Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Bojan Subotic: Megmutattuk mindenkinek, hogy milyen az igazi csapategység

A Szolnoki Olajbányász magasembere elégedett az idei szezonnal.



:

:

Az ezüstérmes Szolnoki Olajbányász magasembere, Bojan Subotic adott terjedelmes interjút az olajofficial.hu-nak. A légiós a beszélgetés során értékelte a mögöttünk hagyott 2020/2021-es idényt is.

Minden szempontból pazar volt, remekül éreztem magam, ennek persze a fő oka a csapatszellem és az azt szépen megalapozó munka volt a stáb részéről. Mindig jó érzés meccseket nyerni, sikereket elérni, annyit pedig főleg, amennyiben nekünk idén részünk lehetett. Elégedett vagyok azzal, ahogyan ez az egész év alakult, büszke vagyok magamra is, de leginkább a csapattársaimra. Megmutattuk mindenkinek, hogy milyen az igazi csapategység, mit jelent küzdeni az Olaj-címerért, mit jelent küzdeni egy városért és a szurkolóinkért, akikkel – csakúgy, ahogy a csapattársakkal – nagyon jó kapcsolat alakult ki, hiába csak májusban jöhettek be a mérkőzésekre. Ez a fajta jó nexus igen ritka, hálás is vagyok érte.

Majd kitért arra is, hogy mi volt a recept, ami az alapszakasz-elsőséghez, a kupabronzhoz, a bajnoki ezüsthöz vezetett.

Ahogy az előzőekben is mondtam, a csapatszellem, magasan. A vezetőség és Gasper nem csupán kiváló kosarasokat, de mentalitásban, életfelfogásban is abszolút “egyívású” embereket igazolt, ez volt a titkunk. Mindegyikünk őszinte, mindegyikünk harcos, végletekig elszánt, egy ilyen keret pedig predesztinál a sikerre, hiába nem a miénk volt a legatletikusabb, leglátványosabban játszó gárda, ettől még bárkivel fel tudtuk venni a versenyt. Ha veszítesz, akkor is tedd úgy, hogy az egyéniséged megmaradjon. Úgy érzem, nekünk megmaradt, emiatt tudtunk hitelesek, szerethetőek lenni.

Fotó: Szolnoki Olajbányász/Bugány János

 

21 hozzászólás

21
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
17 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
PiffingerkapuskiralyMendezhullahoppDallas Recent comment authors
Mendez
Olvasó

Minden elismerésem Suboticnak.
Mikor a Falco ellen láttam a Bonn színeiben BL meccsen egy kiegészítő embernek is gyenge volt abban a csapatban.
Nevettem is nagyokat mikor leigazolta a Szolnok.
Aztán a szürke kis eminenciásból a magyar bajnokság legjobb négyese lett, a Falco Bundesliga sztárjából meg a bajnokság leggyengébb irányítója.
Így okoskodjon előre az ember!

Sapkás
Olvasó

Bb1!
Az látszik, hogy jól ismeritek a ctrl c-ctrl v parancsot. Illett volna feltüntetni, honnan másoltátok az interjút!

hullahopp
Olvasó

Tényleg semmi tisztem védeni a BB1-et és rosszul is esik, hogy most ezt kell tennem, de: az ilyen emberektől, mint te, falra tudnék mászni. Konkrétan az első mondatig kellett volna eljutnod, ahol fel van tüntetve, hogy honnan vették át az interjút (és ezt egyébként minden egyes nem saját interjúnál meg is teszik).

Sapkás
Olvasó

Akkor hajrá, mehet a falmászás. Amikor írtam, még nem volt megnevezve a forrás.

Sapkás
Olvasó

Kedves szhelyi…..
A szerző helyén a bb1 maximum másolóként szerepelhetne. Nem az önök portálja készítette az interjút…

Emőkefan
Olvasó

Arról nem mond semmit, hogy marad vagy nem.

Zsarkov
Olvasó

Van rá esély…, fut egy kört a komolyabb bajnokságokban, aztán ha nem kap egy minden szempontból jobb ajánlatot, akkor visszatér…

milanka487
Olvasó

Nem DEAC?

Zsarkov
Olvasó

Én Törökországot hallottam, de ha júliusig nem jön össze, akkor az a legvalószínűbb, hogy visszatér…, meglepne a Deac, mert sem szakmailag, sem anyagilag nem lenne egy nagyságrenddel jobb, sőt…, a szurkolásról meg ne is beszéljünk

Dallas
Olvasó

Nem gondolod komolyan hogy a szurkolás TÉNYLEG számit,ez is olyan kötelezö-nem mondhatom hogy lexarom öket dolog,és ez nem azt jelenti hogy ténylegesen lexarja,csak durván fogalmazva,neki meg ez a munkája,Nyerges félreállítása után ugyan mitöl dúskálnánk a pénzben ? van, de ez már nem az….Erről eszembe jut hogy lehet Tóth-Vojvoda-Benke azért nem jött vissza-maradt mert már nem fér bele,sokal életszerübb mint a pletykák ,a ki kit nem szeretről……nekem az sokkal gyerekesebb-szentimentálisabb mint a pénz beszél kutya ugat örök igazság. Zsarkov nickel 98 % hogy emlékszel a Tyubinra is,na csóri Szovjet-orosz(nemtom amugy pontosan hogy honnan jött volna a mai világba) egyszer lenyilatkozta az… Olvass tovább »

Zsarkov
Olvasó

Mindenkire emlékszem…, a Kiss K., Vida, Molnár G., Makszin, Miskolc fémjelezte csapattól a maiakig, de Tyubin nem rémlik… ?
Suboticnak számít…., ezt konkrétan tudom…
Manapság már a táborral szembeni lelátón vagyok, elég valószínű, hogy látásból ismerjük egymást….

Dallas
Olvasó

🙂 Gondolhatod én is messze elkerülöm már öket, túloldalt dettó,a Miskolc Misek beceneve vagy volt ilyen ? 🙂 A Makszimékra épphogy emlékszem,akkor inkább kijárogattam mint KIJÁRTAM ,75-ös vagyok szó még gyerek voltam kb.

Zsarkov
Olvasó

Misek persze, csak átírta a telefon…, én meg 74′-es…, olyan 12 évesen voltam először…, még az A csoport is álom volt csupán…

Dallas
Olvasó

na igen, meafc,meg alba-régia,vagy volán? ilyen elllenfelere emlékszem a b csoportba,ha minden igaz : ),hát kb akkor egyszerre kezdüt 🙂 11-12-13 évesen kb elsö meccsekre tuti az öregem vitt ki, lehet egyedül nem is mehettem volna 🙂 ,egész életébe a fúrásnál dolgozott ,kb oda szól a bérlete ahol mostmár kb Ner-szerencselovag-szakosztály van xD

Zsarkov
Olvasó

?
Amúgy Zsare a szomszédunk volt, egyszer-kétszer még vodkáztunk is (ő többször egyedül is nyomta ?)…, a piros Stolichnaya a mai napig megvan, amit búcsúzóul kaptam tőle…, más világ volt, de az Olaj-imádat örök…

Dallas
Olvasó

xD anno még vendéglátoztam,és egyszer foglaltak egy kis részt maguknak ,10-12-14-en voltak férfiak csajok vegyesen ,volt ott orosz, orosz-magyar,magyar-orosz vegyesen,és nem felejtem el hogy sokszor kértek vodkát de… rögtön az elsö köröknél kiderül hogy a kérek 1 azaz egy vodkát az a fél vagy hét decis üveget jelenti ,emlékszem ugy ugrott be este a fönök 1 rekeszel hogy legyen elég xD ennyit vízből se lehet meginni a Góbi sivatag közepén.

kapuskiraly
Olvasó

Anno miért volt itt olyan keveset? Pedig a közönség hányszor Viktóriázta…. De néha önzőzőtt meg mintha mindent maga akart volna megoldani… nekem ez az emlékem róla, egy őrült zseni…

milanka487
Olvasó

Amúgy valami átigazolási pletykát nem tudsz az Olajnál?

Zsarkov
Olvasó

Nincs konkrétum, Gibson biztosan megy, a Subotic, Badzim, Warner trióból meg szerintem valaki marad…, magyart nem hozunk

Piffinger
Olvasó

Berkics és Tóth Attila kint voltak a döntőn. Láttuk Judik Bélát is.
Néha Laci tiszteletére mehetne egy Berkics a király…
Micsoda magyar magjaink voltak…

Dallas
Olvasó

Úgy gondolom a “mégnemdöltelvéglegesen” miatt nem tér ki rá.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés