Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Budimir elmondta, mi a gond a Péccsel

Több energiával játszottak a szezon elején, de a Körmend ellen feledtetnék az utóbbi hetek teljesítményét.



:

:

Nagyon jól kezdte az idei szezont a Pécsi VSK-VEOLIA, ám fokozatosan visszaesett a teljesítménye. Legutolsó öt találkozójából csak egyet tudott megnyerni Csirke Ferenc csapata, amivel a korábbi helyezését is elveszítette az élmezőnyben. Nem véletlen, hogy a héten változtatásra szánta el magát a baranyai klub és Igor Kesar helyére leigazolta Ryan Wrightot.

– Valóban nagyon jól kezdtük a szezont, aztán visszaesett a teljesítményünk – mondta Veljko Budimir, a Pécs bedobója a BB1.hu-nak. – Úgy gondolom, hogy több energiát vittünk a játékunkba abban a szakaszban, amikor eredményesebbek voltunk. Ez mind igaz a védekezésünkre és a támadójátékunkra is. Talán a legnagyobb hiba az volt, amikor hazai pályán kikaptunk a ZTE ellen. Azt a mérkőzést feltétlenül hoznunk kellett volna.

Legközelebb Körmenden javíthatnak a baranyaiak, ami különösen nehézen ígérkezik, hiszen a vasiak otthonában senki sem számít esélyesnek. A horvát bedobó szerint megnyerhetik a meccset, de ahhoz jobban kell dobniuk, mint az elmúlt fordulókban.

– Az biztos, hogy az első perctől kezdve nagyon koncentráltaknak kell lennünk, ellenkező esetben nem sok esélyünk lesz – folytatta Budimir. – Ami a Körmend ellen mindig fontos, hogy az ellenfél megállítsa a gyors indításaikat, mert szeretnek könnyű kosarakat szerezni és átrohanni az aktuális ellenfelükön. Lepattanózásban is javulni kell, nem hagyhatunk sok második esélyt nekik, a védőlepattanókat meg kell szereznünk. Nem utolsó sorban pedig jó lenne, ha a dobóformánk is elkezdene javulni, mert az utóbbi találkozókon nem dobtunk valami extrán.

Kiemelt kép: hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Zvezda Recent comment authors
Zvezda
Olvasó

Remélem a Pécsnek sikerül!
Körmenden évek óta január – február között szoktak a gondok kezdődni.
Vajon most is így lesz?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés