Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Bodnár Péter: Időbe telt míg a csapatok megértették, hogy játszani kell

Akár a bajnokság végére is “elcsúszhat” a Magyar Kupa, középszakasz minden bizonnyal nem lesz.



:

:

Az M4 Sport kosárlabda magazinjának vendége volt az MKOSZ főtitkára, Bodnár Péter. A sportvezető elmondta, büszke a magyar kosártársadalomra, hogy végre megértette, játszani kell és az eredmények másodlagosak ebben a szezonban.

A bajnokság elején küszködtünk azzal – ami normális is lehetne –, hogy a csapatok a sportszakmai sikerekre törekedtek. Mindenki azt akarta, hogy majd komplett csapattal állhasson ki mérkőzéseket játszani. Hosszú hetekben telt mire megértették, nem ezt az időszakot éljük. Ahhoz, hogy a kosárlabdában dolgozók megélhetése biztosítva legyen, játszani kell. Én ezt hangsúlyoztam korábban is, de idő kellett, amíg ezt tudatosult mindenkiben. Edzőkre, sportvezetőkre, tulajdonosokra is gondolok. A mostani helyzet azt bizonyítja, megértette mindenki, milyen helyzetben vagyunk

– nyilatkozta a főtitkár.

Bodnár arról is beszélt, hogy az U18-as és az U20-as játékosok mindenféle adminisztráció nélkül csatlakozhatnak a felnőttekhez.

Lépnünk kellett, felpuhítottuk a szabályokat. Megfordítottuk a dolgot, ha ötnél több felnőtt játékos van egy csapatban, akkor játszani kell, különben nem tudjuk befejezni a bajnokságot. Van még hat hónap, pánikba nem kell esni, van még mozgásterünk

– mondta Bodnár, aki szerint az alapszakasz végét ki lehet tolni, a Magyar Kupát el lehet halasztani a playoff kezdetére, vagy akár a végére is.

Bízunk benne, hogy akkor már nézők előtt lehet megrendezni egy ilyen nagy tornát

– nyilatkozta, hozzátéve, nem hiszi, hogy a jelenlegi helyzetben meg lehet rendezni a bajnokság középszakaszát.

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
12 Comment authors
SenkiAranyalbalddGézukaRouge Recent comment authors
Senki
Olvasó

“Mindenki azt akarta, hogy majd komplett csapattal állhasson ki mérkőzéseket játszani. Hosszú hetekben telt mire megértették, nem ezt az időszakot éljük.”

Kóssza gondolat,de lehet hogy az elején mikor kezdődtek a halasztgatások kiosztottátok volna a 20-0ás eredményeket akkor elöbb is megértették volna….

ldd
Olvasó

Tessék mondani… akkor én most, hogyan tippsz-mikszzüjjek?

Gézuka
Olvasó

Gazdád biztos büszke rád mert ügyesen mondod a betanult szöveget. Remélem a mindigo-s szarból is kaptok leosztás rendesen.

Rouge
Olvasó

MKOSZ.

Megélhetési
Kosárlabdavezetők
Országos
SZövetsége

Rózsabimbó
Olvasó

“….játszani kell és az eredmények másodlagosak….”

Tehát bajnok sem lesz, vagy csak másodlagos?
Ezt is kifejthette volna bővebben a Bodnár úr mert, ha csak az a cél, hogy a játékosok fel alá szaladgáljanak a pályán, arra nem vevők a szurkolók! Tét nélkül nem ér semmit ez a cirkusz! Persze cirkuszolhatunk a kosárlabdázásban dolgozók megélhetéséért, de inkább valamiféle tét mindenképpen kell hogy legyen!!! Hajrá!

sopronfan
Vendég
sopronfan

Ezek ütközök meg én is minden alkalommal. Ha elmegyek haverokkal dobálgatni, sörözni, na ott másodlagos az eredmény. Profi sportban hogy lenne másodlagos? Ebből élnek, ez a munkájuk. Játszani a játszótéren kell.

redmiller
Olvasó

Járvány van! Bárki bármikor beteg lehet…. Az tényleg nem megy, hogy sokan komplett csapatokkal akartak kiállni, mert akkor sose lesz vége a bajnokságnak! Mindenhol lesznek betegek, meghatározó játékosok sérüléssel… Halaszgatunk, akkor nem hogy nyár végéig, de következő ősz végéig nem lesz bajnok…

SárgaPárna
Olvasó

Nagyon fontos lenne, hogy az MKOSZ a körmendi csapatnak egy sugárhajtású repülőgépet biztosítson, mert napok óta sírnak, hogy mennyit kell utazniuk!
Szerintem ennyit igazán megérdemelnek!!!

vasipasi
Olvasó

Végre!
Azt gondolom, hogy ebből a nyilatkozatból már nehéz lesz kihátrálni. Azt hozzátéve, hogy az egész helyzet azért alakult ki, mert az MKOSZ asszisztált az Alba műsorához, amihez aztán mindenki csatlakozott…

Boban
Olvasó

Azért az elmúlt hetek, hónapok történései után még mindig Albázni eléggé megmosolyogtató.

Pbask
Olvasó

Korrekt,bár elég lett volna egy csapatot megemlíteni.
Többi meg folytatta 🙂

Aranyalba
Olvasó

A Pécsre gondolsz ? Ugyanis Ők pihenték le a legtöbbet . Nem értelek, van egy jó csapatotok már 3. éve, de neked még mindig Alba fóbiád van. Nagyon fájhat az a 2:1-nél elvesztett meccs a bevehtetlen Arénában. Vagy még Gémes Lecsó triplája jön elő ?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés