövőre már itt sem lesz. Mi volt. Trash talk, amit Cakarun nem bírt. Ezért kiállítást érő mozdulatot tett. Váradi rá is játszott, de ebbe semmi különös nincs, tisztáztuk, hogy egy ripacs. Cakarun kiállt, ezzel a saját csapatát büntette és a szurkolóit. De szurkolók mégsem Őt veszik elő. Miért nem? Mindenütt csak az megy, hogy Váradi mekkora szar arc. De jó reggelt, Cakarun csinált olyasmit amiért ki kellett állítani. Mi van itt? Ha nagyon Szolnok szimpatizáns lennék, akkor még azt… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Cakarunnak szerződése van, ne zavarjon, váradi egy szarházi féreg. Engem sokkal jobban foglalkoztat Subotic nulla játéka, és az első meccsen a videózásnál a váradival való baráti beszélgetése. Nem az első eset lenne, hogy megkenitek egy játékosunkat már szezon vége előtt.
Kb. Annyira sportszerű a vezetőségetek mint a csapatkapitánynak nevezett patkány

Pbask
Olvasó

Úgy hírlik nála, hogy Debrecen.
Majd kiderül.
Bocsi az offért, csak ezt az infót hallottam.

Ballabolla
Olvasó

Mi van? Ember, te hol élsz?
Gondolom 5G chipet is kaptál az oltással és ufók is megszerettek már…

Zvezda
Olvasó

Nem tudtam, hogy van mág szerződése. Nem nagyon követem mi a helyzet Szolnokon. Azt viszont nem értem, hogy miért kell patkányoznod.Ezt meg tudod mondani? 1-1 az állás, Nálatok a pályaelőny, így nem értem mi a bajod. Korábban volt egy hasonló nicknevű srác, egy szemüveges, amolyan otthonülő típus. Te vagy az?

PL
Olvasó

az a sargaparna ??????

Zvezda
Olvasó

Lehetne. 🙂
De én most a magát Westsucks – nak nevező kis szemüveges fiúcskára gondoltam.

WSreborn
Olvasó

Charlie O’Brian-t idézném: Ez aztán a nagy felfedezés! Csak magam mondtam legalább 3x.
Egész jó kép volt, csak már eltört a szemcsi, de nem baj már feltaláltam a lencse nélküli szemüveget, mint ahogy ti Vas megyében a kosárlabdát…..

Kováts Imre
Olvasó

Teljesen igazadvan, nem a vétkest marasztalták el. Minden profi játékos “Váradi módon” színészkedett volna.

crazybasket
Olvasó

A pénteki küldés! Kapitány Gellért, Papp Péter, dr. Mészáros Balázs (Faidt Mihály)
Na tőlük ki mit vár??

PL
Olvasó

komoly lesz.

en szemely szerint utálom a Kapitányt.

crazybasket
Olvasó

Engem a Papp aggaszt jobban! Jó lenne ha egy szót sem kellene róluk beszélni, NBA vagy Euroliga döntőin észre se vesszük a játékvezetőket kb.itt meg..?

PL
Olvasó

Igaz, Papp sem jobb. Sőt…

voldemort
Olvasó

Sőt a barátnője szolnoki 😉

voldemort
Olvasó

ebből a hármasból a gyenge láncszem.. akarom mondani a leggyengébb az a Mészáros. Ha ez a 3 ember meg tudja fogni ezt a háborút, az maga lesz a csoda…

wiley
Olvasó

Szalay leadta a rendelést…

fanaticfantastic
Olvasó

Hiába subbótafalvi… Az Oscar díjat idén már nem lehet megszereznetek… Az arany málnára hajtson a táncos -komikusotok.

Vulcano
Olvasó

Én annak örülök, hogy Benczur meg Praksch nem lesz.

Ballabolla
Olvasó

3-4 kipontozódást minimum és rengeteg elégedtelen szurkolót mindkét oldalon

Jockey Ewing
Olvasó

A VÉR TALÁN SűRŰBB. A VIZNÉL! DE AZ OLAJ MINDKETTŐNÉL SŰRŰBB !!!!HAJRÁ OLAJ!!! EZ NEM MECCS! EZ HÁBORÚ!!! OLYAN MINTHA románia ELLEN JÁTSZANÁNK!!! te kis pondró szánalom!!!! te patkány geci!!! te meg megkapod!!! SZTOJAN se fogja dijazni!!!

Mendez
Olvasó

🙂 🙂 🙂
Össze ne fosd magad 🙂

fanaticfantastic
Olvasó

Mendez! Tegnap amit te itt műveltél,ez ahhoz képest nulla. Unalmas vagy már.

Mendez
Olvasó

Azt elhiszem.
És ez még csak a kezdet! 🙂

fanaticfantastic
Olvasó

Tartogasd Mendeznek.

Falcao
Olvasó

Ismet jott egy szolnoki iq harcos!
Komoly ember lehetsz!haboru,romanok,patkany…vannak bajok:S
Ez egy jatek te agyatlan!
Orulj neki,hogy beengednek a csarnokba…

2lee14
Olvasó

Jóvan dzsoki hűtsd le magad?

ScouserHUN
Olvasó

Sztojan pont ugyanígy vislekedett egész pályafutása alatt 🙂 (csak nem tűnt fel mert a csapatodban csinálta)

Falcao
Olvasó

Volt meg erdekesseg!
Meccs elott a kozvetito ur 3-szor futott le Poor (citromba haraptam) urhoz vigyorogni,sugdolozni…utana a kozvetitesben kifejtette hogy szabalyos volt az elso meccs kosara,minden szabalyos volt,kozben meg a kolegai bizonyitottak be elotte nap hogy megsem igy volt…
Meccs utan meg gyorsan lepacsizott a szolnoki szurkolokkal…(de ezen sem lepodunk meg)hisz tudjuk hogy a piros feketeket imadja,haza jar hozzajuk…
Tovabbi erdekesseg,hogy a szolnoki (mind a 10) szurkolok kenyelmesen elhagyhattak az arenat a varost,senki nem varta oket,senki nem dobalta oket kovel…
Ezekrol senki nem ir,pedig ezek is megtortentek es erdekes dolgok!

PL
Olvasó

még írj párat…

Falcao
Olvasó

Raerek irok meg,keves a vendegem,nem szakadok meg!tudod ausztria 14 havi fizu,havi 2000 euro kb…es itt sem dobaloznak kovel,mint az oskorban!

fanaticfantastic
Olvasó

Maradj ott.

Falcao
Olvasó

Otthon jobban szeretek aludni,elni…Kijovok,dolgozok,sok baratom van itt is,fociztam is itt,szeretnek,szerettek!hazamegyek meg tok jol elvagyok,jarok meccsekre,szorakozni nyaralni…szar erzes mi?:S

fanaticfantastic
Olvasó

Miért lenne szar érzés. Azt csinálsz amit akarsz.

WSreborn
Olvasó

Igen fizesd oda az adódat, mi meg fizetünk helyetted, osztrák mosogatófiú, labanc fajzadékok vagytok

Falcao
Olvasó

Fizettem itthon egy darabig,meg most is fizetek sokmindent (itt lakok,vasarolok,elkoltom a penzt,afa stb)de inkabb oda fizetem!nyugi majd a nyugdijamat is onnet kapom,nem neked kell fizetned!:)
Ne legyel felhaborodva,nyugodj meg,attol megnyugszol!:)

Xero
Olvasó

Tök vicces, ahogy néha előadod magad, mint valami kultúrlény.. De aztán, ha valami nem tetszik, előjön belőled, hogy milyen vagy igazából.. Persze nincs ezzel baj, csak ne add elő, hogy te amúgy mennyire korrekt vagy.. Spec. mondjuk engem nem zavar ez az osztrákozás, én örülök, hogy a nyugati határról származom, de szánalmas ez a nagy “labancos” érved és kicsit uncsi is.

fanaticfantastic
Olvasó

Változott valami de nagyon! Megútáltalak benneteket! Szívből!

Falcao
Olvasó

Azt hiszel amit akarsz..!unatkoztam feljottem irogatni!ki kultur leny ki nem ugysem itt dol el!:) Nem akarok senkinek megfelelni (max magamnak)!nem is azert jottem hogy osszam az eszt,korrekt legyek,leirtam par dolgot amit gondolok!olvasok itt annyi baromsagot,bunkosagot,mocskolodast,szerintem elfernek az uzeneteim itt! Ha vki ir es normalisnak tunik,valtok vele par uzenetet,ha nem tunik annak akkor meg visszairok neki abban a stilusban ahogy o ir!:)ennyi egy kis szorakozas! Szerencsere sok emberrel tudok kosarlabdarol,Falcorol beszelgetni,eszmet cserelni,nem remegek ezert hogy itt kiirhassak magambol mindent! Az meg hogy hol mit csinalok en dontom el szinten szerencsere!ha uncsi amit irok gorgess tovabb!szep estet! Vagy ha elojon belolem az… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

Ez a hangnem jó. Csak nem ezzel indítottál. A reakcióm is ennek volt megfelelő. Neked is a legjobbakat! Szia!

Xero
Olvasó

Az jó, mert nem is neked írtam.. Vagy most véletlenül másik nick-el válaszoltál nekem és te vagy WSreborn is? 🙂

fanaticfantastic
Olvasó

Az is jó,hogy nem is neked válaszoltam. Vagy másik néven válaszoltál? 😀

Xero
Olvasó

Én nem tudom miért így rakja egymás alá most a válaszokat. Falcao-nak írtam az előzőt.

Balázs
Olvasó

Ez mérhetetlenül kisstílű megnyilvánulás volt, annyira, hogy muszáj reflektálnom. Egyrészt, mert semmi köze a bérezésednek a kosárlabdához, másrészt, mert úgy írsz a 2000€-ról, mintha egy 10 mrd árbevételű céged lenne, ami a Falco főszponzora.
Elcsodálkoznál, hogy hányan élnek Szolnok térségében olyan vállalkozók, akik 2000€-ért “le sem hajolnának”, főleg nem havi bérként.

Falcao
Olvasó

Orulok,hogy reagaltal,nem birtad magadban tartani a gondolataidat..:) Probalok maradni olyan kisstilu amilyennek gondolsz!:)jottok itt mindig az osztrak mosogatofius szoveggel,azert dobtam be a csontot nektek,had ragjatok le! Nem vagyok szponzor,csak egy berletes,vagyis ket berletet veszek mindig mert igy vkit mindig viszek magammal!en ennyivel tamogatom a klubbomat! Igen gondolom van par vallalkozo feletek aki le sem hajol 2ezerert:)en ezert meg meg is dolgozok,de nekem ez igymegfelel!Azt meg tudom,hogy sok olyan van itt aki osztja az eszt aztan tyukszaros udvarban el,meg odu szeru hazakban!voltam nalatok mar tobbszor meccsen,aludtam is ott meccs utan vacsoraztunk stb megneztem a kornyeket,embereket,ruhazkodast stb.. Benzin szallas,kaja minden 30-40 szazalekkal… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

Azt gondoltam, amikor tegnap elköszöntél hogy az a,barátságosabb hangnem amit láthattam,az az igazi arcod. Szívből sajnálom,hogy ma ismét a nagyképű szombathelyi oldalad győzött.( Nagyon gáz amit írsz. tyúkszaros udvar,odú szerű házak,stb,,,) Miért van erre szükség?

fanaticfantastic
Olvasó

Utána meg ha ebben a szellemben válaszolunk ,akkor mi vagyunk a buta szolnokiak,stb…. Gondolkodjatok már! Sértésre sértés a válasz. Mosolyra ,mosoly. Mocskolódásra pedig hasonló.

fanaticfantastic
Olvasó

Maradjunk annyiban ,hogy éltem egy ideig Szombathelyen is,Debrecenben is,Kecskeméten is, Sopronban is.Tehát néhány “kosárlabda városban” Ugyanolyan kedves nekem mind. Mindenhol magyar emberek élnek. Nekem mondjuk Sopron volt a szívem csücske! A hűség városa! Hála az égnek,magyar város maradt! Szombathelyen hasonló színvonalat éreztem ,mint Szolnokon,amúgy. Annyi különbséggel,hogy sokan átjártak melózni az osztrákokhoz. Napi szinten. Tehát nem kell kiköltözniük. Haza tudnak járni .Valóban. Erre itt Szolnokon ugye,a földrajzi elhelyezkedése miatt nem igazán van lehetőség. Nem gondoltam,hogy ezért is le lehet egy várost nézni. Szombathelyen megismertem,néhány igazi rendes embert. Azért is csodálkozom az itt nagyzoló,beképzelt,gyűlölködő,lekezelő ,buckázó,faluzó,ellenségeskedő kommenteken. Még mindíg nem értem,hogy erre mi… Olvass tovább »

Rózsabimbó
Olvasó

Takarodj már innen a picsába!

Balázs
Olvasó

Nem szolnoki vagyok pontosan ezért ütötte meg a fülem, hogy egy kosárlabda tematikájú portálon ezzel támadsz. Kőszegen élek, itt aztán tényleg nem találsz olyan embert a vállalkozókat és a beosztásuknál fogva itthon jobban keresőket leszámítva, aki ne Ausztriában dolgozna (én sem jókedvemből dugattam pálcikát az orromba heti 2-3x, maradjunk annyiban…), Szombathellyel ellentétben, ahol azért akad Magyarországon dolgozó alkalmazott, vélhetően a szurkolótársaink között is, akiket ezáltal szintúgy degradáltál. Egyszerűen ez a téma nem ide tartozik. Ha viszont azt szeretted volna sugallni, hogy az anyagiak határozzák meg egy ember értékét, akkor még Burgenlandban mozogva is láthatod, hogy a 2000€-val magad sem helyezted… Olvass tovább »

fanaticfantastic
Olvasó

Dugulj el Sabbathhelyi,kisgyerek,

Falcao
Olvasó

Uh nagyon kemeny lehetsz!:)
Olvaslak nagy formaban vagy!biztos sokan komolyan vesznek az eletben!:)

fanaticfantastic
Olvasó

Meglepődnél.

Falcao
Olvasó

Ketlem…:)

fanaticfantastic
Olvasó

a te bajod..Mert én lxrom a véleményed,minden szinten.

Falcao
Olvasó

Igen latom milyen szinten…:)

fanaticfantastic
Olvasó

Igen. A szombathelyinél sokkal magasabb szinten.

Falcao
Olvasó

Egyebkent mondjak nektek meg par erdekesseget a meccsrol? -kiallitas utan ugy jatszott a Juhos Taiwo Kovacs,hogy barmikor sulyos serulest okozhattak volna!gondolom ez is elhangzott,ne fogjatok vissza magatok… -Badzim kosarai utan az Okornak ugatott ki a padra aki csak csodalkozott es kerdezte a Milostol ertetlenul hogy lattad?nekem beszel kifele? -jatekvezetok igy hogy nyertunk 30-cal kb meg vagy 6-8 kosarunknal nem fujtak ra a plusz egyeket,tobb faultot nem fujtak be nagy vezetesunknel…mert ilyenkor mar nem szabaly a szabaly?(aztan meg biroztok meg fault aranyt emlegettek) -kovetkezo meccsen mar latom magam elott a juhos kovacs tengely ahogy repaznak,az vegulis tenyleg jobban megy nekik mint… Olvass tovább »

ldd
Olvasó

Nem tanultak ezek semmit a Stole- től…

Kováts Imre
Olvasó

A kiállítás jogos volt, de a provokációra én is hasonlóan reagáltam volna, mint Cakarun.

Falcao
Olvasó

Visszanyalt a fagyi szolnokiak? 1 meccsen kicsit gyengebben jatszottunk es a vegen egy ervenytelen kosarral nyertetek!Azt hittetek a bab is hus…potocsnik,kicsit tulporgette a fiukat es el is gurult a gyogyszere egy ket jatekosotoknak!Szidjatok ot! Szidjatok a Cakarunt miert egysejtu! Latom elottem ahogy Keller ugyanezt csinalja a Kovacs Petitekkel ugyan igy elfekszik o is..(ez 100).ez ennyi ha vki hulye es fejelni akar essen is el a masik!jo hogy nem nekiallnak boxolni… Ez nem kuzdosport! Cakarun ha tokos dob 20 pontot es minden kosar utan megkerdezi a Benitol,hogy lattad haver?tetszett?hanyat dobjak meg?ezt nem tanitottak meg neki?pedig mar nem nyeretlen 2 eves! Mindig… Olvass tovább »

PL
Olvasó

szerintem ne köszönd meg előre.
hiaba vagytok így esélyesebbek, a meccs még nincs lejátszva.

Mondhatnám azt is, hogy szerényebben, főleg így meccs előtt,de az ismeretlen szó.. ?

Falcao
Olvasó

Persze hogy nincs,de egy jo jatekossal kevesebb lesz nalatok!es egy meccset konnyebben tudtunk megnyerni mar!ennyi kb!nem kell tulragozni!ti teszitek ezt…
1:1 megyunk tovabb!bizok benne hogy kosarlabda lesz penteken es nem pankracio…
Ha jobban jatszatok,nyerjetek!
Remelem mi meg nem jatszunk magunkhoz kepest gyengen,mint az elso meccsen!
Ha csak Bruisma hoz egy kozepest,mar 2:0 lenne es nem beszelnenk Badzim kosararol!
De nincs ha meg volna!

PL
Olvasó

Nálam nem, én már csak néző vagyok ?

túlragozáskor kár beszélni, a felek már kiegyenlítették egymást. ( elso es masodik meccs)

legyen egy jó meccs, amit mi, mozizók is élvezhetünk.

Falcao
Olvasó

Ennyi!
Ez egy jatek,egy szep jatek!izgalmakkal,fordulatokkal!
Sokminden bele is ferhet,de azert legyen mar egy hatar…persze,mki azt csinal es mond ma mar amit akar!majd vhogy ezt is megszokom!fotelbol nevtelenul meg meg konnyebb…esik az eso,rossz ido van marad ez!legalabb nem gyerek csinal egy ket ember!
Ezek a hozzaszolasok par nap utan ugyis feledesbe merulnek..:)

PL
Olvasó

ez jó, jól összefoglaltad! ? nyomtam is rá egy lájkot ?

Mert biztos, hogy a rossz idő több embert vonz ide, vagy bármilyen más kommentelős helyre ?

Rózsabimbó
Olvasó

Mocskos sárgák!

fanaticfantastic
Olvasó

Az első meccset nyertétek az idén a bajnokságban. Ezt is így ,aljasan… Dugó legyen,osztrák.

Falcao
Olvasó

😀
Elsot?akkor hogy lennenk itt?
Na fejtsd ki mire gondoltal?hogy gondoltad?
Ellenetek az elsot?erre gondoltal…?
Igen ebben igazad lehet!bar a kupaban azert popsizas volt!:)
Ez aljas volt?miert faj ennyire?
Kikaptunk toletek az alapszakaszban itthon egy velemyes utolso parc perccel…aljasnak nem mondanam,de volt par erdekes itelet na…!
Nalatok meg egy agyonnyert meccset veszitettunk el ahol bokaig voltatok fosva tolunk…grat ahhoz a ket meccshez!sajnos a mi gyenge jatekunk is kellett hozza!de mentsegunkre legyen mondva mi bl ben is komoly csapatokkal jatszottunk akkortajt!
Ja,majd elfelejtettem,magyar vagyok,buszke magyar:)meg itt is te idiota!:)

fanaticfantastic
Olvasó

Hú de nagy legendák vagytok a 80-as alapításotok óta. Öreg harcos! 8 bajnoki és 8 kupa aranyunk van. Ne oktass itt senkit. Mi a szerencse és mi nem. Miért lettünk volna tőletek bexarva??? A színészkedést nem lehet elkapni senkitől. a vírus dolog meg úgy tudom ellenőrizve volt mindíg..

Vulcano
Olvasó

A Budapest Honvédnak pedig 33 bajnoki címe van…

fanaticfantastic
Olvasó

Nektek? Mennyi is? Ipari tanulók!

Vulcano
Olvasó

És talán én jövök azzal a dumával, hogy minket csak ne oktassok ki senki? Hívjunk akkor ide egy honvédest. És, amit ő mond akkor az lesz. Legalábbis a logikád szerint.

fanaticfantastic
Olvasó

Tőlük,inkább elfogadnám a kioktatást. Mint az “Ez is operett-az is operett” műsor stábjától.

fanaticfantastic
Olvasó

Már az SZ.F.E. is segíti a képzéseteket,újabban.

Rózsabimbó
Olvasó

Szégyen vagy,ócska mocskos sárga g…!!

Vulcano
Olvasó

Hát ez most betalált. Nem is tudom, hogy fogok így nyugodtan aludni.

oilers
Olvasó

https://youtu.be/hQbbmLsHcMA

Do the “váradi”

Pbask
Olvasó

Ez marha jó:)

Dudi
Olvasó

Megértem Cakarun dühét. Vszinű elesett neki, hogy ennek szomorú következménye LEHET (egyáltalán nem biztos) a csapata számára. Persze azért ráöntötte azt a bizonyos olajat a tűzre….
Kívánom, hogy a döntő elkovetkező része balhéktól, és bírói tévedésektől mentes legyen. ??

atibácsi
Olvasó

Úgy legyen! Zrika lehet, aljasság nem! Abból elég!

WSreborn
Olvasó

Apósékat mikor jössz meglátogatni Szolnokra váradi? Remélem összefutunk, ha csúnyán nézünk rád akkor is hanyatt fogsz esni????

Dudi
Olvasó

Most majd Apósék jönnek látogatóba Szombathelyre. Mindenki jobban jár talán. ?

PL
Olvasó

Egyre jobban várom a pénteki meccset.

Itt a fórumon akciós lesz a popcorn, meg a kóla!
??????

Addig kibocsátok egy Szolnok-Falco harcikártya sorozatot is, azzal is lehet meccselni ?

atibácsi
Olvasó

Na, ez jó!

Motoros
Olvasó
Csakaszombathely
Olvasó

Mondja már meg valaki ennek a szerencsétlennek, hogy ahol ezt engedik, az egy másik sportág, ökölvívás.

nazol
Olvasó

Szóval az ökölvívásban engedik a fejelést! ? Gratulálok, kurva okos vagy!

Csakaszombathely
Olvasó

Fejelt??????
Eddig azt bizonygattátok, hogy nem is fejelt, csak lefelé nézett.
Sőt, lehet, hogy ott sem volt!

fanaticfantastic
Olvasó

Cinikus Xarcós!

Beniben
Olvasó

Ez a beszéd!

Bozic
Olvasó

Inkább töröltem.

2lee14
Olvasó

No comment……

vasipasi
Olvasó

Két bapja a Pórból, ma a saját játékosából csinált hülyét a Szolnok…

fanaticfantastic
Olvasó

Ti vagytok az etalon. Vazz! Nagyképernyős.

Hunbasket
Olvasó

Idáig két mérkőzés és két nagyon vitatható eset ami jobban, kevésbé jobban befolyásolja a döntő kimenetelét. Játszunk el a gondolattal mi következhet: legyen pl. az, hogy mondjuk Benke vagy Váradi (vagy mindkettő mert összeszaladnak) megsérül és nem tudnak majd a többi meccsen játszani. Akkor mi lesz a sárgák reakciója?

futásutána
Olvasó

Kedves ember vagy! 🙂 Inkább a kiállítást hoztad volna példának. 😉 Ne sérüljön meg senki ha lehet egyik csapatból se.

Vilis79
Olvasó

Ezért pattogtatsz itt, gratulálok a profi hozzáálláshoz. Agyhalott.

Heindrich
Olvasó

Kit mire tanított az anyukája… Bele sem merek gondolni mi mehetett benike otthonában, apu vagy anyu fetrengett folyton a parkettán? Pénteken megkapja ami jár neki!

2lee14
Olvasó

Huh de mélyen vagy te ember….

atibácsi
Olvasó

Ne bántsd a szüleit! VISZONT! A PEPCO- ban felhúzható- guruló szőrös kis patkányokat lehet kapni 360 Ft-ért. Van fekete, szürke és rózsaszín. Csak egy ötlet a bevállalós szurkolóknak. Milyen szépen gurulnának a parkettán!

fanaticfantastic
Olvasó

Sárga kell!

atibácsi
Olvasó

Én a rózsszínt gondoltam.

fanaticfantastic
Olvasó

Jó! Igaz. Az a lányoké! Jogos!

Karolin
Olvasó

Te ????

MAFCdrukker
Olvasó

Olaj a tűzre…

nazol
Olvasó

Kezeljük már helyén a dolgokat. Az ember hibázott, tudja, elismerte. De ne mondjátok már, hogy le akarta fejelni Váradit! Ez közröhely. Ha le akarta volna fejelni, akkor lefejeli a picsába és akkor tényleg fetrenghetett volna. Akinek ez fejelés, az akkor még a tévében filmben sem látott fejelést. Ilyen kakaskodás néha előfordul. Csak annyi különbséggel, hogy mindkét fél felveszi a kesztyűt általában. Itt a kisebbik nem vette fel, helyette dobott egy hatást. A kiállítást meg lehetett adni. De ne erőltessük már ezt a szét akarta fejelni dolgot. A horvát – szerb mentalitást meg ne akarjuk megérteni, ők ilyen vérmérsékletű fiúk. És… Olvass tovább »

atibácsi
Olvasó

A délszláv férfit nevel, a liberális pedig gender gyereket.

ldd
Olvasó

A tied milyen lett?

atibácsi
Olvasó

Férfi, különleges rendeltetésű katona, becsületes, magyar gyerek. De, ugye nem játszunk egymás családjával?

Nemnormalis
Olvasó

A szolnoki meg kővel dobáló előembereket?

atibácsi
Olvasó

Van olyan is, nemnormálisak!

WSreborn
Olvasó

Téged pedig nem is nevelt senki te tróger

voldemort
Olvasó

Ezért tartunk itt, mert pár magát erősnek képzelő ember azt gondolja, ha valami nem az elképzelései szerint alakul, akkor joga van erőszakos cselekedetre. Valaki azt írta, hogy látta Cakarunon, hogy maga alatt van és megbánta amit tett. Hát ezt a cikket olvasva szerintem inkább azt bánta meg, hogy nem fejelt nagyobbat… Felnőtt férfi, meg ne sajnáljam már, hogy szegényt hergeli egy nála fejjel kisebb és fiatalabb játékos, aki nem mellesleg az előző meccsen kikapott, a csapatával… tényleg ennyi elég neki, hogy kiboruljon? Az 5. percben? Zsepi van? Még ha a sokadik lett volna…. Nevetséges. Profi sportoló uralkodjon magán.

fanaticfantastic
Olvasó

Mondd meg a színész kisfiútoknak.

Redman
Olvasó

Legmagabb $zint $zilárd és Váradi Benedek Hédi verbálisan biztosan megkapják a magukét pénteken, efelől ne legyen kétsége senkinek. Sőt abban is biztos vagyok, hogy most először minden pályán lévő provokációra ugrani fognak a szürkék. A sárga szurkolók pedig már most kezdjenek azon gondolkodni egy esetleges szombathelyi vereséget (ebben a helyzetben erre azért pici az esély, de ki bízzon, ha nem egy szolnoki) mivel fognak megmagyarázni.

atibácsi
Olvasó

A PEPCO- ban felhúzható- guruló szőrös kis patkányokat lehet kapni 360 Ft-ért. Van fekete, szürke és rózsaszín. Csak egy ötlet a bevállalós szurkolóknak. Milyen szépen gurulnának a parkettán!

donnarumma
Olvasó

Van felfújhatós hatalmas ökör is, amelyik ha húzod a farkát bólogat

atibácsi
Olvasó

Farkakat ne húzogass! Nem jól veszi ki magát!

futásutána
Olvasó

https://www.youtube.com/watch?v=BUdLLdR8Pow
Provokálás kezelése! Tanítani lehetne! Aki nem gyenge belül az kibírja a csapatért a szurkolókért!

Ballabolla
Olvasó

Ott a pont

Egyszer fent Egyszer lent
Olvasó

Értem kedves Cakarun, tehát téged úgy neveltek, hogy ha valaki direkt módon hergel, mondjuk egy szurkoló a nézőtérről akkor oda mész és kiállsz magadért, úgy ahogyan most is láthattuk…

Egy igazi sportember válasza a provókálásra NEM EZ.., hanem a PÁLYÁN válaszol a hozzáállásával, teljesítményével a mutatott játékával és nem így ahogyan csináltad és nem utólag a médián keresztül üzengetni, hanem a PÁLYÁN válaszolni kedves Marjan, a PÁLYÁN.
Egy kíváló játék, egy lehengerlő teljesítmény sokkal nagyobbat tud ütni mint az öklöd..

Mindenki úgy érti ahogy akarja, de talán az elfogultabb szurkolók is belátják hogy ezt nem így kellett volna kezelnie..

deinosuchus
Olvasó

Egyértelmű bírói műhiba! A lökdösődésért technikai járt volna Cakarunnak, majd a fejjel kakaskodásért egyből egy sportszerűtlen, így kiállították volna, de nem tiltják el. De mivel a Falconak kell nyerni a bajnokságot a BL lobbi miatt, így el kellett intézni a 3 meccset is előre, és a sok idióta szombathelyi még el is hiszi, hogy ez így sportszerű, hiszen az ő javukra ítéltek. Gyomorforgató hogy így belenyúlnak egy döntőbe, és az egyébként is csilliárdos csapatot tolják a bírók ahol a fél válogatott játszik. Ugyan hogy nézne már ki, hogy 4 válogatott (és ki tudja jövőre kit igazolnak még hozzájuk) nem a… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Ebben bizony van valami, egyetértek. Ugyanis Gráczer már a múltkor is burkoltan “fenyegetett” az ULEB EC indulással, ami ugye tudjuk, hogy a Fiba szemében szálka, így a válogatottra nézve sem jó. Összeáll ez kérem, tehát Gráczer szerint ha nem lesznek bajnokok, kibasznak a szövetséggel……
Szèp burkolt ultimátum, nem hazudtolta meg magát ProszTata.

Xero
Olvasó

Valójában éppen azt mondta, hogy nem indulunk az EC-ben, mivel a válogatottra tekintettel nem tehetjük.. Elég gusztustalan így kiforgatni valaki szavait.. Soha nem mondott ilyet.

voldemort
Olvasó

Annyira okos vagy…. kár, hogy a tizede nem igaz ennek a sztorinak. Ami történt, hogy az ULEB meghívta a Falcot, mert oda nem lehet csak úgy holmi bajnoki cím megnyerésével bejutni. A Falco elfogadta, annak függvényében, hogyan lesznek a meccsek az ULEB-ben, sőt még egyeztettek a válogatott miatt is. Azon lobbiztak, hogy át tudják-e így adni a helyüket a BL-ben egy másik csapatnak, aki amúgy a SZOLNOK LETT VOLNA, de nagyon egyszerű!!! Csakhogy a FIBA azt mondta, bocs de ez nem így megy…. Mindent úgy akartak összehozni, hogy klappoljon. Az ULEB indulás azért nem lett, mert képtelen voltak időben kitolni… Olvass tovább »

Ballabolla
Olvasó

Ha a Falco-val akarnék “megnyeretni” a bajnokságot, akkor:

1. az alapszakasz első helyét eldöntő szolnoki meccs utolsó másodperceiben nem fújnak sportszerűtlent Váradinak egy sima negyedbeli 3. faultért. (a sportszerűtlen a meccs képe alapján egyébként jogos volt, mert a meccs elején Warner is egy ugyanolyan faultért sportszerűtlent kapott)
2. a döntő első meccsének utolsó 1,2mp-ben faultot fújnak a szabálytalan zárásért,a lépéshibáért, vagy nem adják meg az időntúli hármast

Ha már meg akarják nyeretni persze…
Gondolkodj, mielőtt beszélsz….

Dallas
Olvasó

El kell ismerni jól csinálja a BB1, nincs még egy ilyen róka a galaxisba amiröl ennyi bőrt le lehet nyúzni,amugy meg buzi Falco.
Szavazunk :
A falco buzi nyomj like-ot
Buzi a falco nyomj dislikot.

futásutána
Olvasó

Viktor te vagy az?

Bozic
Olvasó

Értem. Szóval ha minket átlag hétköznapi embereket provokálnak az életben, munkahelyen, stb, nyugodtan pofánverhetem vagy lefejelhetem őket.
Köszi, Caka!

futásutána
Olvasó

Én a főnökömet szoktam. De tegnap óta nem engedi. Amúgy +1 😀

Bozic
Olvasó

Jó főnököd lehet 😀

futásutána
Olvasó

A legjobb! 😀

panzer
Olvasó

Azért könyökölted végig az alapszakaszt te ganajtúró!?

WSreborn
Olvasó

Neked mit keres a magyar címer a logodban te osztrák csicska???

panzer
Olvasó

Nagyon gyenge vagy meleg uraság.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Mindent bele!!!! Hajrá, OLAJBÁNYÁSZ!!!!

Jagerman
Olvasó

A kiállítást Cakarun a fejelés szándékáért kapta. Már maga a tett önmagában elítélendő. Talán mindenki egyetért azzal, hogy ez nem sportpályára való dolog volt. Vitathatatlan, hogy Beni rutinosan eldobta magát, de ha nem így tesz, akkor a játékvezetők sosem nézik meg az esetet és ez a durva sportszerűtlen magatartás nem derül ki, illetve nem is lesz neki megfelelő szankciója, ami a játékosban azt a képzetet erősíti, hogy hát hiszen ezt meg lehet kérem csinálni. Nem, nem lehet. Ezt tudomásul kell venni. Megfizette a tanulópénzt, talán máskor nem tesz ilyet. A keménység és a durvaság dolgát külön kell kell választani. Sajnos… Olvass tovább »

deinosuchus
Olvasó

Te beszélsz az ellenfél tiszteletéről? Egész szezonban magas lóról osztjátok az észt, Okornnal az élen lenézitek az ellenfelet és azok edzőit.
Ez megint egy jellemző szombathelyi ocsmány írás: Minden amit a Falco csinál az jó és minden amit az Olaj az rossz….
Bravó

Jagerman
Olvasó

Igen, én beszélek az ellenfél tiszteletéről. Tudod magam egy olyan “egyéni” sportot űzök, ahol a mérkőzés előtt kezet fogunk egymással, majd a mérkőzés végén is, függetlenül attól, hogy ki nyerte meg az adott mérkőzést. Sajnos most a COVID helyzet ezt megkeverte, de talán visszaáll majd az élet régi rendje. Casper Okorn nem gondolnám, hogy bármelyik ellenfelét, vagy edzőjét is lenézné. Az elődöntő 2. mérkőzésén Szegeden is láttam olyan gesztusokat Okorntól, amik pont inkább azt bizonyítják, hogy nagyon is respektálja az ellenfelet. Jó volt látni, ahogyan például Szrecsko Szekulovicsot többen is öleléssel köszöntötték a Falco csapatától, s itt nem csak a… Olvass tovább »

Expert10
Olvasó

Nagyon érdekes, hogy minden rendkívül magas intelligenciával rendelkező szolnoki szurkoló elfelejti, hogyan lett vége az első mérkőzésnek. Ott nem volt vita, TÉNY hogy nem engedte el Badzim időben a labdát, MEGDÖNTHETETLEN TÉNY pedig, hogy Benkével szemben szabálytalankodtak bedobás előtt. Meglepően akkor semmilyen fegyelmi bizottságról/óvásról nem volt szó. Bezzeg egy ilyen helyzetben ami a játékvezetők mérlegelésén múlt egy az egyben, és jogosan láthatták kiállításnak az esetet, itt egyből óriási a felháborodás. Ez kissé képmutató viselkedés!
Ha MEGALÁZÓ is volt ez a vereség, akkor is méltó módon kéne elviselnie minden ,kedves’ szolnoki szimpatizánsnak!

deinosuchus
Olvasó

Remélem sok megalázó vereségben lesz részetek a továbbiakban magyar és nemzetközi szinten is

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés