
:
:
Nem volt hiány kiemelkedő egyéni teljesítményekben a másodosztály rájátszásának második játéknapján.
A DEAC U23-as együttese az A csoportos csapat programját szem előtt tartva tartalékos összeállításban utazott el a fővárosba pénteken, Hőgye, Kovács és Neuwirth nélkül nem is volt reális esélyük a Vasas otthonában, a 31-9-es második negyed eldöntötte a lényegi kérdéseket, 1-1-ről folytatódik a párharc hétfőn, Debrecenben. Két kulcsjátékos különmeccséről szólt a BKG-Fót negyeddöntő második felvonása: Nagy Botond Ágoston 44 pontot, 19 kiharcolt faultot és 9 gólpasszt (55 VAL) jegyzett, emellett mind a 15 büntetőjét értékesítette, míg Juhos Levente 21 pontja mellett 18 lepattanóval, 5 blokkal és 9 elszenvedett szabálytalansággal (49 VAL), illetve egyetlen rontott mezőnykísérlettel zárt. Szinte végig a Kosok vezettek, a második negyed elején már tíz ponttal is, 77-76-nál érkeztek meg a csapatok a végjátékba, Nagy Botond büntetőit annulálta Herendic, Galambos ziccere után kimaradt Dancsecs kinti kísérlete, a lepattanó a hazaiaké lett, akik innen már nem engedték ki a kezükből a győzelmet és egyenlítettek összesítésben, döntő volt, hogy 32 próbálkozásból mindössze 4-szer találtak be távolról a lila-fehérek. Az elsőnél jóval szorosabban alakult a második összecsapás a Nyíregyháza-MAFC párosításban, hol egyik, hol másik csapat járt előrébb, a hajrában aztán a bővebb rotációval dolgozó, Polgárdy-Bordács kettős vezette újbudaiak kerekedtek felül, így már csak egy lépésnyire vannak a négy közé jutástól, a túloldalon Tyreke Locure 31 pontja is kevés volt a bravúrhoz. Végig vezetett, a harmadik negyedben pedig állva hagyta vendéglátóját, Miskolcon is biztosan nyert, ezzel szintén 2-0-s előnyben az első kiemelt Kaposvár, amely úgy jutott el két meccs alatt 215 szerzett egységig, hogy mindkétszer mind a tizenkét benevezett játékosa betalált.
A hazai siker után idegenben sem hagyott kétséget, már a félidőre tetemes előnyt épített ki a TF ellen a Dávid Kornél KA, a fehér-fekete gárda 101 ponttal és 16 sikeres triplával, Zarko Djurics 31 ponttal és 9-9 lepattanóval, valamint kiharcolt faulttal, emellett 7 gólpasszal (44 VAL) fejezte be a találkozót, de Szabónak, Simonnak és Somogyfokinak is jó meccse volt, a hazaiak közül a padról beálló Tichov Dominik játszott a leghasznosabban. A fehérváriak újabb sikerével eldőlt, hogy az újonc DKKA a következő idényt is ebben az osztályban kezdheti meg, a Tehetséges Fiatalok végeztek a 13. helyen a Piros csoport jelenlegi kiírásában, ők kényszerülnek osztályozóra a zöld csoportos ezüstérmessel. Beák Gábor a Vasas elleni alapszakasz-zárón történtek következtében ezúttal sem számíthatott Ivosev Tamásra, információink szerint 4 mérkőzésre szóló eltiltást kapott a rutinos magasember – ez azt jelentené, hogy a következő párharcban sem léphet pályára.
NB I. B, Piros csoport, negyeddöntő
Vasas Akadémia – DEAC U23 83-50 (14-15, 31-9, 20-17, 18-9)
Vasas: Takács D. 3/3, Pleesz G. 11/3, Fekete V. 7/3, Pleesz Á. 6, Olasz 15. Cs.: Rosta 18/3, Homoki 8/6, Andrássy 7/3, Bérces 3/3, Farkas 3/3, Kelemen 2, Makkos -.
DEAC: Varga S. 13/6, Balázsi Á. 7/3, Vársegi Á. 3/3, Flasár 2, Czermann 12 (+11 lepattanó). Cs.: Turán 11/9, Vadai 2, Hegedüs -, Szűcs -, Gábor-Győri -.
Stephen Arigbabu: Gratulálok csapatomnak a győzelemhez! Most megint pontosan ott tartunk, ahonnan indultunk. Ahhoz, hogy a következő körbe jussunk, meccset kell nyernünk Debrecenben. Hétfőn ezt próbáljuk majd megtenni.
Kovács Imre: Gratulálok a Vasasnak, sikerült ránk erőltetniük a saját játékukat, az első pofon után teljesen szétesett a játékunk. Egy rájátszásban szereplő csapat soha nem engedheti meg magának, hogy feladja, vagy rossz hozzáállással lépjen pályára.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.
BKG PRIMA Akadémia – Phoenix-MT Fót 85-80 (28-20, 21-21, 14-21, 22-18)
BKG: Nagy Be. 2, Nagy Bo. 44/15 (+19 kiharcolt fault), Büki L. 11/9, Winn 16/3, Szeleczki -. Cs.: Nshimba 6, Galambos 4, Armaghani 2, Arnóczi -, Bohuniczky -.
Fót: Dancsecs 23/6, Békési 11/6, Buzás 2, Gulyás 4, Juhos 21 (+18 lepattanó). Cs.: Herendic 19, Molnár D. -, Martinez -, Lajsz -.
Dr. Nagy Ágoston: Hiába volt tudatos a támadásunk, nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, amikor kihagyások voltak a védekezésben. Kedden valószínűleg tovább kell újulni, ha nyerni akarunk, de tudjuk az irányt. Remélem, jól gondolom és meg tudjuk valósítani! Ma örülünk, holnap már edzünk.
Surmann Gábor: Én először, ahogy ez illik, szeretnék gratulálni a BKG-nak a győzelemhez. Vegyes érzések kavarognak bennem, vagyis inkább hiányérzet ez. Nem kezdtünk jól, mert a csarnokban vagy nyitva volt az összes ablak, vagy én nem tudom, de az első negyedben valami elképesztő “huzat” volt a pályán, és rendre abba az irányba támadtunk, hogy szembe mentünk ezzel a jelenséggel. A folytatásban csapatom ha lassan is, de fel tudott állni ennek – és az első 10 perces 4-10-es faultarány – ellenére is. Fokozatosan tudtuk eltüntetni a 11 pontos hátrányunkat, és egy teljesen nyílt végjátékba sikerült belemennünk. Mindezt úgy, hogy kiábrándító dobószázalékkal rukkoltunk elő az egész mérkőzésen. Sajnos azonban pont a legrosszabbkor hibát hibára vétettünk az utolsó percekben, eladott labdák, kihagyott büntetők és ostoba vállalások jöttek sorjában. És bár labdánk volt így is az egyenlítéshez, ezúttal nem volt szerencsénk. Tragédia nem hogy nincs, de úgy igazából baj sem. 1-1 az állás. Levonjuk a következtetést, regenerálódunk, és aztán kedden hazai környezetben, fantasztikus szurkolóink előtt újra nekik ugrunk. Maradt bőven bennünk. S ha már szurkolók, köszönjük nagyon nekik ismét, hogy mellettünk voltak ilyen szép számban. Számítunk rájuk kedden is. Végezetül kellemes húsvétot kívánok mindenkinek.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.
HÜBNER Nyíregyháza BS – Újbuda MAFC 74-81 (27-23, 18-23, 14-19, 15-16)
Nyíregyháza: Boljos 9/3, Locure 31/9, Nagy S. 8/3, Tarján 11/9 (+12 lepattanó), Komma 12/6. Cs.: Geröly 3/3, Végső -, Magyari -.
MAFC: Polgárdy 26/15, Pintér 7/3, Bazsó 3, Bordács 17 (+12 lepattanó), Pápai 12. Cs.: Lóránt 8, Kovács L. 5, Katona 3, Biber -.
Merim Mehmedovics: Nem a legszerencsésebb, hogy a MAFC-cal találkozunk a negyeddöntőben, mert magasposztokon jó játékosai vannak. Mi gyors játékosokra és jó lepattanózásra alapozunk, ám ellenfelünk centerei képesek ezt megállítani. Jól megoldottuk a feladatunkat, de kevesen vagyunk. Nem szeretném állandóan ezt említeni, de Bonifert Bendegúz kulcsember, érződik a hiánya. Ennek ellenére jól szerepeltünk a kupában és itt is helytállunk. Kedden is harcolni fogunk, megpróbáljuk megakadályozni, hogy lezáruljon a párharc.
Lakits András: Ehhez hasonló, nehéz mérkőzésre számítottam. Otthon nagyon jól játszottunk, jól is mentek a dobások, ezúttal a hárompontosok most hiányoztak, valamint büntetőből is sokat hibáztunk. Majdnem húsz ponttal kevesebbet dobtunk, mint otthon, de szerencsére a védekezésünk ugyanolyan kemény maradt, így ha szűkebben is, de nyertünk.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a MAFC javára.
MEAFC-Peka Bau – Kometa Kaposvári KK 75-106 (22-28, 22-27, 12-27, 19-24)
MEAFC: Kozák M. 15/3, Velkey J. 3, Orliczki 5, Bankó 4, Meleg K. 4. Cs.: Gadus 17, Tóth B. 8/3, Santiago 7/3, Lippai 6, Ragályi 4, Mokánszki Mi. 2, Molnár L. -.
Kaposvár: Trammell 16/6, Szőke 2, Markovics 9, Kis R. 5/3, Völgyi 9. Cs.: Rosics 18/9, Paár 10/3 (10 lepattanó), Mészáros 9, Kocsis 9/6, Puska 8/6, Bogdán B. 7, Antalics 4.
Dr. Váczi Péter: Picit szomorú vagyok, mert hazai pályán egy szorosabb meccset vártam. Összességében azt gondolom, hogy talán benne is volt egy szorosabb találkozó. Ott a harmadik negyedben rengeteg üres dobóhelyzetet kihagytunk, amivel versenybe, vagy akár még közelebb is juthattunk volna a Kaposvárhoz. Ők pedig nyilván egy jó csapatként, aki a bajnoki címre tör, ezeket az elbaltázott helyzeteket megbüntették. Öt és fél perc alatt dobtunk négy pontot és azzal gyakorlatilag azt elvettük a meccsből, hogy igazán szoros legyen és ott lehessünk a Kaposvárnak a nyakán. Azt gondolom, hogy a hozzáállásunkkal, meg a küzdéssel nem lehetett gond, úgy érzem, hogy talán egy picit lehetne kevesebb teherrel játszani, mert kicsit rágörcsöltünk erre, bár ez másképp is lecsapódhat, mert úgy éreztük, hogy valós esélyünk lehet hazai pályán egy nagyon jó és szoros mérkőzésre. Emellett elmehetnék szó nélkül, de nem fogok, mert, ahogy egy játékos sem minősítheti büntetlenül a játékvezető tevékenységét, úgy egyetlen játékvezető sem engedheti meg magának, hogy mérkőzés közbeni kommunikációjában negatív értékítéletet, véleményt fogalmaz meg egy játékos teljesítményével kapcsolatban. Nem az a kérdés, hogy ki a jobb csapat, csak az, hogy mind a két csapat egyenlő elbírálásban részesüljön egy Playoff-ban, aminek azért van rangja. Nagyon nagy kár, hogy ez nincs így. Nyilván a Kaposvárnak gratulálok, mert a jobbik csapat nyert, ez nem kérdés. Kedden megpróbáljuk megint megnehezíteni a dolgukat, picit talán kevesebb görcsösséggel és több kosárlabdával.
Braniszlav Dzunics: Azt gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a második mérkőzést is, mert az első perctől azzal az energiával játszottunk, amit megbeszéltünk. Az elején, az első félidőben azt gondolom, hogy eldönthettük volna már a mérkőzést, ha a büntetőinket egy kicsit jobban dobtuk volna, de a második félidőben ugyanezzel az energiával játszottunk és azt gondolom, hogy megérdemelt a sikerünk.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 2-0 a Kaposvár javára.
NB I. B, Piros csoport, 9-13. helyért, 1. forduló
TF-BP – Dávid Kornél KA 76-101 (18-27, 15-29, 30-25, 13-20)
TF: Heimann 12/3, Lőrincze 9/6, Pilinszki 4, Polster 9/3, Kalmár 4. Cs.: Tichov 19/6, Molnár Ma. 12/3, Tömösváry 4 (+10 lepattanó), Szanyi 2, Várszegi B. 1.
DKKA: Somogyfoki 7/3, Simon Be. 17/15 (+11 lepattanó), Kuttor 12/6, Szabó Zs. 18/9 (+13 lepattanó), Djurics 31/6. Cs.: Molnár D. 9/9, Denk N. 4, Tóth P. 3, Keller V. -, Debreczeny -, Góbi -.
Beák Gábor: Nehéz pillanatok ezek, mert ekkora vereséget nem lehet könnyen megmagyarázni. A 2. negyedben dekoncentráltak voltunk, nem tartottuk azokat a játékokat, amik az elején működtek. Beestek a Fehérvár külső dobásai, amik nekünk nem. Erőltetnünk kellett volna a betöréseket. Ezek a fegyelmezetlenségek most fent vannak a táblán. 2. félidőre próbáltunk védekezést váltani, volt is változás, de az eredményben minimálisan látszódott meg, túl nagy volt a különbség. Küzdöttünk, amíg tudtunk. Van még 2 meccs, ami még fontosabb, mint ez. Remélem, akkor már Ivosev is szerepelhet. Olyan helyzetben vagyunk, hogy azt sem tudjuk mi van, mert egy olyan határozat van a kezünkben, amiből nem egyértelműen derül ki, hogy mi a történet.
Vladimir Krstic: Gratulálok a játékosaimnak, megérdemelten nyertünk, mindkét meccsen jobbak voltunk. Tudom, hogy Ivosev nélkül kellett játszaniuk, akit nyilván hiányoltak. Az én játékosaim viszont meglépték, amit kellett, mindkét meccsen színvonalas védekezést mutattunk, csak a 3. negyedben volt egy kis kilengés. Összességében uraltuk a mérkőzést, megérdemeltük.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2-0 a DKKA javára.
Fotó: hunbasket.hu

Félpályán értelmetlenül beütött faultok után bírózni, Váczi, te jó nagy marha vagy.
Örülök, hogy sérülés után Dani, Márkó és Bálint is aktívabb már.
Különösen jó látni a meccsek óta feljavuló Marci játékát.
Büntetőt gyakorolni. A következő meccseken lehet, hogy ez fog dönteni.
Ez a miskolci bohóc mindenkit hülyének néz. A saját inkonpetenciájáról próbálja elterelni a figyelmet nyilvánvaló hazudozással. Lejáratja magát ezekkel a mesékkel, hiszen mindegyik meccs visszanézhető a Youtube-on. Aki egy kicsit is ért a kosárlabdához, az látja, hogy a verekedésen kívül semmi más taktikát nem tudott kitalálni. A szerdai meccsen végig hisztizett, minden ítéletet gúnyosan kommentált, a kaposvári játékosoknak és a játékvezetőknek is beszólogatott. Konkrétan ki kellett volna állítani, és megúszta a meccs végén kapott egyetlen technikaival. A csapata eredményei ellenünk a szezonban: -53, -35, -26, -31 pont Vastag bőr van a pofáján, hogy ilyen eredmények és a rájátszásban a csapata… Olvass tovább »
Váczi Petikét és favágó csapatát holnap várjuk szeretettel Kaposváron.
Nem tudom, hogy Dr. Váci Péter mire alapozza a játékvezetők sportszerűtlen megnyilvánulását, azt viszont saját szememmel láttam, hogy a kaposvári, első mérkőzésen – amelyen egész mérkőzésen száj-karatézte a játékvezetőket – nem e egyszerűséggel egy alkalommal lehülyézte az egyik játékvezetőt. Megjegyzem, az első miskolci mérkőzésen 53 ponntal vertük meg a csapatát.
Jeszusom 4 meccses eltiltás,mit csinált? megette az egyik bírót egy véleményes ítéletnél ? 🙂
44edik perc nél ipon és le léptettés
https://www.youtube.com/live/kUmhC9avn1Q?si=GtfG6ubQ_FBTHZ5P
A jelenet előtt nem sokkal a 2 szpíker közül az egyik megkérdezte a másikat, hol voltál? Másik: pisilni. Jót nevettem, komolyak vagytok.:)
Csúnyán beleállította fejjel Pleeszt a földbe. Tomát sosem lehetett így lefogni, répázni. Rossz edzői taktika vele szemben, tengernyi kiharcolt faulttal…
Elgurult a gyógyszere, nála van ilyen.