Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Bodnár Péter: Egy sportág nem lehet sikeres, ha az iskolákkal nem ápol megfelelő kapcsolatot

Újabb sportcsarnok épül, ezúttal Kecskeméten.



:

:

Modern, 841 négyzetméter alapterületű sportcsarnokkal bővül a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium épülete, az intézmény ugyanis rég kinőtte már a tornatermét – számol be a hiros.hu. Nemcsak tornaórákat tartottak benne, hanem itt edzettek azok a sportolók is, akik az évtizedek folyamán érmekkel tértek haza az országos versenyekről. A fejlesztés tehát szükségszerű volt.

Az esemény háziasszonya Ivkovicsné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetője volt. Ő mutatta be az esemény kiemelt vendégeit: Szemereyné Pataki Klaudia polgármestert, Bodnár Pétert, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkárát és dr. Lukács Lajost, a Bányai Júlia Gimnázium igazgatóját.

A kosárlabda akadémia vezetője elmondta, sportfejlesztési pályázataik lehetőséget biztosítanak az infrastruktúra fejlesztésére, ők pedig ezeknél mindig egy elvet követnek: hogy ne csak a kosárlabdázók sportolási körülményei javuljanak, hanem lehetőség szerint a diákok, a kecskeméti fiatalok is élvezzék a fejlesztések hatásait.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kiemelte, nagyszerű dolog az épület, de a legfontosabbak azok diákok, azok a sportolók, akik élettel töltik meg a testnevelés órák, az edzések és a mérkőzések, versenyek alkalmával.

Nagyon sokan sportolnak a régi teremben is, nemcsak tanítási időben, de azon kívül is, és rendkívül fontos, hogy az egyik legsikeresebb kecskeméti gimnáziumunknak most már egy eredményekhez méltó sportcsarnoka is legyen. Hogy ehhez mi tudtunk egy apró segítséget nyújtani, azt gondolom, a minimális volt, amit tehettünk

– hangsúlyozta a polgármester.

Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára a magyar kosárlabdasport sikereiről, eredményeiről beszélt, és elmondta, egy sportág nem lehet sikeres, ha az iskolákkal nem ápol megfelelő kapcsolatot.

Ez a fő oka annak, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos szövetsége 2011 óta folyamatosan stratégiát épít az iskolákkal, támogatva az eseményeket, valamint a termek felújítását, esetenként építését

– mondta a főtitkár.

Dr. Lukács Lajos, a Bányai Júlia Gimnázium igazgatója az 1960-as évek közepén épült intézményt mutatta be, és kiemelte a fejlesztések szükségét. Hiszen az induláskor 12 osztályban 360-400 diák volt, ma pedig már 16 osztályba 550 tanuló jár. Kezdetben heti 2 testnevelés óra volt, ma heti 5 van, ehhez jönnek a kiegészítő sportköri foglalkozások. Folyamatos volt tehát a fejlesztés, tantermek épültek, és új szint került az épületre, csak egy valami nem változott: a tornaterem mérete. A testnevelés és a sport mindig kimaradt, bár nagyon eredményesek voltak a gimnázium sportolói és edzői.

Kosárlabda csapataink az utóbbi tíz évben összesen tizenhat dobogós helyet szereztek a diákolimpiákon. Ebből öt első helyezés volt, és iskolánk kosárlabdás diákjai képviselhették Magyarországot Isztambulban a Középiskolás Világjátékokon is. Az új sportcsarnokkal pedig iskolánk lehetőségei háromszorosára nőnek

– zárta a beszédek sorát az igazgató, aki köszönetet mondott az önkormányzatnak, az akadémiának és a támogató cégeknek, szülőknek.

Ezt követően a támogatók emléklapokat vehettek át, majd következett az időkapszula elhelyezése az alapkőbe. A kapszulát Ivkovicné Béres Tímea, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, Bodnár Péter és dr. Lukács Lajos eresztette le ott, ahol hamarosan megkezdődik az építkezés.

A tervek szerint a beruházás 2020 őszre valósul meg.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
derrylagyaslddJokicRRichieG Recent comment authors
agyas
Olvasó

A szurkolókkal nem kellene jó kapcsolatot ápolni? Például nem kellett volna eladni a közvetítések jogát. Miért érdeke a szövetségnek, hogy a mérkőzéseket minél kevesebben lássák?

Jokic
Vendég
Jokic

Bezzeg a Maistronak meg van engedve, hogy lesz.arja a klubcsapatokat, és személyes ellentét miatt mellőzze egyes posztok legjobb játékosait. Bravo!

RRichieG
Olvasó

Hajrá Győr! Mutassátok meg! A polgi már megmutatta ?

ldd
Olvasó

Nem vagyok egy irigy természet,de egy ideig én is kipróbálnám azt a”cicát”

RRichieG
Olvasó

A ló néz, a csikó lát
Előtte szívj fel
Egy csík kólát…

derryl
Olvasó

Az a cicus 1,5 milláért dorombol!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés