Connect with us
Hirdetés

MKOSZ

Bodnár Péter megszólalt játékvezetés-ügyben

A szövetség főtitkára továbbra is azt várja a játékvezetőktől, hogy szigorúan a szabályok szellemében járjanak el.



:

:

Kisebb hullámokat vetett az elmúlt napokban a Szekszárd – Győr női bajnoki negyeddöntő. Nem csupán amiatt kaphatták fel fejüket a sportág szurkolói, hogy a bajnokságban jobbára várakozások alatt szereplő Győr legyőzte a tavalyi ezüstérmest, s kiegyenlített a párharcban, hanem egy sajátos edzői nyilatkozat miatt is.

A szekszárdiak trénere, Zeljko Djokic ugyanis a játékvezetők felé megfogalmazott kritikájába beleszőtte a szövetség főtitkárát, Bodnár Pétert is.

– Nem szokványos, hogy egy edző, a mérkőzés utáni nyilatkozatában a szövetségi főtitkár nevének említésével próbálja hitelesebbé tenni a véleményét – mondta a Hunbasketnek Bodnár Péter. – Talán nyomásgyakorlásra, a hangulat befolyásolása miatt fordult ehhez az eszközhöz a szekszárdi szakvezető.

A főtitkár hangsúlyozta, szó sincs bármilyen személyes konfliktusról.

– Zeljko Dokiccal nagyon régóta, még a pályáról ismerjük egymást, kiváló edzőnek tartom, aki minden eszközzel megpróbálja szolgálni a csapata eredményességét, és ezért nyilván nem szabad haragudni rá! Ám mivel megszólíttattam, utána jártam az ominózus mérkőzésen történteknek, és nagy örömömre szolgál, hogy a játékvezetők a szabályok szellemében, következetesen végezték a dolgukat, a Djokic edző által említett statisztikai kifogások a különböző játékstílusnak és taktikának tudhatóak be.

Az idén még a tavalyinál is komolyabb a verseny a női bajnokságban, ráadásul a Sopron jó szereplésének köszönhetően a bajnoki ezüstérem is csoportkörös Euroliga-szereplést ér, márpedig ennek hatalmas a tétje!

– A bajnokságok az éles szakaszukba léptek, ahol érthető a résztvevők feszült idegállapota! Felhívtam a Játékvezetői Bizottság elnökének figyelmét, hogy a játékvezetők a továbbiakban is szigorúan a szabályok szellemében járjanak el, alaposan készüljenek fel a mérkőzésekre, és próbálják függetleníteni magukat a rutinosan felépített nyilatkozatok hatásaitól! Mind a női, mind a férfi bajnokságunk rendkívül kiegyensúlyozott, nagy kimeneti bizonytalansággal rendelkező mérkőzéseket tartogat még a számunkra, és ennek mi, a kosárlabda sportágat szeretők, mindannyian csak örülhetünk – tette hozzá Bodnár Péter.

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
piros710321red-black01csocsa Recent comment authors
piros710321
Olvasó

Csak a “mundér” becsületét védi!

red-black01
Olvasó

Nem mondható nem korrektnek, de mit mondjon? Persze hogy “szigorúan a szabályok szellemében járjanak el, alaposan készüljenek fel a mérkőzésekre, és próbálják függetleníteni magukat”. Na pl. mindjárt az első ponttal komoly gondok vannak, a 3. ponttal pedig szintén komoly gondok vannak 😉 . Van egy rosszabb verzió is, amikor a többségük hülye is játékvezetéshez + meg is akar felelni valaminek. Egyébként ez olyan, mintha én asztalosként akarnék így dolgozni. Hiába akarok a technológia szellemében és előírásainak megfelelően eljárni, előtte este meg tanulmányozom a szakirodalmat és lefekszem időben, amikor k-va hülye vagyok az asztalossághoz és általában gyakorlatilag technikai analfabéta szinten mozgok.… Olvass tovább »

csocsa
Olvasó

Sztem korrekt!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés