Bajnokság
Bodnár Péter: A szabályzat szerint az Albának játszania kell
Az MKOSZ álláspontja az, hogy a lehető legtöbb mérkőzést, a lehető leghamarabb le kell játszani.
:
:
Az MKOSZ főtitkára, Bodnár Péter volt az M4 Sport kosárlabda magazinjának a vendége. Bodnár reagált arra a felvetésre is, hogy mi a helyzet az Alba Fehérvár halasztási kérelmével, hogy a fehérváriaknak az MKOSZ szabályai alapján van-e lehetőségük – a COVID-19-re való hivatkozással – halasztani.
Az Alba ügye ott tart, hogy halasztást kértek, de az MKOSZ irányelvei meglehetősen konkrétak. Az ő esetükben október elsején már szabadulnak a karanténból a játékosok, tehát egyértelmű, hogy a játékengedélyen lévő nyolc játékos rendelkezésre áll. Ez nem kérdés. Itt a kérdés inkább sportszakmai, és ezért is kellett kéréssel fordulnia az Albának a szövetség és az ellenfelei felé, mert az ő esetükben nem hivatalból történik a halasztás
– mondta a sportvezető.
Bodnár Péter részletezte is a helyzetet, kiderült, hogy a szabályzat szerint az Albának pályára kell lépnie.
– Ők azt állítják, hogy október elsejéig nem tudnak edzésmunkát végezni. Ez bizonyos szempontból lehet igaz, bizonyos szempontból nem, hiszen a karanténból lehetne hamarabb szabadulni, ha a tesztek megfelelő ritmusban készülnek, persze az is elképzelhető, hogy az elsődleges kontaktoknál ez nem elképzelhető. A szabályzat alapján játszaniuk kell, abban az esetben, ha az ellenfél belemegy a halasztásba, az egy másik szituációt teremt. Azonban az MKOSZ álláspontja az, hogy a lehető legtöbb mérkőzést, a lehető leghamarabb le kell játszani – mondta.
A teljes beszélgetést, itt lehet megnézni.
Tehát, akkor most hány játékosa van az Albának, akik NEM BEVETHETŐEK a szombati Olaj elleni találkozóra?
Engem ebben a riportban egy dolog zavar, de rohadtul! Évek óta ragaszkodnak ehhez a baromsághoz, hogy október elején legyen a rajt…. Könyörgöm, minden sport megy szeptemberben! Akinek nincs saját csarnoka, nem később kellene egyezkednie a foglalt csarnok miatt… Ráadásul már más nemzetek bajnokságai id zajlanak…. Egyszer lesz kemény tél, a sok csúszás miatt jön a szopás…
Arról nem is beszélve, hogy szeptemberben kellemesebb a csarnikban, mint május végén, vagy júniusban, mikor a kosárlabdán kívül már mindenki szünetel…
Szombaton Alba-Szolnok meccset rendeznek, ez nem kérdés.
Helyes! A szabályok szerint szombaton játék! A baj,hogy a szövi, most az Olajnak adta a döntési jogot, próbál menekülni. Fofóka cucikája meg közben a háttérben gondolom végzi szokásos , áldásos munkákát.
Egyfelol korrekt dontest hozott az MKOSZ azzal, hogy nem engedi alibizni az Albat.
Masik oldalrol viszont gyonyoruen atpattintotta a labdat az Olajnak, igy a felelosseg rajuk harult. Nem lennek meglepodve, ha a merkozes elmaradna, hiszen valoszinu az Olaj nem akarja rossz szinben feltunteni magat a merkozes halasztasanak megvetozasaval…
Játszaniuk kell! Nincs alibi se sumákolás! Most kell határozottnak lenni az MKOSZ-nek! Nincs apelláta!
Az MKOSZ elnöke is megszólalhatna már….
Ebben a bajnokságban az fog jó eredményt elérni, aki alkalmazkodik a helyzethez. Az Alba a sztáredzőjével együtt egyelőre kibúvókat keres.
Bodnár karakán kiállásának örülök, semmi más lehetősége nincs az MKOSZ-nek, mint szigorúan betartatni saját szabályait.
“Az MKOSZ álláspontja az, hogy a lehető legtöbb mérkőzést, a lehető leghamarabb le kell játszani.”
Persze szigorúan csak szeptember után…
100%, hogy a ZTE bele fog menni a halasztásba, és elmarad a meccs. Az ki van zárva, hogy az Albának azt mondják, hogy nem halasztunk. Halasztva lesz, csak figyeljetek. Ha az MKOSZ nem csap az asztalra, elmarad ez is. Meg majd mindegyik, amelyiket éppen valamelyik csapat nem akarja lejátszani.
Remélem a Szolnok nem fog.
De akkor vagy engedjék meg a halasztást mindenkinek, vagy senkinek… A Jászberény is roppant “sportszerű” volt nemrég, pedig nem is koronavírusról volt szó…
véletlenül a vén qva , aki az mkosz elnöke , nem szolnoki ? ugye-ugye .
Azért Bodnár szavaiból ki lehet olvasni, hogy az Alba megtett-e minden, vagy inkább a sumákolásra mentek…
“… Ez bizonyos szempontból lehet igaz, bizonyos szempontból nem, hiszen a karanténból lehetne hamarabb szabadulni, ha a tesztek megfelelő ritmusban készülnek, persze az is elképzelhető, hogy az elsődleges kontaktoknál ez nem elképzelhető….”
Bodnár úr,
bizonyos szempontból hülyék vagytok,
bizonyos szempontból még hülyébbek,
tudnotok kène, hogy az új eljárásrend szerint nem lehet kiszabadulni két negatív teszttel a karanténból:
https://www.google.hu/amp/s/www.portfolio.hu/gazdasag/20200922/nagy-valtozas-lepett-eletbe-mar-nem-lehet-ido-elott-kiszabadulni-a-koronavirus-karantenbol-449648%3famp
Amúgy pedig az Albának játszania kell
és játszani is fog,
az MKOSZ új szabályai egyértelműen fogalmaznak,
most már nem lehet sim(l)izni…
Te tényleg nem érted meg, hogy a sportolókra törvényileg más szabályok vonatkoznak?
Igazad van, a kosárlabdában nincs kontakt,
azt egyből lefújja a bíró.
Te teljesen hülye vagy…
Mondjuk ebben nincs meglepetés.
Ismét leírom, az élsportban más szabályok vannak. Az, hogy ez jó vagy sem az más kérdés, de akkor is így van.
És mik azok a más szabályok? 🙂
Esetleg tudnád linkelni, mert az új eljárásrendben nem tesznek különbséget az élsportolók javára…:
https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/567/Eljárásrend_09.21_.pdf
Lehet, hogy kettőnk közül nem én vagyok a hülye…
A karanténnak látom értelmét, de a logikáját nem igazán. Amikor a fiam kovidos lett 2.5 nap után lett eredmény. A feleségem egészségügyis, hogy dolgozzon kellett 2pcr teszt. A másodiknál 12órán belül lett eredmêny. Ha ezt a két esetez vedzem az egyik esetben az utolsó érintkezéstől 11 a másikban 13 nap a karantén. A sportolókra más a szabályozás itt is és eddig is. A mi esetünkbem a két teszt között 48 órának el kellett telni, egy sportolónál nem ez volt, nekik elég a 24 óra is. Vagy szerintem a Fradi női kézisek sem voltak 10napot karanténban norvégiában.(tudom, hogy másik ország, ahol… Olvass tovább »
A karanténnak lenne értelme, ha normálisan csinálnák. Viszont a mostani szabályozás egy hülyeség, ráadásul a gyakorlatban nem is így zajlik. Tudnék mondani a közvetlen környezetemből is elég érdekes példákat (negatív teszt nélkül visszaengedett vírusos emberek). Ennek így viszont kábé nulla értelme van.
Most az MKOSZ-nek kellene képviselnie a szigort. Ha a csapatoknak szubjektív döntési lehetőséget ad egy objektív helyzetben, az az egyesületek kapcsolatának romlásához vezethet.
Vagy mindenki belemegy minden halasztásba és káosz alakul ki.
Kedves Péter, most nincs itt az ideje az önszabályozásnak! Fel kell vállalni a döntnök szerepét, mindegy melyik csapatról van szó.