Boros Márk: Foglalkozzunk azzal, amire hatásunk van

A záróforduló előtt még három csapat is versenyben van a 8. hely megszerzéséért a másodosztályban: a DEAC U23 várhatja kedvező helyzetből, pontelőnyből a 26. játéknapot, de adott esetben a Jászberény vagy az Óbuda is odaérhet az utolsó negyeddöntős pozícióra. A III. kerületiek sosem szerepeltek még a Piros csoport felsőházi rájátszásában, de a Hepp Kupában már klubtörténelmet írtak idén a bronzérem megszerzésével – nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a trófeát elhódító MAFC-ot fogadják húsvétvasárnap, ugyanakkor bíztató lehet számukra, hogy 30 percen át egyenrangú ellenfelei voltak idegenben az első kiemelt Fótnak az előző körben. Boros Márk a Vasassal mindkét sorozatban csúcsra ért, de immár negyedik éve a sárga-feketék kulcsembere, az utolsó alapszakaszmeccs lélektana és a jelenlegi szezon mellett pályafutása korábbi állomásairól is kérdeztük.

– Hogyan kezdtél el kosárlabdázni?

– Ötéves voltam, amikor az óvodai legjobb barátom lerángatott magával edzésre, és ottragadtam. Előtte nagyon sok sportot kipróbáltam, de valahogy egyik sem fogott meg, azonban a kosárlabda szinte rögtön magával ragadott. Dunaharasztin nőttem fel, ott is kezdtem el kosarazni, a méltán híres Dunaharaszti Sasok együttesében játszottam 13 éves koromig. Ekkoriban a Vasas az U14-es korosztályban rendezett egy rangos nemzetközi tornát, az Intesa Kupát, amelyen többek között a Barcelona is részt vett. Fél évvel korábban megkerestek azzal, hogy a kupán játsszak náluk, addig pedig járjak át edzeni heti egyszer. Ez olyan jól sikerült, hogy még a torna előtt szerettek volna végleg átigazolni – nem is volt kérdés, hogy igent mondok, a dunaharaszti körülményeket össze sem lehetett hasonlítani azzal, amit az Akadémia biztosított, az ottani időszak a játék szeretetéről és nem annyira az alapos technikai és taktikai képzésről szólt, ettől a klubváltástól kezdve vettem igazán komolyan a kosárlabdát.

– A 2016/17-es szezonban az A csoportban is bemutatkozhattál a Vasassal, sikerült kiharcolni a bennmaradást, azonban a klub visszalépett az első osztálytól. Hogy emlékszel vissza erre az idényre?

– Két évvel előbbre ugranék. Ekkor kaptam lehetőséget először az NB I. B-s felnőttcsapatban 17-18 évesen, a következő kiírásban pedig már az aktív rotáció egyik fiatal tagjaként számított rám a vezetőség és Sárosi Bulcsú vezetőedző, sikerült megnyernünk a Hepp Kupát és a bajnokságot is, ezzel feljutottunk az élvonalba. Az A csoportos szezon a tanulásról szólt, minden játékpercnek nagyon örültem, és igyekeztem meghálálni a bizalmat, természetesen nem voltak nagy elvárások velem szemben sem a klub, sem a magam részéről. Sok lehetőségünk volt az U20-as bajnokságban, az első osztályú mezőny itt is erősebb volt, így sokat tudtunk fejlődni. A felnőtteknél nagyon limitált szerepem volt, de remek csapattársak mellett, tanulságos év volt.

– A másodosztályban is kitartottál a piros-kékek mellett, immár meghatározó játékosként voltál részese egy bajnoki ezüstéremnek, később pedig egy újabb Hepp Kupa-győzelemnek.

– Nagyon szép emlék mindegyik vasasos év. Az A csoporttól való visszalépés elég váratlanul ért minket, de nekem meg se fordult a fejemben, hogy emiatt távozzak. Mindig is fontos volt számomra a játék mellett a tanulás is, ekkor kezdtem az egyetemet, amit mindenképpen be akartam fejezni, azóta már két diplomám és lassan négy éve civil állásom is van. Nagy váltás volt, hogy a B csoportba visszatérve egy csapásra alapemberré váltam fiatalposzton, hétről hétre jól kellett teljesítenem ahhoz, hogy csapatszinten eredményesek legyünk. Fantasztikus volt ez a szezon, 1-6-os kezdés után, az alapszakasz 6. helyezettjeként tudtunk odaérni a bajnoki döntőbe. 26-28 évesként Moravcsik Áron és Katona Róbert számított a két idősebb játékosunknak, a többiek átlagéletkora a húsz évet sem érte el, ez egy nagyon jó brigád volt, sok időt töltöttünk együtt a pályán kívül is, talán ez volt a kedvenc szezonom idáig.

– Mi állt a hátterében annak, hogy 2022-ben Óbudára szerződtél?

– Az utolsó vasasos évem előtt új vezetőedző érkezett hozzánk, illetve átalakult a szakmai koncepció, nekem pedig kétszer kellett megműteni ugyanazt az ujjamat, ezért csak később tudtam bekapcsolódni a közös munkába. Ez a két tényező együtt alaposan rányomta a bélyegét a szezonra, nehezen tudtam alkalmazkodni az edzői elvárásokhoz, magammal is küzdöttem, nem sikerült teljesen visszanyernem a korábbi formámat. Korábbi vasasos szálakon keresztül érkezett az óbudai megkeresés Sárosi Bulcsú, Armaghani Saeed, valamint Medve Milán révén, akinek az öccsével, Mátéval csapattársak voltunk. Tetszett, hogy Takács Máté elképzelései alapján a Kaszásoknál újra húzóemberként számoltak volna velem, úgy éreztem, hogy szívesebben játszanék ismét kulcsszerepben egy másik közegben, ami nekem is lehetőséget adhat a megújulásra.

– Immár negyedik éve vagy a Kaszások elsőszámú irányítója, a bennmaradást mindig kiharcoltátok, a nyolc közé jutás még várat magára. Hogy érzed magad a klubnál?

– Az átigazolással párhuzamosan kezdtem el a civil pályafutásomat, eleinte nem volt könnyű összeegyeztetni a két új kihívást, hálás vagyok a Kaszásoknak, hogy ezen a téren is támogattak. Úgy gondolom, hogy az óbudai évek alatt váltam valódi vezérré, itt lett belőlem igazán felnőtt ember. Nagyon jól érzem magam, mert illik hozzám ez a közeg, olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akikkel régre visszanyúló szép emlékeink vannak és a mai napig szeretnének fejlődni. Kis csapatként korlátozottak a lehetőségeink, a mindenkori minimális cél a piros csoportos tagság meghosszabbítása, amiért évről évre mindent megteszünk, immár negyedszer sikerült teljesíteni. A vasasos időszakhoz képest kicsit mások a lehetőségek és a feltételek, de ennek van szép oldala is, bár nyilván lehetett volna még jobb is, én összességében teljesen elégedett vagyok az előző négy évvel, nincs okom a panaszra.

– A tavalyi 9. helyezés után történt néhány fontos változás a keretben, az utolsó fordulóra készülve még mindig harcban vagytok a nyolc közé jutásért. Miben különbözik ez az idény az előző háromtól?

– Úgy gondolom, hogy az érkezésemmel párhuzamosan elkezdődött egy olyan építkezés, aminek az eredménye nagyjából mostanra érett be. Nehéz volt az elmúlt szezonokban, hogy a nagy játékosmozgás miatt rendre hátrányból indultunk az összeszokottabb ellenfelekkel szemben, szinte mindent az alapoktól kellett kezdenünk, sok volt a fiatal, illetve előző csapatában kevesebb lehetőséget kapó játékosunk. Azt érzem, hogy az idei kiírásban kifizetődött az utóbbi évek munkája, ezért jóval kiegyensúlyozottabban teljesítünk, mint korábban, ennek köszönhető, hogy továbbra is van esélyünk a felsőházi rájátszásra.

– Te már nyertél két Hepp Kupát, a Kaszások számára viszont klubtörténeti siker volt a februárban drámai küzdelemben megszerzett bronzérem. Mennyire volt emlékezetes nektek ez a hétvége?

– Szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy óriási élmény volt. Jó érzés volt egy hétvégére jobban belekerülni a kosaras körforgásba, a Magyar Kupa és a Hepp Kupa többi négyes döntősével egy hotelban szálltunk meg, megnézhettük az összes mérkőzést, egy igazi kosárlabdaünnep volt ez a két nap a BOK Csarnokban. Csapatszinten sokat jelentett, hogy sikerült győzelemmel zárnunk a tornát, mindig jó érmet nyerni, különösen ilyen körülmények között. Nem mindennapi, hogy vasárnap 11 órától, fáradtan ilyen fordulatos, kétszeri hosszabbításos bronzmeccset tudtunk játszani – azért egy ilyen mérkőzésnek más a lélektana, mint egy szokásos szombati bajnokinak.

– Pontszám, illetve VAL-mutató tekintetében volt már jobb szezonod, de egy dologban kiemelkedő az idei teljesítményed: 5,6 gólpasszt átlagolsz mindössze 2,5 eladott labda mellett. Ez minek köszönhető?

– Szerintem ennek az a fő oka, hogy a Kaszásokba igazolásom előtt sosem játszottam klasszikus irányítót, Moravcsik Áron mellett-mögött időnként beugrottam 1-es posztra, de alapvetően inkább hátvédként számoltak velem, az irányító szerepkörbe az elmúlt négy idényben szoktam bele. Ez a pozíció nagy felelősséggel jár, az általad említett mutató jól jelzi a hatékonyságot, az évek alatt egyre jobban belejöttem, egyre inkább érzem, melyek azok a szituációk, amiket már meg lehet passzolni, és melyek azok, amelyeket már nem kell. Úgy gondolom, ennek köszönhető, hogy ilyen téren folyamatosan tudtam fejlődni – persze nem lehet asszisztot adni társak nélkül, ezért hálás vagyok nekik is.

– Az előző fordulóban három negyeden át tudtátok tartani a lépést idegenben az alapszakaszgyőztes Fóttal. Mennyire építhettek erre a mérkőzésre a folytatásban?

– Úgy gondolom, hogy nagyon szépen felkészültünk a Fótból a múlt héten. Az első három negyedben teljes mértékben sikerült betartanunk a kapott taktikai utasításokat, azonban érkezett egy nem várt extra teljesítmény a túloldalon – ez persze mindig benne van a sportban -, mi erre nem reagáltunk jól, úgyhogy egy párperces rövidzárlat miatt sajnos elúszott a mérkőzés. A 16 bajnoki óta veretlen, összesen két vereséget számláló listavezető otthonában nem elég 35 perc jó játék, egy kisebb kihagyás megpecsételte a sorsunkat, viszont azelőtt erőt és karaktert mutattunk, ha sikerül ezt a játékot megismételni, jó eséllyel indulhatunk a hétvégi csatában.

– Immár nem először találkoztok a MAFC-cal a zárófordulóban. Idáig két jó mérkőzést játszottatok velük, a Gabányiban ti nyertetek, a kupaelődöntőben az újbudaiak. Mire számítasz ellenük hazai pályán?

– Szinte már hagyomány, hogy a MAFC-cal zárjuk az alapszakaszt. Óriási küzdelemre számítok, ismerjük az ellenfél stílusát, erre készülünk egész héten. Hasonlóan látom a dolgokat, mint a fóti meccs esetében: ha 40 percen keresztül tudunk 100%-osan koncentráni, akkor van esélyünk nyerni, ha egy percre is kihagyunk, akkor a MAFC a lendületes támadójátékával nagyon hamar olyan előnybe kerülhet, amit később nem fogunk tudni ledolgozni. Bízom a fiúkban és a stábban, úgy gondolom, hogy jó előjelekkel várhatjuk a találkozót.

– Van esélyetek a nyolc közé jutásra, de ehhez nem elég nyernetek, a DEAC veresége és a Jászberény győzelme is szükséges hozzá. Hogyan kell kezelni fejben egy ilyen helyzetet?

– Sajnos valóban nincs a saját kezünkben a sorsunk. Én egyre inkább úgy élem az életemet, és próbálom ezt mantrázni is mindenkinek, hogy “foglalkozzunk azzal, amire hatásunk van”. Mi egyedül a saját meccsünkre vagyunk hatással, azt szeretnénk megnyerni – természetesen nagyon örülnénk, ha a többi mérkőzés is kedvezően alakulna, szomorúak leszünk, ha nem tudunk bejutni a rájátszásba, de egyelőre csakis a saját dolgunkra koncentrálunk, ennél többet nem tudunk tenni a 8. hely megszerzése érdekében.

– Milyen hosszabb távú terveid vannak a kosárlabdában és az élet más területein?

– Szeretnék minél tovább és minél magasabb szinten játszani, amíg ez nem megy a civil életem rovására. A pályán kívül szeretnék a lehető legmagasabbra jutni a polgári foglalkozásomban, boldogan élni, illetve sok időt tölteni a szeretteimmel.

Fotók: MKOSZ, PVSK, Újbuda MAFC