Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Bogdán Benedek is marad Kaposváron

Két évre írt alá.



:

:

Továbbra is a Kaposvári KK csapatában folytatja pályafutását Bogdán Benedek – írja a somogyiak honlapja. A saját nevelésű játékos két esztendőre szóló, tehát a 2022/2023-as idény végéig érvényes szerződést kötött az együttessel.

A 24. születésnapját nemrég betöltő 200 cm magas magasbedobó még a 2015/2016-os idényben mutatkozott be a Kaposvári KK színeiben az élvonalban, az idei évadban pedig már 30 mérkőzésen lépett pályára (hétszer kezdőként), átlagban 12.9 percet játszva.

– Eléggé nehézkesen indult a mögöttünk hagyott szezon számomra, a vírus miatt közel egy hónapot kellett kihagynom – nyilatkozott a delfinek.hu-nak. – Az edzőváltás után több lehetőséget kaptam az alapszakaszban, ahol sikerült bizonyítanom, hogy megállom a helyem az NBI/A-csoportjában és tudom segíteni a csapatot.

A kosarast a szerződéskötésről és jövőbeni terveiről is kérdezte az oldal:

– Több összetevője is van annak, hogy két évre írtam alá. Nikola Lazics edzővel beszéltem, ő szerette volna, hogy maradjak és amiket mondott azok megegyeztek az én elképzeléseimmel is. Illetve az egyetem is közrejátszott a döntésemben, mert fontosnak tartom a tanulást a munkám mellett. Ami a jövőt illeti: minél többet szeretnék fejlődni a játék minden elemében és hasznos tagja lenni a csapatnak.

Fotó: hunbasket.hu

4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
Mike21KPSVRKKDoglegygeriHajraKapos Recent comment authors
KPSVRKK
Olvasó

Örülök, hogy marad.
Remélem jövőre többet játszhat azon a poszton, ahol igazán hatékony.
Lábon kell sokat fejlődni, hogy a védekezés ne csak fault legyen.
Hajrá Beni!

Doglegygeri
Olvasó

Nagyon örülök neki! Csak ilyen alázatosan tovább! Sok sikert Beni. Tudja valaki, hogy élő szerződése van-e valakinek korábbról?

Mike21
Olvasó

Hock Gerinek élő szerződése van, illetve Plézer Gábornak.
Borisz és Beni pedig újat kaptak, ennyi a hivatalos egyelőre.

HajraKapos
Olvasó

Egy jó edző és kellő játékidő mellett tud még fejlődni. A távoli dobásai kimondottan jók voltak idén. Hajrá Beni! Örülök, ha egy kaposvári neveléső játékos marad a városban. Hajrá Kaposvár!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés