Kosárlabda
Bodrogváry Iván továbbra is a FIBA Europe Board tagja
Ő az egyedüli, akit ötödik alkalommal választottak meg ebbe a fontos testületbe.

:
:
Továbbra is a török Turgay Demirel vezeti a FIBA Europe szervezetét – döntöttek szombaton a nemzeti szövetségek küldöttei. A török sportvezető a lehetséges 50 szavazatból 27-et kapott.
A sportdiplomata a megválasztását követően köszönetét fejezte ki a rá szavazóknak, s valamennyi jelöltnek.
– Izgalmas korszaknak áll előttünk, s ahogy már korábban mondtam, csak akkor lehetünk erősebbek, ha nem csak Európában, de a világ minden táján egységben maradunk – mondta Turgay Demirel. Pontosan tudjuk, hogy milyen kihívásokkal kell szembe néznünk, és készek vagyunk arra, hogy keményen dolgozzunk a következő négy évben.
A FIBA Europe Board-nak, a szervezet vezető testületének tagjait is megválasztották, s abban újra helyet kapott a magyar jelölt, Bodrogváry Iván is.
– Bodrogváry Iván az egyedüli Board-tag, akit ötödik alkalommal választanak meg ebbe a fontos testületbe – mondta a Hunbasketnek Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, aki a magyar szövetséget képviselte a tisztújító küldöttgyűlésen. – Ez a siker egyrészt Bodrogváry Iván remek munkájának a gyümölcse, másrészt a magyar kosárlabda pozíciójának az erősödése is a FIBA-n belül, amit nagyon meg kell becsülnünk!
Forrás: hunbasket.hu
fotó: origo

Szólj hozzá!