Bognár Kristóf: Az, hogy megnyerhettem az első magyar bajnoki címemet, egyszerűen még mindig felfoghatatlan

Ahogy arról beszámoltunk, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely fennállása hetedik bajnoki címét zsebelte be, miután ötödik meccsen legyőzte az NHSZ-Szolnoki Olajbányászt. Az ünnepléssel, a szezonnal és a döntővel kapcsolatban, Bognár Kristófot kérdeztük.

Gratulálok a bajnoki címhez! Tavaly a kupagyőzelem után nem volt sok lehetőségetek ünnepelni a Bajnokok Ligája miatt, most a beszámolókból láthattuk, hogy sikerült ezt abszolválni. Hogyan teltek az elmúlt napok?

Eseménydús volt az elmúlt pár nap, hihetetlen, hogy most hétfő van, szerdán pedig még meccset játszottunk a bajnoki döntőben. Annyira sűrű és élménydús volt az elmúlt pár nap az ötödik találkozót követően, hogy tényleg olyan, mintha már legalább egy-másfél hét eltelt volna azóta.

Nagyszerű érzés volt lezárni a szezont úgy, ahogy szerettük volna, győzelemmel. Az, hogy megnyerhettem az első magyar bajnoki címemet, egyszerűen még mindig felfoghatatlan. Szolnokon nyertünk, tehát egy 4-5 órás buszút várt még ránk, de ez a fajta hazaút sokkal kellemesebb volt, mint a megszokott. Borzasztóan nehéz lett volna egy vereség után ezeken átesni, itt viszont egy-két megállóval, a szurkolókkal, akik elkísértek minket, volt zenehallgatás, éneklés, kis bulizás és kibeszéltük a meccseken történteket.

Hajnali kettőkor értünk haza, nagyon kellemes meglepetés volt, hogy több tucat ember várt minket Szombathelyen és kicsit tudtunk ünnepelni. A fáradtság miatt az rövidebbre sikerült, csütörtökön aztán a csapattal összeverődtünk ünnepelni, a pénteki rendezvény pedig ennek az egésznek a csúcspontja volt.

Én még nem voltam ilyen bajnokavató eseményen, a 2016-17-es szezonban másodikak lettünk, akkor volt egy ceremónia a csarnokban, de ez különös élmény marad. Nagyszerű volt, hogy jó idő volt és ennyien kijöttek, eszméletlen hangulat volt. Sok-sok emberrel beszélgettünk, készült rengeteg fotó, kiosztásra került jó néhány aláírás, örülök, hogy a szurkolók és a játékosok még egyszer így együtt ünnepelhettek, mert mint minden évben, most is lesz pár változás a keretben.

Rá kell kérdeznem, mint elsőbálozó ebből a szempontból, hogy láttad: Keller Ákos, mint tízszeres bajnok még bírta a gyűrődést az ünnepléssorozatban? A viccet persze félretéve, láthatóan egy kemény év után nagy érzelmek szakadtak ki belőletek a Tiszaligetben.

Nyilván erről pontosabbat ő tudna mondani, én úgy láttam, hogy igen. Minden bizonnyal mindegyik bajnoki címe különleges valamiért, megtalálja azt a csatlakozási pontot, ami miatt emlékezetes marad számára. Most azt éreztem rajta, hogy nagyon örül az én sikeremnek, nagy élmény volt ezt átélni együtt nem csak vele, de a csapattal is, főleg azok után, hogy tavaly elveszítettük a döntőt a Szolnok ellen.

Nagy pofon volt számunkra az a finálé, akkor azt gondolom, mi számítottunk esélyesnek az addigi szezonunk alapján, az idei valóban döcögősre sikeredett több szempontból is. Szerintem most többnyire az Olajbányászt tartották favoritnak az emberek, emiatt is azt gondolom, Ákinak is ez különleges marad.

Ahogy említetted, ez a szezon lényegesen hullámzóbb volt a Falco számára, mint a korábbiak, elég visszagondolnunk a játékoscserékre év közben, illetve a nehéz szezonkezdetre. Mi volt számodra az a pont, amikor realizáltad, hogy újra jó irányba haladtok, mert a bajnoki cím mellett egy kupaezüst és egy FIBA Europe Cup négyes döntő is összejött?

Talán a szezon vége felé éreztem ezt, amikor a Bosnán átverekedtük magunkat a legjobb négy közé, már azzal teljesítettük a célt, hogy a legjobb 16 közé kerültünk, ezt pedig végül nemhogy felülmúltuk, de olyan csapatok ellen játszottunk, melyek BL-szintűek voltak. Az már adott szerintem egy visszajelzést, hogy kezdünk összeállni. Nyilván mindig voltak pofonok, mikor egy-két nagy győzelem után vereségekbe szaladtunk bele – otthon a Honvéd ellen volt ilyen például, vagy hogy a Szolnokot az alapszakasz végén nem tudtuk megcsípni.

Ez persze adott némi bizonytalanságot is, viszont amíg az ember versenyben van, bízik magában és mindent megtesz a sikerért. Valahogy átállt az agyunk arra, hogy mérföldkövenként haladtunk, előbb a ZTE ellen bebiztosítottuk a második kiemelést az alapszakaszban, aztán már a legjobb négyre koncentráltunk. A Honvéd ellen egy nagyon kemény, fizikális párharcot vívtunk annak ellenére, hogy 3-0-lal jutottunk tovább. A Kaposvár elleni sorozat is szorosabb volt annál, amit az eredmény mutat, ezek a szériák mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy felkészítsenek minket a Szolnok elleni döntőre.

Valóban voltak hullámvölgyeink, aztán a vége felé egyre kevésbé volt ez jellemző ránk, mondhatjuk, a legjobbkor álltunk össze.

A Szolnok várt rátok a döntőben, amely sorozatban hatszor vert meg titeket. Idén három meccsen összesen nyolc ponttal, ez egyszerre lehetett frusztráló amiatt, hogy csak nem sikerült a végjátékokban felülkerekedni, de adhatott egy lökést, hogy igenis ott vagyunk a nyakukon. Az első meccset aztán megnyerte az Olaj, 15 ponttal, de négy perccel a vége előtt csak két pont volt a hátrányotok. Mondhatjuk, az igazi áttörés a második összecsapás volt, ahol 16 pontos hátrányból fordítottatok a Szolnok ellen, viszont volt annyi lelki erőtök, hogy megtörjétek a rossz szériát?

Mindenképpen. Természetesen az első meccsen is győzni szerettünk volna, hiszen csak akkor lehettünk bajnokok, ha egyszer nyerünk a Tiszaligetben. Nyilván minél hamarabb el akarod venni a pályaelőnyt, de a világ nem dől össze, ha elsőre nem sikerül. Otthon viszont már nem hibázhatsz, 0-2-vel visszamenni Szolnokra rettenetesen nehéz helyzet. Volt rajtunk emiatt teher, illetve amiatt is, amit mondtál, mert tavaly a döntőben simán kikaptunk, idén pedig az első négy meccsen nem tudtuk megszakítani a rossz sorozatot.

Fontos volt, hogy tudtunk kapcsolni, amikor a Szolnok 16 pontos hátrányból átvette a vezetést, az, hogy innen nyerni tudtunk, erőt és önbizalmat adott ahhoz, hogy mentálisan felülkerekedjünk a korábbi vereségeken. Ha már le tudtuk őket győzni otthon, akkor miért ne sikerülhetne idegenben is? Tudtuk, hogy lendületből van esélyünk elvenni a pályaelőnyt és szerencsére ez sikerült is!

Aztán jött még egy fordulat…

2-1-re vezettünk, a párharc pedig visszament Szombathelyre, Somogyi Ádi sajnálatos sérülését követően pedig már minden bizonnyal a legtöbben azt hitték, hogy otthon behúzzuk. Jött egy utolsó, nagyon nagy pofon, nem játszottunk elég jól, a Szolnok pedig ezt megbüntette. A csapat mentális és fizikális erejét az mutatta meg igazán, ami két nappal később, az ötödik mérkőzésen történt: összeszedtük magunkat.

Tudtuk, mi kell ahhoz, hogy nyerjünk idegenben, hiszen egyszer már sikerült. Személyesen is úgy éltem meg, hogy ha már ilyen közel kerültem az első bajnoki címemhez, nem csúszhat ki a kezünkből a trófea. Szerencsére az utolsó meccsen mindenki felszántotta a pályát és kapart a sikerért, a szezon egyik, ha nem a legjobb teljesítményét nyújtottuk, amikor a leginkább kellett.

A döntő ötödik mérkőzésének összefoglalója:

Képek: Falco