Bajnokság
Cakarun: csak az lebeg a szemem előtt, hogy mindent megnyerjek
A szolnoki szurkolókat is méltatta a horvát magasember.

:
:
A szlovén Sixt Primorska együttesétől érkezett Szolnokra a 204 cm-es Marjan Cakarun, aki előző klubjával két év alatt hat címet is nyert, eközben megfordult az Adria Ligában is, sőt, a spanyol élvonalban is pályára léphetett korábban. A horvát magasember a BB1.hu-nak beszélt arról, hogy miért igazolt Magyarországra, milyennek tartja a bajnokságot, de kitért arra is, hogy mik a gárda céljai a szezonban.
– A szerződésemben benne volt, hogy ha úgy van, távozhatok a Primorskától. A Szolnok hívott és szinte azonnal megegyeztünk egy nap alatt. Nagyon jól érzem magam Magyarországon. Ez az első, hogy itt pattogtatok, eddig horvát és szlovén csapatokban játszottam, illetve volt egy spanyolországi kitérőm. Véleményem szerint a bajnokság remek szintet képvisel és ahogy hallom, évről-évre erősödik – mondta, majd kitért a szezonbeli célokra is. – Mint minden profi kosarasnak, nekem is csak az lebeg a szemem előtt, hogy mindent megnyerjek, amit csak tudok. Így vagyok ezzel most is.
A szezon közben kinevezett új vezetőedző, Gasper Potocnik már láthatta korábban, hogy mire képes Cakarun.
– Szlovéniában játszottam pár meccset Potocnik ellen, de személyesen nem ismertem eddig. A csapaton belüli kémia nagyon jó, annak ellenére is, hogy több változás is volt év közben. Úgy gondolom, hogy jó keretünk van. Ha kicsit szerencsésebbek vagyunk a sérülésekkel, akkor fényes jövő áll előttünk.
Az eddig hét meccsen 16.7 pontot, 6.2 lepattanót és 27.1 VAL-t átlagoló játékos elmondta, hogy Szolnokon nem az öltözőben kell a leghangosabb embert keresni.
Nincs kimondottan egy “leghangosabb személy” az öltözőben, de abban biztos vagyok, hogy nekünk vannak a legjobb, leghangosabb szurkolóink!
fotó: olajofficial.hu

Nagyon kedvelem. Szimpatikus és minőségi játékos.
Mint ahogy Milo, úgy Cakarun is a (kevés) kedvenc légiósaim közé tartozik, bár az utóbbit még kevés alkalommal láthattuk.
A Jó értelemben vett (!!) harcossága, a küzdőszelleme és az hogy nem ismer vesztett labdát, példaértékű.
Kedves Marjam!
Téged csúnyán átkurtak…
Mivel is?
Szülinapra föl kéne idézni a multat.Most komolyan eggy kis összefogás kéne és rölpüljön az a pénztárgép szallag.
Volt idő,amikor az ellenfél már akkor veszített amikor kijött melegíteni,mert meglátta milyen atmoszféra fogadja.Volt olyan délszláv edző aki azt mondta nem gondolta volna hogy ilyen szurkolótábor van Szolnokon.Hát…sajnos most már nem így van és akkor finoman fogalmazok.
Jaja…, még Tojásék idejében…, a bemutatásnál bokáig ért a pénztárgép szalag meg a konfetti…, mindenki felállt és 3 ezren ordították, hogy HAJRÁ OLAJ!
Gizi néni puszikat dobált, a többiek takarítottsk.
Gizi néni nagyobb sztár volt, mint ma egy-két játékos ?
A konfettit napokig szedtük magunkról ?
És ha nem mentél csarnok nyitásra nem volt jó helyed.. Anyukám mindig veszekedett velem hova megyek olyan korán ? gyerekként ezeket átélni megpecsételte a sorsom ? Olaj forever
Volt hogy szombat délután fél 3 kor álltam be a csarnok előtti sorba, pedig csak 6 kor kezdődött a meccs. És így sem voltam benne az első százban. Ha jött a Honvéd/ZTE/Körmend, akkor tutira összegyűlt már annyi ember ajtónyitáskor, hogy kétharmadig megteltek a lelátók és akkor még volt egy óra az ifimeccsig, majd még onnantól másfél óra a nagy meccs. Az biztos, hogy fantasztikus hangulat volt! De akkor még olyanok voltak az ellenfelek is, mint Dzunic, Adderley, Kuzmin, Dávid, Mészáros Zalán, Gulyás Robi, Bencze, Zsebe, Edmondson, Sedmak, Pavlovic, Bodrogi, Németh Isti, nálunk meg Berkics, Tyubin, később Alexe, Ivkovic, a Mérész… Olvass tovább »
Cipőnyikorgás helyesen!!????
Marijan Čakarun … super igrač !!!
Warum?
das ist keine Frage
Marijan Cakarun! Szuper játékos vagy! Én sem tudok szerbül, de ennyit még megértek!
Ose szurkolók szerintem a legjobbak mi már sajnos kezdünk átmenni színházasdiba ha megy ottvagyunk ha nem cipőnyikorság.Sajnos ez az igasság.
Nekem tetszik a játéka, még úgy is ha nem az eredeti posztján játszik.
Már most aláíratnék vele a következő szezonra.
Én is aláíratnék..