B-csoport
Bepótolt meccset nyert a Vasas, az Óbuda és a TF
Befejeződött a másodosztály 18. és 20. fordulója.

:
:
Bár a hétvégén a kupadöntő állt a figyelem középpontjában, három eredeti időpontjából elhalasztott mérkőzést is lejátszottak a Piros csoportban.
Nagy csatát vívott egymással a Vasas és a DKKA, a fehérváriaknál szokás szerint a Szabó Zsolt-Zarko Djurics kettős vitte a prímet, bár a domináns magas kettős semlegesítése céljából Andrássy Géza és Olasz Ádám személyében két klasszikus centert is a kezdőcsapatba jelölt Stephen Arigbabu. Szinte végig fej fej mellett haladtak a csapatok, a negyedik negyedet még a fehér-feketék kezdhették minimális előnyből, ám ebben a játékrészbe elkapta a fonalat támadásban, így fordítani tudott és visszavágott az őszi vereségért a fővárosi alakulat.
A 20. forduló csapata: Nagy Benedek (BKG, 26 VAL, 1. alkalommal került be) – Darrion Trammell (Kaposvár, 36 VAL, 3.) – Luka Markovics (Kaposvár, 35 VAL, 1.) – Csaba György (JKSE, 37 VAL, 2.) – Ivosev Tamás (TF, 52 VAL, 2.). Hatodik ember: Katona Bence (MAFC, 23 VAL, 2.). Legjobb fiatal: Pucz Zalán (Kaposvár, 14 VAL, 1.).
Két egyenlő pontszámmal álló együttes találkozott Jászberényben: az elmúlt hetekben javuló formát mutató Kaszások látogattak a Bercsényibe. Kevin Swansonék a harmadik negyed elején egy 10-0-s rohammal már 34-53-ra vezettek, ám a kék-fehérek nem adták fel és a hajrában visszajöttek egy labdányira, de utolérni már nem tudták a III. kerületieket, így Gedei Tibor alakulata tett nagy lépést a bennmaradás felé.
A 21. fordulóból április 1-én, a Vasas-Kaposvár mérkőzéssel zárul.
Újabb fájó vereséget szenvedett a Salgótarján, előző négy meccséből harmadszor győzött a TF. Hullámzó volt a találkozó: a sárga-fehér-kékek hamar tízpontos előnybe kerültek, amit aztán gyorsan eltüntettek a nógrádiak, a 23. percben viszont már 48-35 állt a táblán. Antrell Charlton vezérletével a záró felvonás kezdetére ismét utolérték ellenfelüket, de a vezetést nem tudták átvenni a bányászvárosiak, a végjátékban Ivosev Tamás vált nyerőemberré – az érkezése óta lejátszott hat meccsen többször nyert a DKKA-t győzelmek számában beérő sereghajtó, mint az első 15 játéknapon.
A 18. forduló csapata: James Kinney (JKSE, 43 VAL, 12. alkalommal került be) – Darrion Trammell (Kaposvár, 39 VAL, 4.) – Antrell Charlton (SKSE, 34 VAL, 4.) – Terry Winn (BKG, 37 VAL, 8.) – Ivosev Tamás (TF, 44 VAL, 3.). Hatodik ember: Flasár Botond (DEAC, 20 VAL, 1.). Legjobb fiatal: Kovács Levente (MAFC, 23 VAL, 2.).
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 20. forduló
Vasas Akadémia – Dávid Kornél KA 74-65 (12-12, 20-24, 14-13, 28-16)
Vasas: Takács 17/3, Farkas 15/3, Rosta 4, Andrássy 16/9, Olasz 4. Cs.: Fekete V. 9/6, Makkos 4, Homoki 4/3, Pleesz G. 1, Pleesz Á. -, Kelemen -.
DKKA: Somogyfoki 2, Simon Be. 7/6, Molnár D. 2, Szabó Zs. 13/3 (+12 lepattanó), Djurics 20/6. Cs.: Tóth P. 16/9, Denk N. 5/3, Keller V. -, Góbi -.
Stephen Arigbabu: Nagyszerű győzelem volt a mai. Nagyon keményen kellett harcolnunk érte, de büszke vagyok arra, hogy a második félidőben is koncentráltunk, kitartottunk a saját játékunk mellett. Az ellenfelünket is elismerés illeti, nagyon jól játszottak, a legjobbakat kívánom nekik a szezon hátralévő részében!
Vladimir Krstić: Gratulálok a Vasasnak, megérdemelték a győzelmet. Harcos mérkőzést játszottunk, aminek kifejezetten örülök. A kilenc pontos különbséget azonban nem tartom indokoltnak a játék képe alapján, hiszen végig fej-fej mellett haladtunk. Gratulálok a csapatomnak is, hiszen a meccs utolsó pillanatáig küzdöttek játékosaink. Sajnos a meccs végén több ziccert és távoli dobást is kihagytunk, a Vasas ezt kihasználva nyerte meg a találkozót.
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló
Jászberényi KSE – Óbudai Kaszások 69-75 (21-19, 13-24, 14-16, 21-16)
JKSE: Kinney 25/3, Dékány 6, Boka-Magó 16/12, Csaba 13/3, Zsók 2. Cs.: Német 3, Oroszi 2, Pintér 2, Csák -.
Kaszások: Boros 15/9, Varsányi 5/3, Madár 11/9, Balázsi S. -, Swanson 24/3. Cs.: Szabó D. 12/6, Lakosa 8/6, Szántó -.
Szarvas Gábor: Először is gratulálok az Óbudai kaszásoknak. Azt gondolom, hogy megérdemelten nyerték meg ezt, a mindkét csapat számára fontos találkozót. Egyszerű a dolog: ők bedobták, mi nem. Hazai pályán 69 ponttal senki ellen nincs esélyünk mérkőzést nyerni. Megvoltak a kialakított dobóhelyzeteink, de sokat hibáztunk, s ők 6 ponttal jobban dobtak. Rengeteget dobnak a fiúk, sok egyéni képzést végzünk, de a mérkőzésekre megérkezve mindenki elfelejt pontosan „tüzelni”. Csak a munkában hiszek, dolgoznunk kell tovább, s befektetett munkának előbb vagy utóbb meglesz az eredménye.
Gedei Tibor: Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, hiszen nagyon fontos mérkőzést tudtunk megnyerni. Nagyon jó érzés volt ebben a csarnokban meccselni. Mivel évekig lányokat edzettem, ez volt itt edzőként az első mérkőzésem. Nagyon nosztalgikus volt visszajönni Jászberénybe, a volt edzőmmel kávézni egyet. A mérkőzésen szerintem elképesztően jó energiával játszottunk. Az öltözőben a motiváció megtartásának fontosságára hívtam fel a fiúk figyelmét. Ha a motivációnkat végig magasan tudjuk tartani, akkor bárki ellen győzhetünk. Ma ez Jászberényben sikerült. Hellyel-közzel megvalósítottuk, amit hét közben gyakoroltunk, de természetesen voltak hibáink is. Összességében a ma látottakkal elégedett vagyok.
A mérkőzés visszanézhető itt.
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 21. forduló
TF-BP – Salgótarjáni KSE 77-68 (26-16, 15-17, 19-27, 17-8)
TF: Tichov 3, Lőrincze 3/3, Molnár M. 17/6, Polster 12/6, Ivosev 30/3 (+17 lepattanó, 11 kiharcolt fault). Cs.: Heimann 12/3, Bogdán D. -.
SKSE: Karanfilovszki 1, Cserényi Marcell -, Kalassai 13/6, Hargitai 2, Ormai 9. Cs.: Charlton 20/6 (+15 lepattanó), Glatz 16/6, Kazy 5/3, Cserényi Martin 2.
Beák Gábor: Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. 40 perces küzdés volt, büszke vagyok a csapatomra, és a fiatalokra, akik tudnak előrelépni. Az utolsó percekben két fiatallal voltunk fent, mert olyan jó döntéseket hoztak előtte. Gratulálok minden játékosnak. A Salgótarján egy jó ellenfél, nem véletlenül vannak a 8. helyen, de szerencsére tudunk menetelni.
Dániel Péter: Bántóan dekoncentráltan érkeztünk meg a mai találkozóra, egy kicsit sem voltunk hajlandóak kimozdulni a komfortzónánkból a győzelem érdekében. A felelősség teljes mértékben engem terhel, hiszen én felelek a csapat felkészítéséért és valamit nagyon elrontottunk a héten. A nehezebb utat választottuk, de még mindig a saját kezünkben van a sorsunk, most lesz két hetünk helyre rakni magunkat.
A mérkőzés visszanézhető itt.
Fotó: hunbasket.hu

Szólj hozzá!