Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Borisov: Kovács Adrián mindent tud, amit tudnia kell

A DEAC az összes kötelező meccset nyerte a bajnokságban.



:

:

Hiába szenvedte el első vereségét Szolnokon a DEAC együttese, a csapat rutinos játékosa, Milos Borisov szerint pont ott tartanak, ahol lenniük kell. A már hat éve Magyarországon játszó kosaras a BB1.hu-nak többek között azt is elmondta, hogy szeret itt élni, valamint véleményt formált a csapat új vezetőedzőjéről, Kovács Adriánról is.

– Elégedettnek kell lennünk, megnyertünk minden olyan meccset eddig, ami kötelező volt számunkra. Szolnokon kikaptunk, de mindenki tudja, hogy ott nyerni nem egy egyszerű feladat, nehéz ellenük játszani abban az atmoszférában és a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Ráadásul nekik van az egyik legnagyobb költségvetésük a bajnokságban. Éppen ezért az, hogy ott kikaptunk, még nem a világvége, persze nyerni szerettünk volna, de így is elégedettek lehetünk.

Majd kitért a soron következő bajnokira is.

Legközelebb otthon játszunk a Paks ellen és most már erre a találkozóra koncentrálunk. Nekik is nagyon jó együttesük van, de meg kell védenünk a hazai pályánkat és behúzni a meccset. Ez még csak a szezon eleje, de azt kell, hogy mondjam, jelen pillanatban minden tökéletesen alakul a számunkra. Ezen az úton kell tovább haladnunk, aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. 

Borisov szeret Debrecenben élni. (fotó: deac.hu)

A montenegrói játékos szerint a DEAC “újonc” vezetőedzője hasonlóan képzett szakember, mint Berényi Sándor.

– Kovács Adrián ugyanúgy egy fiatal, remek edző, mint a tavalyi évben Berényi Sándor is volt. Mindketten nagy potenciállal rendelkeznek és egyáltalán nem számít a koruk, mindent tudnak, amit kell. Mindenki és minden azon a szinten van, ahol lennie kell. 

Nagyon szeretek Magyarországon élni. Külön nem is tudnék egy-egy dolgot kiemelni, hiszen annyi minden van, amit kedvelek. Gyönyörű az ország, különösen a főváros, Budapest, valamint Debrecen. Rengeteg dolgot lehet itt csinálni, nem tudok mást mondani, jó döntés volt hat éve idejönni.

– zárta mondandóját.

Kiemelt fotó: deac.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés