Bonifert Bendegúz: A négy közé jutás is reális cél lehet

Már az első forduló után edzőt váltott, azóta viszont megtáltosodott az Insedo Veszprém Kosárlabda Klub: az újonc mind az öt hazai bajnokiját megnyerte és 5-2-es mérleggel a 3. helyen áll az aktuális táblázaton. Naményi Márk együttesének egyik legjobbja a sportigazgató gyerekkori csapattársa, Bonifert Bendegúz, aki 18,1 ponttal, 7,1 lepattanóval, 6,9 gólpasszal, 6,9 kiharcolt faulttal (25,7 VAL) veszi ki a részét a remek szereplésből, a Salgótarján elleni 92-62-es siker alkalmával pedig egy háromnegyed pályás kosarat is dobott a dudaszóra – a sokoldalú erőcsatárral beszélgettünk a sportághoz fűződő “eleve elrendeltetett” kötődéséről, az elmúlt évekről és a bakonyiak menetelésének okairól.

– Családi érintettséged okán egyértelmű volt, hogy kosárlabdázni fogsz?

– Igen, ez valahol így volt meg írva. Bár mindkét szülőm kosarazott, apukám pedig edzősködött is utána, nem erőltettek rám semmit, de a pálya mellett nőttem fel, már kéthetesen a lelátón voltam, így sok választási lehetőségem nem volt, amit nem is bántam meg. Szegeden születtem és ismerkedtem meg az alapokkal, aztán Veszprémbe költöztünk, egyesületben ott játszottam először, amikor elkezdtem az iskolát. Negyedikes koromban felköltöztünk Budapestre, onnantól a MAFC-ban pallérozódtam egészen U16-ig, kadettként ezüstérmesek lettünk a bajnokságban, ezt követően visszatértem Szegedre.

– Viszonylag hamar be is mutatkozháttal a Szedeákkal a felnőtt élvonalban. Milyen tapasztalatokkal szolgáltak az A csoportos évek?

– Szegeden még nagyon kiegészítő szerep jutott nekem, örültem, ha néhány percet pályán tölthettem, esetleg ha valaki megsérült, akkor játszottam többet. Tettem egy egyéves amerikai kitérőt, ami nagyon hasznos volt a sport szempontjából is, de különösen a mindennapi életben, az önállósodás terén. Hazatérésem után, Zalaegerszegen váltam először igazán felnőtt A csoportos játékossá, a ’20/21-es idényben még a fiatalszabály kedvezményezettje voltam, de nemcsak az első félidőkben számítottak rám, több meccsen 30 perc fölött játszottam, ami nyilván jó tapasztalat volt. Ezt próbáltam  kamatoztatni a következő szezonban az U23-ból kiöregedve, de sajnos elszakítottam a keresztszalagomat, jött egy hosszabb kihagyás. Fóton tértem vissza 2022 őszén, Surmann Gáborék adtak egy óriási lehetőséget arra, hogy újra játszhassak, sokan nem gondolták volna, hogy ilyen komoly műtét után nyolc hónappal már újra pályán leszek, emiatt sokat köszönhetek nekik. Olyan szerződést írtam alá, hogy amennyiben az A-ból kapok ajánlatot, nem gördít akadályt a távozásom elé Gabó, és tartotta is a szavát, amikor januárban jött egy megkeresés Nyíregyházáról, teljesen jó viszonyban váltunk el. Elég nehéz félévünk volt a Kék Cápákkal, mindenféle változás történt a csapatban, de sajnos nem sikerült a bennmaradás – nem ezt tartom a legsikeresebb A csoportos szezonomnak.

– Milyen szempontok alapján hosszabbítottál a kieső Nyíregyházával?

– A kiesés utn igyekezett megállapodni a magyar maggam a klubvezetés, én úgy voltam vele, hogy mivel a sérülésem óta nem igazán tudtam olyan teljesítményt felmutatni, ami alapján jobb lehetőségeim lettek volna az első osztályban, szívesen maradok. A város és a klub is nagyon tetszett, úgy tűnt, hogy versenyképes csapatunk lesz, szerettem volna úgy igazán kipróbálni magamat a B csoportban. Az azonnali visszajutás végül nem jött össze, döcögősen indult az év, a légióskiválasztás sem volt az igazi. Decemberben még utolsók voltunk, aztán új külföldi játékos érkezett, vele szépen meneteltünk, bejutottunk a rájátszásba, nem sok hiányzott a továbbjutáshoz a MAFC elleni negyeddöntőben sem.

Azért hosszabbítottam ismét, mert karrierem során még nem nagon éreztem magam olyan jól egy edzőnél, mint Merim kezei alatt, lehetőséget adott a fejlődésre, elmondta, hogy a következő idényben még fontosabb szerepben, csapatkapitányként számít rám és a korábbi ígéreteit mind betartotta, ami szerintem ritka a sport világában. Hittem neki és nem is bántam meg, továbbra is megkaptam a bizalmat.

– Tavaly csapatszinten és egyénileg is jól ment a játék, aztán jött egy újabb sérülés a BKG elleni rangadón.

– Nagyon fiatal keretünk volt, ennek ellenére elég jó eredményeket hoztunk és szerintem a bajnokság meglepetéscsapata voltunk, sajnos életem egyik legjobb meccsén sikerült egy ilyen sérülést összeszednem. 37 pontot dobtam, azt hiszem, hogy ez az egyéni csúcsom minden bajnokságot tekintve. Az utolsó másodpercekben egy szándékosan kihagyott büntetőt próbáltam visszapöcizni, ami össze is jött – bár később nem adták meg a kosarat -, a leérkezésnél pedig ráestem a csuklómra. Először úgy tűnt, hogy semmi komoly, de aztán kiderült, hogy egy pici szalag elszakadt, amit össze kellett húzni. Öt hétig voltak a csuklómban a drótok, utána gyógytornázni kellett, azt mondták, hogy a szezonom biztos véget ért, de eldöntöttem, hogy vissza fogok térni, így is lett, a helyosztókra vissza tudtam csatlakozni.

– Nyáron még a piros csoportos indulási jog bejelentése előtt Veszprémbe igazoltál. Mi volt a döntő érv a klub mellett?

– Amikor először hallottam a hírmorzsát, hogy a Pirosban szerepelhet a Veszprém, felvettem a kapcsolatot Naményi Márkkal – egyidősek vagyunk, gyerekként együtt kezdtünk el kosarazni, a családjaink is jóban vannak. Ekkor még más csapatokkal is tárgyaltam, fontos szempont volt, hogy továbbra is a Piros csoportban játszhassak. Ő megígérte, hogy erre lesz lehetőségem Veszprémben és nagyon szeretett volna leigazolni, innentől kezdve rendkívül gördülékenyen ment a szerződéskötés.

– Az edzőmeccsek még nem voltak meggyőzőek, a vesztes szezonnyitó után pedig edzőváltás következett. Minek köszönhető, hogy azóta hatból öt bajnokit nyertetek Naményi Márk irányításával, közte több nagy különbségű sikerrel?

– Azt hiszem, hogy a bajnokságot követők nagy része nem gondolta, hogy egy nem is saját jogon feljutó újonc ilyen jól fog teljesíteni. Én már az első edzések után mondtam a barátoknak, ismerősöknek, hogy szerintem velünk számolni kell majd, mert láttam, hogy milyen jó társaság alakult ki.

Karrierem során már átéltem pár edzőváltást, de minden bizonnyal ez volt a leggyorsabb. Valami nem működött, a csapaton belül kiemelkedő kémia nem találkozott Kosztisz Fivosz filozófiájával. Nem voltak nagy konfliktusok, de nem találta a közös hangot sem velünk, sem a vezetőséggel, úgy érzem, hogy már a felkészülés alatt elvesztette a bizalmat. Mi, rutinosabb játékosok próbáltunk neki segíteni, mert még sehol nem dolgozott vezetőedzőként, jeleztük, hogy szerintünk hol kellene változtatni, ő mindig azt mondta, hogy majd ő tudja, miközben tele voltunk sérültekkel.

Azóta elindultunk egy olyan úton, ami nagyon pozitív a jövőre nézve. Úgy látom, hogy most kijött az, amit az első perctől kezdve éreztem: hogy ebben a csapatban sokkal több van annál, amit az edzőmérkőzéseken mutattunk. Ezt a csapatot Márkó rakta össze, ő kereste meg az összes játékost és állította össze a kirakóst. Ő ki tudta hozni a bennünk rejlő potenciált azzal, hogy egy kicsit szabadabb felfogásban játszat minket, nem tudom, hogy mikor voltam legutóbb olyan csapatban, ahol nagyjából mindenki elégedett a szerepével és ennyire bizonyítani akar. Nagyon pozitív a légkör az öltözőben, azt hiszem, ebből fakad, hogy akár meglepően sima meccseket is tudtunk játszani és a 3. helyen állunk jelenleg.

– Múlt szombaton is magabiztosan, harminc ponttal győztetek a Salgótarján ellen, a második negyed végén pedig a saját büntetővonalatoktól találtál be.

– Ahogy mondtam, még nekünk is meglepő volt, hogy ilyen nagy arányú győzelmeket tudtunk aratni – azt hozzá kell tenni, hogy a Salgótarjánnak több hiányzója volt, ezzel együtt végig kézben tartottuk a mérkőzést. Viccesen mondhatnám, hogy a sok éves edzés utáni félpályáról dobálás eredménye, hogy most beesett egy ilyen próbálkozás, de szerintem ez mindenkinél benne van a pályafutása során egy-két alkalommal.

– Az első kör felén túl mennyivel lettél okosabb az alapozáshoz képest, hogy látod, hova érhettek oda a végelszámolásnál az eddigiek alapján?

– Ezt továbbra is nagyon nehéz megjósolni, hiszen sokkal kiegyenlítettebb lett a mezőny, érzésem szerint idén nincs meg az az élcsapat, amilyen a Honvéd, a Rátgéber, a PVSK vagy a Kaposvár volt, amelyik egyértelműen kilógna felfelé. Ezzel szemben több olyan együttes van, amely odaérhet a végén, eddig sűrű volt az első négy, most az első nyolc mezőnye is egyben van. Az Óbuda például idáig többnyire az alsóházban végzett, most viszont egy nagyon erős brigádot hozott össze, de van több olyan csapat is, például egy Miskolc vagy egy DEAC, amelynek az eddigi eredményein még nem feltétlenül látszik, de szintén bárkire veszélyes lehet, bárhol bármilyen eredmény születhet. Beszéltük is srácokkal, hogy nem szabad elszállnunk attól, hogy éppen a 3. helyen állunk. Természetesen minden meccset meg akarunk nyerni, az év elején kitűzött első nyolc hely egyikére mindenképpen jó esélyünk van, de úgy gondolom, hogy a négy közé jutás is reális cél lehet. Mindenkire veszélyesek akarunk lenni, különösen hazai pályán, de remélem, hogy idegenből is el fogunk hozni komoly skalpokat – meglátjuk, hogy ez sikerülni fog-e például most hétvégén.

– Mi lehet a kulcs a szintén 5-2-vel álló, egyre jobb formába lendülő PVSK ellen?

– Ez egy nagyon jó erőfelmérő lesz. Az elmúlt hetekben viszonylag kedvező volt a sorsolásunk, fölényes győzelmeket arattunk a bajnokságban és a Hepp Kupában is, jellemzően az ellenfél egy-két kulcsjátékosára kellett fókuszálnunk. A Pécs ellen már sokkal inkább meg fog oszlani a figyelem, mert náluk idén nem egy-egy kiemelkedő egyéniségre épül a csapat, hanem négy-öt-hat emberben is megvan az extra és rendre más tud előlépni. Emiatt nagyon veszélyesek, de ez egyben a gyengéjük is lehet, azt hiszem, hogy azért volt hullámzó az eddigi teljesítményük, mert nincs meg az állandó hierarchia pontszerzésben. Bizakodó vagyok, nagyon komoly hét elé nézünk, az biztos, hogy fel fogunk készülni becsülettel.

– Az idei már a negyedik szezonod a másodosztályban, milyen tendenciákat tapasztalsz?

– Szerintem egyértelmű erősödés látható a Piros csoportban, ezt bizonyítja, hogy egyre több olyan kosaras játszik vagy játszott a közelmúltban itt, aki korábban válogatott szinten is megfordult, gondolok itt Juhos Levire, korábbról Szabó Zsoltra, Horti Bálintra, Lóránt Petire, Tóth Norbira. A légiósok is egyre jobbak, idén például a Fót Paksról, a PVSK a korábbi bajnok NKA-ból, a Nyíregyháza Körmendről igazolt. Meghatározó külföldiek, komoly magyarok ügyes fiatalokkal kiegészülve. Nekem nagyon tetszik az az irány, amit a legtöbb klub képvisel, ez a bajnokság nagyon jó ugródeszka lehet a játékosoknak erősebb ligák és a céljaik elérése felé.

– Milyen hosszabb távú céljaid vannak a pályán, illetve majd a civil életben?

– Nem tűztem ki magam elé konkrét célt olyan tekintetben, hogy például 40 vagy 35 éves koromig szeretnék kosárlabdázni. Ez nagyban függ attól, hogy a testem mennyire bírja, de természetesen a családomtól is, mert nem egyedül vagyok, nem szeretném a karrierem végéig évről évre más városba költöztetni a feleségemet és a gyerekemet. Egy idő után szeretnék majd valahol letelepedni – hogy ez Veszprémben lesz, vagy máshol, azt még nem tudom. Nem kérdés, hogy szeretnék visszatérni az A csoportos körforgásba, 27 évesen még fiatalnak tartom magam és bőven van bennem bizonyítási vágy, hogy visszajussak a legjobbak közé és ott is megmutassam, mire vagyok képes.

Nem tartom magam egy elveszett gyereknek, a feleségemmel mindkettőnket úgy neveltek, hogy több lábon álljunk. Van egy közgazdász diplomám, amit Szegeden szereztem meg a játék mellett, most végzek egy edzői képzést is. El tudom képzelni magam ügynökként, de azt is, hogy annál a klubnál helyezkedjek el, ahonnan visszavonultam, az edzői pályát még nem érzem annyira közel magamhoz, az egyéni képzést inkább. Az biztos, hogy mindenképpen szeretnék valamilyen formában a kosárlabda világában maradni, hiszen ebben élek születésem óta és nem lenne könnyű kiszakadni belőle.

Fotók: hunbasket.hu/Szász Péter, Insedo Veszprém KK, hunbasket.hu