Connect with us
Hirdetés

Magyar válogatott

Buborékban folytatódnak az Eb-selejtezők

Az eddigi két találkozóját megnyerő férfi válogatottra két idegenbeli derbi várna a közeljövőben.



:

:

Közleményt adott ki a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA), miszerint mind a 2020 novemberi, mind a 2021 februári kontinenstornák selejtezőit “buborékban” rendeznék meg a hagyományos hazai – idegenbeli rendszer helyett. A tervek szerint négy vagy nyolc csapat (egy vagy két selejtezőcsoport) kerülne egy buborékba, vagyis elkülönített helyre, ahol szigorúbban betarthatóak a vírusvédelmi előírások. A helyszíneket egyelőre nem közölték – számolt be róla a hunbasket.hu.

A magyar válogatottakat is érinti természetesen a lépés. A Székely Norbert vezette, 1-1-es mérleggel álló női válogatott november 15-én hazai pályán, Szekszárdon fogadná Hollandiát, majd február 21-én Szlovákiába látogatna.

Az eddigi két találkozóját megnyerő férfi válogatottra két idegenbeli derbi várna a közeljövőben: november 27-én Ausztriába, november 30-án pedig Szlovéniába látogatnának Sztojan Ivkovicsék. Februárban újabb két mérkőzéssel folytatnák az Eb-selejtezőket, ekkor hazai környezetben fogadnák Ukrajnát (február 18.) és Ausztriát (február 21.).

fotó: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
redmiller Recent comment authors
redmiller
Olvasó

Sajnálom… Ennyi év után kimarad…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés