Betekintés Xavier Thames életébe

Az Egis Körmend irányítója, Anthony Ireland készített interjút csapattársával, Xavier Thamesszel a The Grind Podcast című műsorában.

Milyen volt Sacramentóban felnőni?

– Mindenki tisztában van azzal, hogy mekkora is California, ha ezt meghallod, akkor egyből Los Angeles ugrik be. Sacramento más, mint L.A., nincs akkora pörgés, kisebb is, nyugodt a légtér, közel a parthoz. Sokan sportolnak, főleg kosaraznak és amerikai fociznak, jómagam is mindkettőt csináltam egy jó ideig.

Hogyan kerültél a kosárlabda közelébe?

– A sport már születésem óta része az életemnek, alapból mi egy nagy sportos család vagyunk, édesapám és édesanyám is kosarazott, mellettük a távolabbi rokonaim is. Főleg apukám miatt kezdtem el kosarazni; kiskoromban végig láttam, hogy hogyan szerepel különböző ligákban. Személy szerint én három sportot próbáltam ki, amiből kettőt sokáig csináltam, főleg amerikai fociztam és kosaraztam, de kipróbáltam a baseballt is, azonban gyorsan rájöttem, hogy az nem az én sportom. Sokáig engem nem a kosár miatt ismertek, hanem inkább a foci miatt, majd középiskola első és második éve után hívtak játszani AAU-ba, ami egy egynyári bajnokság. A második évben abbahagytam a focizást; kiskoromban Running Backet – futójátékoknál általában ő kapja a labdát az irányítótól és megpróbál vele futva yardokat szerezni – a szerk. – , míg később elkapót játszottam. A kosárra kezdtem fókuszálni egyre jobban és ennek meg is lett az eredménye. Tizenegyedik környéken jött el az az időszak, amikor már rendesen kerestek az edzők, ebben nagy szerepe volt az AAU-nak, mivel azokat a meccseket folyamatosan figyelik a főiskolai/egyetemi trénerek és jó pár csapatot akár ők is indítanak, ahol láthatják és dolgozhatnak már azokkal a játékosokkal, akikkel később tevékenykedni szeretnének. Jómagam már játszottam ezelőtt AAU-s csapatban, apukám is tagja volt egy ilyen együttesnek, ahol párszor én is pályára léphettem. A harmadik év utáni nyáron nagyon jól szerepeltem, így még a végzős évem előtt már több iskolába is ellátogattam és végül a Washington State-tel állapodtam meg, ami egy kedves városban, Pullmanben volt megtalálható. Minden téren megfelelő ellátást tudtak nyújtani számomra. Komoly különbség volt már a szezonra készülésben is, folyton futottunk és a kondiban voltunk, teljesen másik szint volt. Először voltam életemben távol a családomtól, nehéz volt, de szerencsére jó évfolyamba kerületem, ahol nagyszerű barátokra tettem szert.

Ott akartam hagyni körülbelül decemberben a sulit, amikor hazajöttem, akkor nem akartam Pullmanbe visszamenni, viszont édesapámmal leültünk beszélgetni és abban maradtunk, hogy ezt azt évet még itt megcsinálom, majd szezon végén leültünk az edzőkkel és megbeszéltük, hogy átiratkozok. Így érkeztem meg San Diegóba, ahol Fisher edző nagyon sokat törődött velem, figyelt rám és a családomra is. Az egyik legjobb edzőm volt pályafutásom során. Pár nagynevű játékost is megismertem, mint például Kawhi Leonard, Jamal Franklin, akik az NBA-be is bekerültek, vagy Chase Tapley, aki kiemelkedő kosaras volt. Utolsó évemre már az említett három sztárjátékos elment, így tudtam, hogy itt a lehetőség, ezért egész nyáron azon dolgoztam, hogy ne sérüljek meg majd szezon közben. Arra jöttem rá a négy év alatt, hogy vannak, akik keményebben edzenek mint én. Amikor először megérkeztem az egyetemre, a szezon előtti nyáron napi kétszer edzettem; de bárhol, bármikor mentem tréningezni, Kawhi mindig előbb ott volt és tovább maradt mint én. Ha nem az iskolapadban ült, akkor mindig edzett és ez ki is fizetődött számára, teljesen más szinten volt, mint a többiek és mindent amit hallani lehet róla, állíthatom hogy igaz.

Mit mondanál azoknak, akik egyetem előtt állnak?

– Azt javasolnám azoknak, akik egyetemet választanak, hogy olyan helyre menjenek, ahol játszhatják a saját játékukat, stílusukat, és ne az számítson, hogy olyan helyre menjen, amit közvetít a televízió, de közben csak ül a kispadon. Személy szerint én nem változtatnék a döntésemen.

Volt egy pár hónapom készülni az NBA Combine-re, ami egy felmérő, válogatás az NBA-be készülő játékosoknak. Itt jöttem rá arra, hogy ismernek olyanok játékosok és edzők egyaránt, akiket a tévében láttam játszani. Karrierem során tizenöt NBA-s edzésen vettem részt, miután draftoltak. A draft estéjén otthon voltam a családommal, barátaimmal. Nagyon izgultam. Azt tudtam, hogy az első körből kimaradok, hiszen azt mondták, hogy valahol a 40. hely környékén fognak elvinni. Egyre csak telt az idő; 40, 41, 42… Elkezdtem egyre jobban ideges lenni és kimentem a házból. Tweeten írták mindig, hogy kit választottak. Az 57. után már nem akartam olvasni és valamiért úgy éreztem; legyen, ránézek, az ötvenkilencediket elolvasom és akkor ott láttam a nevem. Pár másodperc múlva már csörgött is a telefonom és az ügynököm hívott, majd berohantam a házba, apának és anyának elújságoltam a nagy hírt és onnantól az összejövetelen elszabadult a hangulat, mindenki ölelgetett, én sírtam, mint ahogyan az édesapám és édesanyám is a boldogságtól. A Toronto választott ki, de aztán a Brooklynhoz kerültem. Rövid időn belül indultam Orlandóba, hiszen jött a nyári liga, ahol Jason Kidd volt az edzőnk, nagyon szerettem vele dolgozni, ő Oaklandből származik, ami közel van Sacramentóhoz, így jól kijöttünk egymással. Komoly különbség volt a myári ligában, hogy 35 másodpercnyi támadóidő helyett 24 volt, gyorsabban kellett játszani, az iram nagyon kemény volt, főleg irányítóként. Körülbelül 20 percet tölthettem a parkettán, majd amikor kezdődött volna a szezon, akkor az ügynököm mondta, hogy Európába kellene mennem, egy évet játszani ott és aztán ha visszajövök, lesz szerződésem itthon. Annyit mondtam, hogy rendben. Fogalmam sem volt, hogy Európában milyen a kosárlabda, annyit tudtam, hogy egy jó bajnokságba, a spanyol ACB ligába megyek, ez volt 2014-2015-ben.

Minden más volt Európában: a kocsik, az utak, az ételek, de az egyik fő problémám Spanyolországban az időeltolódás volt, a másik pedig, hogy sokan nem tudtak angolul. Mentálisan megterhelő volt nagyon, hogy a családomtól ennyire távol vagyok és egy csomó kérdésem volt. Az egyik legkeményebb mérkőzésem Trey Simmonsszal volt, aki egy kiváló játékos volt és meccs után odajött hozzám. Látta rajtam, hogy új vagyok és picit elveszett. Sok mindenben segített nekem, ellátott jó tanácsokkal, mondhatjuk azt is, hogy utat mutatott. Természetesen a családom is segített, de volt, amiben csak olyan személy tudott segíteni, aki hasonló helyzetben volt, mint én. A szezon vége előtt már hazamentem, hogy a G-Leagueben játsszak, ahol rájöttem, hogy a fő eltérés Spanyolországhoz képest az az volt, hogy otthon csak az egyén számított, míg Európában ha nyertünk; mindenki nyert és mindenki együtt örült.

2017-2018-ban Izraelben is megfordultam, az egyik olyan hely, ami a legjobban hasonlított Californiához. Hasonlóan laza, nyugodt környék, sokan beszélnek angolul és kedvesek voltak velem. A játék itt is más volt, azonban nem voltam sokáig ott, mivel a csapattal nem úgy jött ki a lépés, ahogy azt szerettük volna, majd ezt követően Görögországba mentem. Nagyon rossz volt az ellátásom, a szállásom. A fizetéssel is több hónapot csúsztak, odáig jutottam el, hogy a végén már csak a meccsekre jártam, edzésre pedig nem. Amint vége lett a szezonnak, ügynököt váltottam és mentem Új-Zélandra, ahol három hónapos szerződésem volt, hiszen csak a nyári ligába mentem. Abban az évben házasodtam meg, így már a feleségem is jött velem. Az egyik legjobb időszakom volt; kedvesek voltak velem, nagyon könnyed életstílust képviseletek. Ott már kevésbé volt probléma az időeltolódás és elég sokan tudtak angolul. A három hónap után hazautaztam és kicsit pihentem, majd először Magyarországra 2018-2019-ben jöttem.

Körülbelül november-december környékén érkeztem a Körmendhez, azzal a céllal, hogy a jelenlegi helyük megtartásában és ha lehetséges, akkor a bajnoki cím megszerzésében is segítsek. Próbáltak nem sokat változtatni a csapat szerkezetén, hiszen egy kész csapatba jöttem, így az elején főleg csak a védekezésben vettem ki a részem, majd fokozatosan egyre több feladatot vállaltam. Az első mérkőzést követően egy 8-9-es győzelmi sorozat is jött. Sikeres év volt szerintem, hiszen másodikak lettünk a bajnokságban. Amikor idejöttem, nem tudtam sokat, hogy milyen is ez a bajnokság. Majd eligazoltam a következő szezonra Lettországba.

Mit mondanál a fiatal játékosoknak?

– Azt üzenem a fiatal játékosoknak, hogy ha külföldre terveznek menni játszani, alaposan nézzenek utána mindennek. Milyen bajnokságok vannak és azok viszonyítva milyen erősek egymáshoz, merjenek kérdezni játékosoktól, hogy milyen ott. Teljesen más az élet még Európán belül is, nemhogy Amerikához képest. Minden azon múlik, hogy alaposan és felkészülten érkezz meg oda, ahova készülsz. Ha az egyetem utáni időszakra visszamehetnék, azt mondanám magamnak, hogy legyek türelmesebb, megfontoltabb. Több mindenben önállóbbnak kellett volna lennem, több mindenből kivenni a részem és nem apára és anyára hagyni ezeket, valamint több ügynökséggel kellett volna beszélnem.

A teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni:

Fotó: AI3 Leadership Academy YouTube