Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Boriszovot bejelentette új magyar csapata

Ő lesz ötödik légiós.



:

:

Milos Boriszov a Sopron csapatában folytatja pályafutását. Ő lesz a klub ötödik légiósa, pedig korábban négy külföldivel számolt a vezetőség – jelentette be a klub honlapja.

– Bár valóban négy légióssal terveztük kezdeni a szezont, azért Kostas Flevarakis vezetőedzővel, magunk között gyakran beszélgettünk egy ötödik légiós esetleges szerződtetéséről. Ahogyan ő, úgy természetesen én is örülnék, s nyilván szurkolóink is örülnének annak, ha minél jobb, erősebb kerettel tudnánk nekivágni a szezonnak. Ugyanakkor nekem a klub anyagi lehetőségeit is figyelembe kell vennem, s ez nem igazán engedte volna egy újabb külföldi kosaras szerződtetését. Ha a posztokat nézzük, egyértelmű, hogy a hármas, a bedobó pozícióba lett volna igazán szükség az esetleges ötödik légiósra. Kostasnak volt is kiszemeltje a posztra, egy olyan amerikai játékos, akivel ő már dolgozott korábban, akit jónak tartott és akiben megbízott, ezt a kosarast azonban nem tudtuk volna megfizetni – mondta a döntésről Pojbics Szabolcs a soproniak ügyvezetője.

Volt némi vita vezetőedzővel

Pojbics rávilágított arra is, hogy miként sikerült megszerezni a kosarast és azt sem rejtette véka alá, hogy a leigazolásával kapcsolatban volt vita a vezetőedzővel.

– Ami Milost illeti, ő maga jelentkezett, keresett meg, hogy szívesen játszana újra nálunk. Tájékoztattam arról, milyen az anyagi helyzetünk és azt is említettem neki, hogy a klubnál maradó játékosaink az előző évadhoz képest kevesebb pénzért hosszabbítottak. Kellemes meglepetésemre Boriszov a köztünk lévő jó kapcsolat miatt, elfogadott egy olyan tervezetet, amelyet a klub még ki tud gazdálkodni. Magyarán ahhoz képest, amit ő az előző hat-hét évben az NB I-ben letett az asztalra, a “piaci árnál” jóval kevesebb pénzért szerződik csapatunkhoz.

A történet azonban nem volt ennyire egyszerű. Kostas ugyanis ragaszkodott az ő eredeti jelöltjéhez, akit egyrészt mint mondtam, nem tudtunk volna megfizetni, másrészt pedig időközben alá is írt máshová. Nem tagadom, volt is némi vita, nézeteltérés közöttünk, de azt azért hozzátenném, úgy gondolom, a magunk szempontjából mind a ketten a legjobbat akartuk, szerettük volna a csapatnak. Végül, pár nappal ezelőtt Kostas és Milos beszélgettek egymással, és ezt követően az edző rábólintott Milos szerződtetésére.

Sok, az utazásával adminisztrációs munka elvégzése után Boriszov, még a határzár előtt, augusztus utolsó napján Magyarországra, éjjel pedig Sopronba érkezett. Tegnap koronavírus teszten esett át, ma délután pedig már bekapcsolódik az edzésmunkába. A szezon kezdetéig van még egy hónap, bízom benne, hogy Kostas megtalálja helyét, szerepét a csapatban, Milos pedig tudásával, tapasztalatával sokat segíthet majd nekünk – mondta Pojbics.

15 hozzászólás

15
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
Tom67basketbullRedbidSárgaPárnaTT Recent comment authors
SárgaPárna
Olvasó

Iszonyat kemény, amikor egy klubnak olyan hüle ügyvezetője van, aki az edzővel (aki egy jó edző) szembemenve igazol egy játékost és ezt el is mondja… 🙂
Tanulhatna Pistától. Ott is ő igazol, csak a balhét keni másra….

Redbid
Olvasó

Igen te vagy az üdítő kivétel, mert te nemcsak nyíltan vállalod, hogy hüle vagy, hanem még nap mint nap büszkén reklámozod is! 🙂
Neked biztos nagy élmény, nekünk kevésbé …

basketbull
Olvasó

Mr. Gyorstüzelő!
A korábban leírt problémád lelki vagy fizikai eredetű? Esetleg a Pista, Körmend, falu stb. szavak leírásakor lesz egyből ragacsos a naci?
Lehet egy terapeuta meg tudja oldani és ezzel csökkenne a frusztráltságod is, ami miatt ide szoktál böfögni 🙂

Tom67
Olvasó

Anyád a hüle te szarcsimbók!

TT
Vendég
TT

Az első távozó, akit sajnálok.
Más kérdés az állapota, gerince?
Deacnál nagy a csend, hosszú idő óta nulla igazolás, nem lesz ötödik légiós?

Vadkakas
Olvasó

Lehet hogy kivárnak… Ha covid miatt nem lesz bajnokság akkor nem verik el a pénzt….

TT
Vendég
TT

Valamilyen formában biztosan lesz.
Inkább az óriási számú szakmai stábot csökkenteném, mintsem a kereten spróroljak.

Vadkakas
Olvasó

A nagyszámú szakmai stáb a pénzek lenyúlásához kell… Pár semmitmondó pozíció a haveri körnek, kiccsaládnak és lehet VIP páholyban ingyen enni ???

Vadkakas
Olvasó

Sérülésnek vége?
Nagyon hirtelen, nagyon gyorsan lépett DEAC-ból…

Sok sikert, sérülés nélküli idényt

Hajrá DEAC!

moldi56
Olvasó

Pedig de odáig volt Debrecenért.Ott akart letelepedni.

Zsarkov
Olvasó

Hát azért ő még Milosevicsnél is nagyobb kockázat…, ráadásul a védekezése nulla…, mostanra megélhetési játékos lett…, “ő maga jelentkezett”…, mivel sehova nem hívták

lujo
Olvasó

Sopronban szép idény körvonalazódik, simán beleköphetnek a nagyok levesébe!

MIELE
Olvasó

Reméljük nem kopott meg Milos! Hajrá SKC! Kezdődne már…

Skcforever
Olvasó

Én sokat szívtam Pojek vérét korábban Sabi meg az igazolások miatt, úgy érzem jogosan is, viszont most meg emelem a kalapomat az igazolások miatt, és azért is, hogy az asztalra csapott és ide hozta Borisovot. Ebben az évben tényleg nem lehetne rá rosszat mondani, ha esetleg a csapat rosszul szerepelne, van jó edző, vannak jó légiósok, maximálisan megtette a magáét, innentől nem rajta múlik. Gratula Pojek, csak így tovább. És isten hozott újra Milos!! Azt hiszem ezzel reális a 8. Hajrá fiúk, hajrá Skc!

SopronKCfan
Olvasó

Azért nem gyenge keret jött itt össze nálunk. Csak kezdődne már el a szezon nézők előtt ?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés