Connect with us
Hirdetés

B-csoport

Budafoki bravúr a Nyíregyháza ellen, simán nyert Cegléden a PVSK

Összefoglaló a B-csoport első fordulójáról. Jegyzőkönyvek, edzői nyilatkozatok.



:

:

Lejátszották az NB I. B Piros-csoport alapszakaszának első fordulóját.

A MAFC az első öt percet leszámítva uralta a MEAFC elleni találkozót, végül magabiztosan győzött Miskolcon. A Budafok egy fordulatos, pontszegény találkozón az utolsó pillanatig kérdéses sorsú, végül a csapatnál maradó Swanson vezérletével a Nyíregyháza fölé kerekedett, így az osztályozón feljutó fővárosiak nyerték az újoncok csatáját. A Vasas a második negyedben ellépve hozta el a két pontot Óbudáról, a Jászberény a két középső szakaszra és remek kinti dobóformájára építve győzte le a foghíjas TF-et. A DEAC U23 végig vezetett, de csak az utolsó percekben tudta bebiztosítani győzelmét a Salgótarján ellen. Szoros mérkőzésen, légiósa nélkül, Nagy Botond extrájával szerezte meg első győzelmét a BKG a Megyeri Tigrisek ellen. Az előzetesen a játéknap rangadójának tűnő Cegléd-PVSK derbi egyoldalúan alakult, a remekül triplázó pécsiek esélyt sem adtak a felkészülést hétből hét győzelemmel záró CKE-nek.

A forduló csapata: Nagy Botond (BKG, 43 VAL) – Cseh Botond (Vasas, 35 VAL) – Kucsora Csaba (JKSE, 30 VAL) – Meleg Károly (JKSE, 43 VAL) – Kelenföldi Domonkos (TF, 34 VAL). Hatodik ember: Váits Olivér (SKSE, 29 VAL). Legjobb U20-as: Cseh Botond.

NB I. B, Piros-csoport, alapszakasz, 1. forduló

MEAFC-Miskolc – Újbuda MAFC 70-95 (25-25, 15-25, 17-20, 13-25)

MEAFC: Tóth B. 9/6 (+10 gólpassz), Kozák M. 18, Ragályi 3/3, Kozák B. 6, Czirbus 5/3. Cs: Pintér 10/3, Lippai 7, Sándor 5/3, Gadus 5, Gerőcs 2, Velkey G. -, Nyíri -.

MAFC: Polgárdy 24/12, Pintér 5/3, Buzás 13/6, Bordács 12 (+18 lepattanó), Pápai 6. Cs: Komma 13/3, Misek 9, Kovács 7/3, Katona 4, Viola 2, Matejovics -, Molnár -.

Dr. Váczi Péter: Alapvetően az első negyed alatt tudtuk tartani a lépést a MAFC-al. Természetesen hazai pályán nem ezt terveztük, szerettünk volna szorosabb mérkőzést játszani, de a második negyedtől kezdve ránk tudták erőltetni az akaratukat. Próbálkoztunk sok mindennel taktikailag, de igazából semmivel sem tudtunk olyan áttörést elérni, amivel igazán versenyben tudtunk volna lenni a MAFC-al. Sok mérkőzés van még hátra, mindegyikből fogunk tanulni és fejlődni. Szerintem a hozzáállásunkkal nem volt gond, úgyhogy megyünk tovább, és próbáljuk úgy javítani a hibákat, hogy ez majd győzelemmel párosuljon.

Lakits András: Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez! Pont ilyen szezonkezdésről álmodtunk. Nagyon örülök, hogy összejött, mert nehéz volt a felkészülés így, hogy újraosztottunk nagyon sok szerepet. Ez tényleg egy újjáalakuló csapat, annak ellenére, hogy csak egy igazi láncszem igazolt el tőlünk. Végig kontrolláltuk a meccset én úgy érzem. Egy kicsit beragadtunk a kezdéskor, de ez a szezon elején benne van, de utána szerintem végig kézben tartottuk a meccset, és nagyon jól hajtotta végre mindenki azokat a taktikai dolgokat, amiket szerettünk volna. Jól reagáltunk mindenre a meccsen. Nagyon örülök, hogy így tudtuk elkezdeni a szezont, külön öröm, hogy már az első meccsen játéklehetőséget tudtunk adni két olyan játékosnak, akik még csak 16-17 évesek. Sok sikert kívánok a Miskolcnak! Azt hiszem, ez mindenki számára nehéz szezon lesz.

A mérkőzés visszanézhető a MEAFC TV YouTube-csatornán.

Budafok–Hübner Nyíregyháza BS 75–65 (13–19, 16–12, 18–14, 28–20)

Budafok: Moravcsik 8/3, Horváth, Piukovics 9/6, Swanson 24 (+10 lepattanó), Szántó 6. Cs: Varga 11, Tursics 5, Lucey 2, Tóth 6, Siklós 2, Dormán 2.

Nyíregyháza: Bus 12/6, Végső 12/9, Szobi 9/3, Bonifert 4, Völgyi 8. Cs: Geiger 3, Füzi 2, Tarján 5, Magyari, Nagy 5/3, Vaskó 5.

Károly Máté: Nagyon boldog vagyok, hogy győzelemmel tudtunk bemutatkozni a Piros csoportban. Nagyon örülök annak is, hogy újra itt lehetünk, hogy itt játszhatunk. Nem játszottunk jól, a felkészülésünk alapján nem is igazán vártam azt, hogy jól fogunk játszani. Sérülésekkel teli felkészülés után ma is voltak hiányzóink, azt vártam, hogy azok, akik ma itt vannak, szívüket-lelküket kiteszik a pályára és ezzel a mentális erővel talán meg tudjuk nyerni a mérkőzést. A küzdés mellé olykor-olykor jó védekezés is párosult és úgy néz ki, hogy ez a kombináció a mai napon győzelmet eredményezett. Még egyszer kimondom, most nagyon boldogok vagyunk! A Nyíregyházának sok sikert kívánunk a bajnokságban, mi pedig megyünk tovább, mert szeretnénk még sok győzelmet szerezni.

Horváth Ákos: Megérdemelt hazai siker született. Nem sikerült az, amit szerettünk volna, méghozzá az, hogy – a szó jó értelmében – ráerőltessük akaratunkat, ritmusunkat, sebességünket ellenfelünkre. Kicsit állóháború lett a mérkőzés, ami sokkal jobban kedvezett nekik, több szerkezetben is kihasználták előnyeiket, minekünk pedig ez nem sikerült. Amikor mégis sikerült és több jó ritmusú támadást vezettünk, akkor nagyon szép üres dobásokat alakítottunk ki, de ezeket nagyon rossz dobószázalékkal értékesítettük. Nyilván ilyenkor még nagyon nehéz pontosan elemezni, de volt több fegyelmezetlenségünk is, amit csírájában el kell fojtanunk, mert szövegelések miatt kapott technikai hibák nem férnek bele. Ezt hétfőn tisztázni fogjuk és próbálunk előre nézni.

A mérkőzés visszanézhető a SPORT MÉDIA YouTube-csatornán.

Óbudai Kaszások – Vasas Akadémia 76-90 (23-24, 22-29, 19-23, 12-14)

Kaszások: Boros 13/6, Supola 13/6, Balázsi S. 3/3, Szabó -, Armaghani 6. Cs: Kármán 15, Lakosa 11/6, Pollák 10/6, Varsányi 3/3, Horváth 2.

Vasas: Takács 16/12, Cseh 24/3, Fekete 3/3, Pleesz Á. -, Andrássy 18. Cs: Farkas 15/6, Medve 6/3, Kelemen 4/3, Pleesz G. 4.

Takács Máté: A szezon első mérkőzése mindig tartogat meglepetéseket. Nem volt ez másképp most sem, elég fizikálisan kezdődött a mérkőzés. A két csapat egymásnak feszült és gyakorlatilag egy kiegyenlített párharcot láttunk. A felépített taktikát nagyjából tudtuk tartani. Olykor szakaszokban teljesen szétestünk, elvesztettük identitásunkat, ezt pedig a vendégek nagyon megbüntették. Igyekeztünk zárkózni, aztán egy viszonylag nagy különbséget kellett ledolgoznunk, ami sikerült is, viszont akkor elkezdtünk teljesen más dolgokkal foglalkozni, mint a saját játékunk. És ismét belekerültünk a gödörbe, onnan már nem tudtunk visszakapaszkodni. Pár kulcsjátékosukat sikerült kivenni a mérkőzésből, azonban több fronton is elvéreztünk, amiben sokat kell javulni. Nagy tragédia nincs, ugyanis most kezdődött a szezon. Első meccsnek kiváló volt. Elemezni kell, kijavítani a hibákat és menni tovább. Jövő héten ismét kemény erőfelmérő vár ránk, ahol szeretnénk előrelépni és sokkal jobban teljesíteni. Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a bizalmat, remélem, a következő hazai meccsen még jobban meg tudjuk tölteni a csarnokot.

Stephen Arigbabu: Gratulálok a csapatomnak, mindig nehéz lejátszani a szezon első meccsét, különösen, ha idegenben kell kezdeni. Éppen ezért nagyon örülünk, hogy meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Tudtuk, hogy az Óbuda védelme nagyon kemény és agresszív lesz. Ezt láttuk a videón. Miután ehhez alkalmazkodtunk, megtaláltuk a ritmust és irányítottuk a meccset. Jobban védekeztünk, főleg a második félidőben, amikor agresszívabbak lettünk. A találkozó elején túlságosan passzívan kosárlabdáztunk, az első negyed után azonban aktívabbak lettünk, s ez hozta meg a sikert.

Jászberényi KSE – TF-BP 104-86 (29-30, 28-18, 25-18, 22-20)

JKSE: Santiago 9 (+10 gólpassz), Dunai 11/9, Boka-Magó 5/3, Meleg 29/6, Rátvay 6. Cs: Kucsora 31/24, Mester 7/3, Oroszi 6/6, Horváth -, Dékány -.

TF: Dancsecs 10, Szanyi 10/3, Karosi 17/6 (+10 lepattanó), Kelenföldi 23/3, Anda 11. Cs: Farkas 5/3, Tömösváry 4, Lőrincze 2, Simon 2, Habel 2.

Puskás Artúr: Gratulálok a csapatomnak, mert azt gondolom, hogy ez a győzelem igazi csapatmunka eredménye volt. Nagyszerűen küzdöttünk 40 percen keresztül. Voltak nagyon jó periódusaink támadásban és védekezésben is egyaránt, ám azért nem lehetek teljesen elégedett, mert voltak olyan hullámvölgyeink – főleg többpontos vezetésnél -, ami máskor megbosszulhatja magát. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a triplákat extrán dobtuk – 17-szer találtunk távolról a gyűrűbe -, ám nem lesz mindig karácsony, azaz erre is fel kell majd készülnünk mentálisan. Jár a gratuláció a Beák Gábor csapatának is, hiszen a legjobb fiataljuk és elsőszámú irányítójuk nélkül jöttek erre a mérkőzésre, és folyamatosan ott voltak a nyakunkon. Szeretném megköszöni a jászberényi közönségnek, hogy nagy számban és nagy hanggal buzdítottak bennünket. A fiúk számára nagyon fontos volt, hogy érezzék a feléjük áradó bizalmat. Nem dőlünk hátra, mert nem történt semmi különös. Nyertünk egy meccset, s dolgozunk tovább, mert sok még a munkánk.

Beák Gábor: Nekem annyira nem volt szórakoztató a találkozó, de az biztos, hogy a két csapat maximálisan kiszolgálta a mérkőzésen a nézőket, a szurkolókat. Mindkét csapat elég sok hibával játszott, ami mindkét oldalon hullámvölgyeket okozott. Ebből most a Jászberény jobban jött ki. Tudjuk a hibáinkat, s ezeket szeretnénk kijavítani a soron következő mérkőzéseken.

A mérkőzés visszanézhető a Jászberényi KSE Facebook-oldalán.

DEAC U23 – Salgótarjáni KSE 74-56 (20-15, 14-10, 16-20, 24-11)

DEAC: Kenéz 8, Hőgye 5/3, Várszegi 25/15, Hegedüs 15/6, Czermann 8. Cs: Varga 6/6, Neuwirth 3/3, Fekete-Gál 2, Bankó 2, Balázsi Á. -.

SKSE: Karanfilovszki 5 (+10 gólpassz), Vas-Teplán 2, Cserényi Marcell -, Hargitai 9/9, Lajsz -. Cs: Váits 21/3, Ormai 6, Cserényi Martin 6, Kalassai 5/3, Monye M. 2.

Kádár Tamás: Nagyon fizikális mérkőzésen vagyunk túl, a Salgótarján kitűnően felkészült belőlünk, főként a pick-and-roll játékunkból, ezért dadogtak olykor a támadásaink. Védekezésben kommunikációs hibákat vétettünk, amikből könnyű kosarakat kaptunk, ezek nem férnek bele ilyen magas szinten. A nagyszünetben mindkét térfélen változtattunk valamelyest a taktikánkon, így sikerült néhány pontos előnyre szert tennünk, a végjátékban pedig szerzett labdáinknak köszönhetően tekintélyesebb különbséget építettünk ki. Gratulálok a fiúknak, mert bár a végeredmény nem feltétlen erről árulkodik, meglehetősen nehéz menet volt, ugyanakkor az is biztos, hogy a folytatásban ennél több fog kelleni.

Dániel Péter: Nincs tizennyolc pontnyi különbség a két csapat között, de sajnos amikor a srácok megérezték, hogy nem tudjuk megfordítani a meccset, szétestünk. Körülbelül harmincöt percig rendezetten védekeztünk és támadásban is megcsináltuk azokat az elemeket, amiket szerettünk volna, kisebb-nagyobb sikerrel a befejezésnél. Összességében voltak bíztató periódusaink, amikre a folytatásban lehet építeni. Habár nem ez okozta a vesztünket, meg kell jegyezzem, hogy a magyar kosárlabdázás egyik zászlóshajójánál nem fordulhat elő az, hogy egy emberi erőforrást igénylő technikai hiba miatt csússzon a mérkőzés kezdésének időpontja.

A mérkőzés visszanézhető a DEAC Kosárlabda YouTube-csatornán.

BKG PRIMA Akadémia – Phoenix-MT Fót 79-70 (17-19, 21-18, 23-17, 18-16)

BKG: Nagy Be. 11/9, Nagy Bo. 35/12 (+11 kiharcolt fault), Büki 8/6, Halász 4, Nshimba 4. Cs: Bartos 8, Szeleczki 4, Csomós 3/3, Edelényi 2.

Fót: Kinney 16, Tichov 8/6, Richter 8/6, Markovics 12, Juhos 8 (+11 lepattanó). Cs: Bálint 7/3, Szabó 5, Kékesi 4, Varga -.

Dr. Nagy Ágoston: Ilyen viszontagságos felkészülésünk még soha nem volt! Ezért örülök különösen ennek a győzelemnek.

Surmann Gábor: Mindenekelőtt kezdeném azzal, hogy gratuláljak a BKG együttesének a győzelemhez, az összképet nézve megérdemelten győztek. Azonban maradt hiányérzetem jócskán – kissé csalódott is vagyok – , hiszen véleményem szerint a megbetegedések okozta nehéz hetünk ellenére bőven volt sanszunk ma. Azonban ha egy csapat kihagy 20 “sakk-matt” ziccert, elad 15 labdát, és 12 támadólepattanót engedélyez ellenfelének, az nem érdemel győzelmet, hiába vezettünk többször is 6-8 pontokkal. Ezektől is viszont jobban zavart pár játékosom érthetetlen “ólomlábakon” történő kóválygása a pályán. Holott edzésen pedig ennek totális ellenkezőjét tapasztalom. Ennek okának mindenképp utána kell majd járnom. Helyzetünket nehezítette, hogy ma is hamar megborult csapatom rotációja Varga korai kiválásával. Ráadásul Kinney is a létező legrosszabbkor kellett kényszerpihenjen +8-nál a második félidőben. Tragédia közel sincs, van bőven szegmens, amiben fejlődnünk kell és fogunk is. Kérem, ne vegye senki se magyarázkodásnak, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ez egy teljesen új csapat a mienk, többen is komoly sérülésből tiszteletre méltóan visszatérve. Ami óriási dolog véleményem szerint. Ahogy a fiataljaim mai megbízható teljesítménye is. Büszke vagyok rájuk. Summa summárum két dologra van szükségünk. Időre és kőkemény munkára. Valamint részemről is minden eddigitől nagyobb türelemre. Végezetül köszönöm a szurkolóink helyszíni biztatását. Jövő héten immáron hazai környezetben fogunk találkozni és igyekszünk majd az első idei győzelmünket megszerezni.

A mérkőzés visszanézhető a 24eskörzetTV YouTube-csatornán.

Ceglédi KE – Pécsi VSK-Veolia 71-96 (14-28, 20-21, 20-25, 17-22)

CKE: Velkey J. 9, Horváth M. 10/6, Dragasevics 2, Orgona 15/3, Csorvási 11. Cs: Csaba 11/3, Olasz 5, Herendics 4, Horváth Á. 4, Fodor -.

PVSK: Micsovics 8/6, Németh 2, Molnár 3/3, Bíró 16/3, Horti 10/6. Cs: Antóni 20/9, Mokánszki 19/12, Halász 12/9, Plézer 6, Frank -, Radó -.

Siska János: Gratulálunk a pécsi együttesnek, megérdemelten nyertek! Úgy játszottak, mint akik fel akarnak jutni! Nem értem, mi történt velünk. A felkészülés egész sora alatt nem láttunk olyat, mint amit ma este mutattunk. Fejben gyengék voltunk, ezt a PVSK kíméletlenül kihasználta. A remek dobóformájukkal nem tudtunk mit kezdeni. Pécsre sok sikert kívánunk! Nekünk a következő fordulóban javítanunk kell!

Szrecsko Szekulovics: Mindenekelőtt, gratulálunk Cegléd városának és a CKE klub vezetésének ehhez a nagyszerű sportcsarnokhoz! Egy férfias, sportszerű mérkőzést játszottunk, remek közönség előtt! A felkészülés során egy mérkőzést nyertünk, hatszor vereséget szenvedtünk. Azt képviseltem, hogy a bajnoki rajtra kell a jó formát elérni, ami ma este össze is állt. Nagyon jól védekeztünk. Megállítottuk a házigazda kulcsjátékosait. Jól működött a csapatunk emellett nagyon jó százalékkal dobtunk. Amit edzésen gyakoroltunk, most megvalósítottuk a meccsen. Fontos, mondhatni presztízs mérkőzést sikerült megnyernünk, gratulálok a csapatunknak! Sok sikert kívánunk Ceglédre!

A mérkőzés visszanézhető a Ceglédi Kosárlabda Egyesület YouTube-csatornáján.

Fotó: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés