Bajnokság
Bodnár Péter: Vojvoda ellen már Magyarországon is eljárás van
Ha a játékos nem fizeti ki az ügynöki jutalékot, akkor nem kap játékengedélyt.

:
:
Az MKOSZ főtitkára a Sportrádió Hazafutás című műsorában beszélt arról, hogy Vojvoda Dávid biztosan nem léphet pályára a februári világbajnoki-selejtezőkön.
Mint ismert a magyar játékost azért tiltotta el a FIBA, mert a nemzetközi Sportdöntőbíróság döntésének értelmében nem fizette ki az ügynökének járó jutalékot. A szervezethez az ismert magyar ügynök,Vinkó László fordult.
A szövetség mediátor szerepben avatkozott be az ügybe, az ügynök mindkét esetben olyan ajánlatot tett a játékosnak, ami jóval kevesebb, mint ami az ítéletben szerepelt. Ezeket az ajánlatokat Vojvoda Dávid ügyvédjén keresztül visszautasította. Ekkor már Vinkó László ügyvédje nem kívánt további engedményt adni
– mondta Bodnár a műsorban.
A sportvezető arról is beszélt, hogy Magyarországon is elindult egy eljárás.
A játékos ügynöke az MKOSZ-nél is eljárást kezdeményezett, a mi szabályzataink szerint pedig az a sportoló, aki nem teljesíti a Sportdöntőbíróság ítéletét annak új játékengedélyt nem lehet kiadni. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy hamarosan megoldódik a helyzet, mert ha nem így lesz, akkor Vojvoda következő bajnokságban nem léphet pályára
– mondta Bodnár.
Ennek az egész ügynek van egy jogi és egy erkölcsi oldala, ezen lehet vitatkozni. Egy sikeres sportolóval, vagy edzővel szemben kommunikáció terén nem tud jól kijönni egy játékos ügynök. Azt Vinkó Lászlónak is elmondtam, ne számítson arra, hogy internetes fórumokon neki adnak igazat, még akkor sem, ha jogilag neki van igaza
– összegzett a főtitkár.
Az adásban kiderült az is, hogy Vojvoda Dávid meghívót kap a következő válogatott összetartásra, mert mentálisan és morálisan úgy is segíteni tud, hogy nem léphet pályára.
Februárban ez a két mérkőzés vár a mieinkre
Február végén befejezi a 2023-as világbajnokság selejtezőjét a magyar férfi kosárlabda-válogatott.
A második csoportkörben, a K csoportban előbb Litvánia, majd Bosznia-Hercegovina ellen lépnek pályára a mieink a most következő ablakban. A litvánok ellen február 23-án, csütörtökön Klaipedában játszunk, majd három nappal később, 26-án, vasárnap Szombathelyen, az Arena Savariában lép pályára Sztojan Ivkovics együttese.
Címlapfotó: Simon Erika/Alba Fehérvár

Az imént debütált új epizódban kiemelten foglalkozunk ezzel az üggyel (is), nemeg az Alba edzőváltással.
Megtaláljátok a szokott helyeken.
A szertárban azt hallottam, hogy Nyíregyháza bejelentkezett érte
Itt nem nagyon van erkölcsi kérdés. Vagy ha van, akkor csak az, hogy ha kötött egy szerződést két fél, és az egyik teljesített, akkor nagyon nem elegáns, ha a másik nem fizet. És ez nyilvánvalóan így történt, hiszen a döntőbíróság meghozta ítéletét.
Talán fizetni kellene és megoldódna minden, más lehetőség nem nagyon van. Ráadásul az ügynök tett két ajánlatot is, ami kedvezőbb volt a bíróság által megítélt összegnél.
Nem ennyire fekete vagy fehér a sztori.
Vinkónak semmi szerepe nem volt a szerződés megkötésében. Ezért gondolta a klub és Voja, hogy akkor nyilván ügynöki díj sincs, ha nem szerepel a szerződésben és az előkészítésben sem vett részt.
A gond ott van, hogy a jog tágabb értelemben értelmezi az ügynöki feladatkört. Annak számít, ha a már meglévő szerződést átnézik…
De ez fekete és fehér. Ha te leszerződsz egy ingatlanossal, hogy eladja a lakásodat és kizárólagos szerződést kötsz, akkor abban az esetben is jár neki a szerződésben szereplő százalék, ha saját magad adod el, és az ügynök egy mozdulatot sem tett az ügy érdekében. Ez ilyen egyszerű. Itt is valami hasonló lehet.
Na látod, mégis csak erkölcsi kérdés is….
Teljesen erkölcstelen a kizárólagos szerződés, mégha jogilag oké is.
Aki ilyet aláír, az meg is érdemli h fizessen….
Ezt az erkölcsi kérdést nem nagyon értem. Ez csak egy duma, aminek semmi értelme. Erkölcsi kérdés akkor merül fel, ha valami nincs szabályozva a szerződésben, és mégis felmerül a felek között. Ha valami szabályozva van, azt mindkét fél elfogadta és be kell tartania.
“Hasonló lehet”, de azért kioktató hangnemben írsz. Nem, nem ez a helyzet. Szóbeli megállapodás alapján semmi köze nem volt már egymáshoz a feleknek a szerződés tárgyalásakor sem. (Mogyi podcastjét érdemes meghallgatni) Szóval ez nem fekete-fehér (ha úgy lenne, akkor nem lenne fellebbezés és nem tartana eddig a per, illetve nem akarna Vinkó peren kívül megegyezni…) és van erkölcsi oldala is. Egyébként az ilyen “kizárólagos szerződés” amit írsz, ritka egy kosarasnál. Ha láttál már kosaras szerződést akkor tudod, hogy sokszor nem ügynökséggel szerződnek a felek, hanem az aláírandó csapat-játékos közti szerződésbe foglalják bele az ügynök részét, tehát csapatváltáskor te éppen semmilyen… Olvass tovább »
Nem írok kioktató hangnemben, inkább csak határozottan fogalmazok. Ezt a szerződést nyilván nem láthattam, mert nincs hozzá semmi közöm, mint ahogy más sem láthatta, csak az érintett felek, ügyvédeik és a Sportdöntőbíróság. Ha a Sportdöntőbíróság hoz egy ítéletet, akkor azért annak van valami oka. A másik oldalról pedig nem hallhattunk, nem olvashattunk semmi olyan tartalmu nyilatkozatot, ami cáfolni próbálná az ítéletet. Azt írod, hogy “szóbeli megállapodás alapján”. Na ilyen nincs, hogy szóbeli megállapodás alapján. A jog szerint elméletileg lehetne ilyen, de a mai világban ez gyakorlatilag elképzelhetetlen. Egy szerződést és annak felbontását is írásba kell foglalni. Ma már egy bicikli… Olvass tovább »
Meghallgattam ezt a podcastet. Kicsit meg is nyugtatott, hogy jól látom a helyzetet, mert ez 100%-ban megerősítette, amit én gondolok és le is írtam. Ők is azt mondják, hogy nincs erkölcsi kérdés, a döntés végleges, jogerős, fellebbezés nincs. Már csak az az egy kérdés van, hogy a manager milyen módon tudja behajtani a pénzét.
Már a régi rómaiak is megmondták: pacta sunt senvanda, vagyis a szerzödést be kell tartani. Úgy látszik, Vojvoda ügyvédje az egyetemen hiányzott a római jog óráról(is).
…mivel nem ismerjük a szerződés szövegét csak tapogatózunk mint vak a sötétben. Manapság már egyik bírósági ítélet üti a másikat amit nem egy vagy két pernél tapasztalhattunk.
Persze azt is mondják, hogy a jog meg az igazság két különböző fogalom. Nagyon sokszor köszönő viszonyban sincsenek egymással.
Szét kell nézni a kenguru zsebében…
Tudja valaki, hogy az ügyvédje mit javasolt Vojának vagy gondoljátok, hogy Ő csak a saját elhatározása szerint cselekszik ?
Kíváncsi vagyok, hogy Mogyi próbálta már Dávidot az ügyben megszólaltani?
Természetesen. A másik felet is.
De csak az ügy lezárása után lesz belőle bármi.
Sejtettem, csak megerősítésre vártam 🙂
Tehát a platformot megkapták a felek, de senki nem élt a lehetőséggel, hogy elmondják a saját álláspontjukat.
Mivel már pereskedés van, ilyenkor általában nem is beszélhetnek az érintettek az ügy végéig.
És a 3.felet…???
Biztos tudna mesélni.
Lol mi folyik itt? Okoskodik itt mindenki 0 infoval…. Picit gondolkodjunk már… Vinko engedményeket adott volna ami már önmagában gyanúsnak kéne lenni egy kívül állónak hisz ez üzlet… nincs itt semmi látnivaló. Voja sajnos nem egy agysebész és most szívja meg, hogy meg van áldva 2 gyökér gold diggerrel. Ez tipik olyan eset ahol mindenki bűnös. Voja meg fog szólalni és gondolom tisztázni is fog mindent addig meg ha lehet pont ŐT nem kéne basztatni főleg nem Szolnokról… agyhalottak amikor nyerte az aranyakat persze jó volt…
Mi lenne ebben a gyanús? Elengedni az egészet nem állna érdekében, nehogy mások is vérszemet kapjanak. A cirkusz szintén nem állt érdekében.. nyilván ez nem bizalomgerjesztő a jövőbeli ügyfeleknek.. Neki is az lett volna a legjobb, ha sikerül megegyezni anélkül, hogy ez kitudódott volna..
Szerinted, egy nemzetközi sportdöntőbíróság, a szerződés, és a tények ismerete nélkül hoz döntést, csak úgy hasra ütve?
Kicsit gondolkozz már ember!
Az a helyzet, hogy itt a fórumon mindenki találgat meg számolgat és aztán a legegyszerűbb dolog lehülyézni valakit, most éppen Vojvodát – tisztelet a kivételnek. Az lenne korrekt, ha meg lenne szólítva a két fél és – ami publikus – a nyilvánosság elé tárva elmondanák a bajukat. Vojvoda nem kezdő, váltott párszor klubot, eddig nem volt vele (meg az ügynökével) gond. Ebben az esetben valami másképp zajlott és feltételezhetően az ügyvédje tanácsára nem fizetett. Tehát akkor már inkább az ügyvédje cseszte el a dolgot… Amúgy meg vki írta korábban, hogy ezzel a válogatott is nagyot szív, nekem ez jobban fáj.… Olvass tovább »
A fehérvári szerződését más intézte, neki lett kifizetve az, ami Vinkónak járna. Gondoljon mindenki arra, akire akar. Majd jövőre az új csapata belekalkulálja ezt az összeget a Voja fizujába. Mondjuk akkor kb 3 hónapig fizetés nélkül kosarazik. Vagy bejelentkezik munkanélküli segélyre! 🙂
Így így.
De Voja nagyon megszívhatja.
Néhány csapat budgetjébe fér csak bele és ha ők nem akarnak úgy fizetésről tárgyalni h előbb 15m az asztalra vagy összezárnak a játékos ügynökök érdekében?
De a te verziód a valószínűbb..
…gondoljon mindenki arra,akire akar…??
Óriási duma,igy még nem írták körbe??
Lehet itt “szerecsent mosdatni” / megpróbálni védeni Voját, vagy az ő szempontjait / de:
1. Gondolom van egy szerződés Vinkó és Voja között, amit a döntőbíróság, biztosan bekért és figyelembe vett a döntés meghozása előtt.
2. Mivel ez a döntés született, így, egyértelmű, hogy Vojvoda, nem teljesítette a szerződésben foglaltakat.
3. Hallható a műsorban, hogy Vojvoda, megkerülte az ügynökét, ergo, szerződést szegett, és ezt még tetézte az ügynöki díj ki nem fizetésével.
Nekem, mindezek után, teljesen jogos a Nemzetközi Döntőbíróság ítélete, és szankciója!
Szerintem egy iszonyatosan amatőr hiba történt emiatt nem akar fizetni neki IS. Sztem az Alba vagy ő már kifizette az új ügynökét. Itt a tét az hogy a következő csapata számára erkölcsi tehertétellé válik a személye mert így az új csapat fog helyette fizetni. Precedens értékű üzenet lehet az ügynökök irányába.
Nem hallgattad meg a beszélgetést? Miért fizetne a klub?
Én adok neked pénzt mert tartozol és abból kifizeted a tartozásod akkor ki fizetett? Technilailag te de mi tudjuk hogy én.
Voja nem fizet ez egyértelmű. Szerintem ésszerű következtetés hogy ahol jövőre feltűnik ott perkáltak
24 perctől mindent elmond erről Bodnár a műsorban…
Már nem a klub fizeti az ügynöki díjat!!!
Igen, bár Bognár azt mondja, hogy ettől a szezontól van ez így. Vojáé meg ugye 2 szezonnal korábbi szerződés..
3 éves sztori
“Vojvoda Dávid biztosan nem léphet pályára a februári világbajnoki-selejtezőkön.
Mint ismert a magyar játékost azért tiltotta el a FIBA, mert a nemzetközi Sportdöntőbíróság döntésének értelmében nem fizette ki az ügynökének járó jutalékot. ”
Na ezek ténynek tűnnek.
Szomorú, de egyben elgondolkodtató is…
A jogi, anyagi része igazàból szàmunkra lényegtelen, azt a két fél “lezongoràzza” a bírósàgon.
De!!
Milyen üzenetet hordoz az ügy a jàtékostàrsak, utànpótlàs csemeték, szülők, szurkolók, edzők, sportvezetők és minden kosàrlabdàt szerető ember felé?!
Na ez a “nemmindegy”, ezt kell “àtràgni”!!
?????
Én már régebben, mikor még benne voltam a kosárlabda NB I. világában, láttam ilyen ügynöki szerződést. De ahhoz a játékosnak semmi köze nem volt. A klub fizetett az ügynöknek egy százalékban, vagy fix összegben meghatározott summát. Számomra furcsa, hogy ebben az esetben a játékos tartozik és nem a klub. Azt nem tudom, hogy mi szerepel a szerződésben, de azért szerintem az ügynök által végzett szolgáltatás jogi szempontból nem könnyen körbeírható. Valószínűleg ezért nem fizet Dávid, mert szerinte az ügynök nem végezte el a szerződéses feladatát. Remélem tisztázódik minden, mert neki a pályán a helye.
Tökmindegy. A mindkét fél által elfogadott döntőbíróság úgy ítélte meg, hogy az ügynöknek van igaza. Fellebbezésnek helye nincs…
24 perctől…
Már a FIBA és az MKOSZ szabályzata szerint nem a klubnak, hanem a játékosnak kell fizetnie az ügynöki díjat…
Az is benne van a történetben, hogy Voja, megkerülte az ügynökét, ami szintén benne van a FIBA döntőbíróság döntésének ilyen alakulásában!
Csak a tisztánlátás kedvéért. Magyarországon, kosárlabdában az általánosan elfogadott ügynöki jutalék a szerződés bruttó értékének 10 %-a, amelyet általában a szerződés megkötését követően egy összegben kap meg az ügynök. Ebben az esetben tehát nagy valószínűséggel egy 140 milliós szerződésről beszélünk.
Igen, úgy emlékszem 3 év és 144 millióért írt alá anno, de biztos van aki jobban tudja.
Én továbbra is kitartok amellett, hogy hálás vagyok Vojànak azért amit klubunkért tett és nagy játékosnak tartom, DE! Itt sajnos Dávid a hunyó, ami jár az jár ki kell fizetni és Vinkónak igaza van.
Én arra gyanakszom, hogy szimplán nincs miből fizetni, a pénzt nagyon könnyű ám elb@szni……
Én is tisztelem Voját, meg elismerem az eredményeit, de ez szerintem így gáz. Biztos vagyok benne, hogy ki tudná fizetni, ha akarná. Nem hiszem, hogy nem lenne miből….de ha esetleg mégis pénz szűkében lenne (amit kizártnak tartok), ha lenne törekvése a rendezésre, akkor is biztos találtak már volna közös nevezőt, és nem lenne itt forumtéma az ügy. Nekem itt egyértelműnek tűnik, hogy Voja (és csapat) a hunyó.
Sztem állampapirban van neki. Biztos várja a kamatfordulot, azért nem fizet.
Eddig 11:0 Vinkónak.
Bodnár ezt (is) bebuktad.
Példaértékű a szövetség állásfoglalása Vojvoda mellett. Gondolom akkor ezek után minden játékos megtarthatja vígan az ügynöki jutalékokat, mert az MKOSZ emelett a magatartás mellett áll ki.
Öngól ez a javából.
Én ebben semmi kiállást nem látok Vojvoda mellett. Bodnár ebben az adásban full korrekten beszélt a helyzetről, többek között azt is elmondta, hogy az ügynök egyezkedett volna, engedett volna, Vojvoda pedig nem…
“Ennek az egész ügynek van egy jogi és egy erkölcsi oldala, ezen lehet vitatkozni. Egy sikeres sportolóval, vagy edzővel szemben kommunikáció terén nem tud jól kijönni egy játékos ügynök. Azt Vinkó Lászlónak is elmondtam, ne számítson arra, hogy internetes fórumokon neki adnak igazat, még akkor sem, ha jogilag neki van igaza.” Megy itt szépen a sárdobálás az ügynök felé, pedig itt nem Vinkó a hunyó. Voja akarta kihagyni az ügynökét a buliból. Vinkónak ez nem “csak” 15 millióról és az igazáról szól, hanem arról is, hogy a többi ügyfele meg se próbálkozzon ilyennel. Ha hagyta volna, hogy Voja kibújjon a… Olvass tovább »
Védik Voját, de ha ez van leírva a szerződésben, akkor kinek van igaza? Vinkó nem a kedvencem, de nyílván neki. Ha Vojának nem lenne vaj a füle mögött, a paksi cukkolást nem úgy viselte volna a pályán, ahogy. Gyerekkel a kezében. Itt ugyancsak nem Vinkóra nézve szégyen a szitu szerintem.
“Azt Vinkó Lászlónak is elmondtam, ne számítson arra, hogy internetes fórumokon neki adnak igazat, még akkor sem, ha jogilag neki van igaza”
Elég érdekes hozzáállás. Miért ne adnának az internetes fórumon neki igazat, ha neki van igaza?
A játékos kötött egy mindenki számára előnyös szerződést, az ügynökét meg ki akarja hagyni a buliból, hogy neki még több maradjon? Ez a történet nem a Vinkóra nézve szégyen…
Ha jár, akkor jár!
Ő kötötte a szerződést!
Igazán magyaros történet…
Mindenki jól jár: a játékos nem játszhat( se itt,se ott),
Klubja elveszti legjobb hazai játékosát,
Nemzeti csapatunk szintén.
Az ügynök bukja a pénzét.
Maestro?
Érdekelne a véleménye…??
Ha bírósági döntés van arról, hogy fizetnie kell, akkor be fogják hajtani rajta, ha magától nem akar fizetni.
A klubja egyelőre nem veszít semmit.. amíg ezt az élő szerződését tölti, addig játszhat.
Szeptemberig meg valahogy tuti ki fogja csengetni ezt a pénzt, mert az nyilván még nagyobb anyagi veszteség lenne neki, ha nem lenne klubja..
Ez az “erkölcsi” duma meg jó vicc.. elég egyértelmű, hogy ki a hülye ebben a storyban.. ??
Dobjuk össze neki!
Valaki tud errol pontosabb infot???
Kivancsi lennek Vojvoda velemenyere, hogy o mit gondol. Esetleg az Alba is kiadhatna egy kozlemenyt
Mire lennél kíváncsi?
Van egy bírósági döntés, ami alapján a Vojának fizetnie kell. Szerintem itt nem közleményt kell kiadni, hanem fizetni.
De miert nem fizet? Szerintem nem ilyen egyszeru ez ahogy leirjak…..
Az asszony sokat költ ?
Hát lehet, hogy azért nem fizet, mert 14mft + kamatok 3 év alatt, a mostani kamatkörnyezetben már szép összeg lehet.. Nem biztos hogy ott a számláján.. Mégis csak egy kosárlabdázóról és nem egy focistáról beszélünk.. Az elmondottak alapján pedig Vinkó még próbált “jófej” lenni és engedni valamennyit, meg egyezkedni. Az erre kapott határozott nem után meg lehet, hogy beleáll és kéri egy összegben az egészet..
Nem biztos,hogy ott pihen a számláján…
Ha ilyen sikeres karrier után nem pihen neki ott minimum ennyi,akkor húlyébb mint gondoltam.
Ha csak a fehérvári szerződését nézzük:
140millio!!!/3év.
46millio/év.
És akkor arrol még nem is beszélek,mikor Nyerges megvette kilóra minden évben.
A fent említett összeg sokszorosáért.
Szóval Voja továbbra se okos?
Vagy Dórika kerül nagyon sokba?
❤️?
Hát igen, de ugye ez bruttó, szóval egy részét a magyar állam még zsebre teszi. Bár azzal nem vagyok tisztában, hogy a játékosok hogy adóznak.. Még ha a harmadát leadózza persze akkor is szép összeg marad..
Elso osztalyu sportolo ekho szerint (15%) adozhat evi 500 millio forintig
Az Alba pont olyan klub aki sűrűn tájékoztat
Voja nem okos.
De nem is az eszéért szerettük…
❤️?
Vonuljon vissza, nyerni már úgyse fog semmit