Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Bizonyítani akarnak a sportiskolába igazolt új játékosok

Új fiúk is csatlakoztak a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiához, már az edzések is elkezdődtek.



:

:

Az új szezonra több fiatal is átigazolt a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiához, vannak köztük serdülők, kadettek, juniorok is. Egy a  közös bennük: alig várják, hogy bizonyíthassanak. A legtöbben már el is kezdték az edzéseket.

Varga-Köppel Zétény októberben lesz 15 éves, a Fenyő téri iskolában kezdett kosarazni.

– A bátyám is kosarazott, miatta mentem el az első edzésre, s mivel nagyon megtetszett a játék, maradtam is. A Tigrisekhez jártam, U14-ben meg is nyertük a regionális döntőt, de ahogy teltek az évek egyre több barátom jött át a sportiskolába. Szerintem a kosár elsősorban csapatjáték, és az akadémián erre külön hangsúlyt fektetnek, ami nekem nagyon szimpatikus – fogalmazza meg első gondolatait Varga-Köppel Zétény. Korábban kérte az átigazolását, de csak később kapott játékengedélyt, így bár az előző szezonban már a  sportiskolás csapattal edzett, a bajnokság mérkőzésein csak idén méretteti meg magát.

– Nagyon jó a hangulat a csapatban. Tavaly Farkas Dávid volt az edzőnk, idén az U16-os csapat Misa Popadic vezetőedzővel és Pongrácz Levente másodedzővel készül. Mit mondjak? Jól megfuttatnak bennünket, de bírjuk! – neveti el magát Zétény. Lelkesen beszél társairól, akik nem csak a pályán barátai.

– Szeretném, ha a csapat idén is ott lenne a bajnokság nyolcas döntőjében, s jó volna külföldi kosarasokkal is összemérni a felkészültségünket egy EYBL-tornán – zárta a lelkes kosaras.

Csapattársával, Tallós Leventével szinte egy utat jártak be kisgyerekkoruk óta, azzal a különbséggel, hogy Levi most kérte átigazolását.

– Édesapám is kosarazott, én kisiskolásként még ingadoztam a foci  és a kosár között, de nagy előnnyel győzött az utóbbi. A váltás oka nálam az, hogy szeretném erős csapatban próbára tenni magam. Több sportiskolással játszottam már különböző diákversenyeken, tudom mire képesek. Sokakat ismertem a Széchenyi-gimnáziumból is, így nem idegenek közé érkeztem, könnyű volt a beilleszkedés – mutatkozik be a 15 éves fiatalember.

– Azt kaptam, amit vártam:  jó közösséget, erős csapatot, színvonalas edzéseket. Nagyon tetszik a hangulat, a munka, ahogy Misa és Levi viszonyulnak a játékosaikhoz. Örülök, hogy itt vagyok! – foglalja össze érzéseit – és a lényeget – Tallós Levente. Az irányító és bedobó posztokon erős Levente a szerbiai edzőtáborba is elutazott és nagyon élvezte az ottani munkát.

Hiába faggatjuk a két fiút, hogy valami építő jellegű kritikát is mondjanak, csak széttárják a kezüket.

– Jól érezzük magunkat a csapatban és rendkívül motiváltak vagyunk. Ott akarunk lenni a bajnokság nyolcas döntőjében! – zárják le a beszélgetést és rohannak az edzésre.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
HajráMagyarKosárlabda Recent comment authors
HajráMagyarKosárlabda
Olvasó

Ennyire nincs hír…?

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés