Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Bennem mindig megvolt az akarat, hogy a legmagasabb szintre kerüljek”

Scherer Bálint szeretné, ha érem közelébe kerülne az NKA Pécs.



:

:

Scherer Bálint 37 mérkőzésből 37 mérkőzésen lépett pályára az előző szezonban. Az NKA Pécs magyar játékosa bebizonyította, lehet rá számítani.

Bennem mindig megvolt az akarat, hogy a legmagasabb szintre kerüljek Folyamatosan néztem az NBA-t, a legmagasabb ligákat, és azért dolgoztam, hogy egyszer majd odakerüljek, azért kosaraztam nyáron rengeteget a haverokkal is. Az igazság az, hogy az utánpótlásban a fizikumom még nem volt meg, de nagyon sokat jelentett számomra, hogy Zalay Zoltán ebben az időszakban mindig emlegette, hogy megvannak az adottságaim ahhoz, hogy a legmagasabb szinten is játszhassak. Gyakorlatilag tartotta bennem a lelket, mert nyilván voltak hullámvölgyek is. Emlékszem, volt egy junior döntő, ahol elkezdtem játszani, na, az jelentette szerintem az áttörést! Úgy érzem, akkor kezdték el látni az edzők is, nem csak én, hogy valójában mi is van bennem

– árulta el Scherer Bálint, aki pécsiként az Akadémián kezdte kosaras karrierjét, és hosszú évek után itt jutott el odáig, hogy az NB I. A csoportos csapat, az NKA Universitas Pécs teljes értékű játékosa legyen.

Mindezzel együtt Bálint az utóbbi években egyszer sem játszott annyit, mint épp most, az A csoportban, nem mindig lehetett rá folyamatosan számítani. Jöttek a sérülések, és úgy tűnt, mentálisan sincs még teljesen készen a feladatra. Egészen eddig – írja a pécsiek honlapja.

Egyetlen meccset sem hagytam ki, és edzést sem túl sokat! Elárulom, ezt is tűztem ki célul magam elé. Régóta dolgozom azon, hogy ez összejöhessen, mert tudni kell, hogy fizikálisan a topon kell lenni ahhoz, hogy ne sérülj meg. Abban, hogy ilyen szezonom volt, hatalmas szerepe van az erőnléti edzőnknek, Stefan Pajicnak, nagyon sokat köszönhetek neki. Tisztában vagyok azzal, hogy csak akkor tudom a maxot adni a pályán, ha nem akasztanak meg folyamatosan sérülések. Szezon közben éreztem is, hogy ennek mekkora jelentősége van: nyilván nagyban köszönhető az égieknek, hogy sikerült, emellett az Akadémia kifogástalan körülményeinek, Stefannak, és persze magamnak is. Korábban tényleg volt pár sérülésem, ami miatt egy-két hónapot ki kellett hagynom. Most nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ez ne történjen meg újra, mert bizony pokoli rossz érzés, amikor kívülről nézed, mi történik a pályán. Tanul az ember…

– reagált a felvetésre.

Scherer azt is elmondta a legutóbbi szezonban nagyon sokat jelentettek a csapattársai. Rengeteget tanult a tapasztaltabb, az NB I. A csoportot már megjárt játékosoktól, de Jordan Walkertől is. Nagyon tetszett neki az amerikai mentalitása, a profizmusa, az állandó optimizmusa. Úgy véli érdemes volt rájuk figyelni.

Természetesen szóba került a jövő is.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen jó eredményeket értünk el, és hogy folyamatosan segíthettem a csapatot. Jó lenne, ha legközelebb érem közelében végeznénk, szerintem minden körülmény adott ahhoz, hogy ez összejöjjön, jó a csapat, sok benne a tehetséges fiatal. A szezon során folyamatosan fejlődtünk, ahogy én is, Csirke Ferenc nagyon sokat tett ehhez, és ebből következően abban hiszek, hogy a folytatásban még jobbak leszünk. Nagyon jó érzés kimondani, hogy bár egy játékos sosincs teljesen készen, én úgy gondolom, NB I. A-csoportos kosaras vagyok, és az előttünk álló időszakban is meg fogom állni a helyem a legjobbak között, a legmagasabb szinten. Nyáron is edzeni fogok, hogy a következő idényben még többet adhassak a csapat teljesítményéhez

– mondta a kosaras.

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
CsippaNemmindegy?Born2BallMilivojHeindrich Recent comment authors
Csippa
Olvasó

Egyelőre B csoportos szintű játékos, meglátjuk, tud e fejlődni még…

Milivoj
Olvasó

Lóf@szjóska…, sose legyen jobb “A” csoportos játékosa a “világhírű” akadémiának

Born2Ball
Olvasó

Lehet nem egyet érteni az NKA működésével, illetve sok és jogos kritikát megfogalmazni azzal kapcsolatban.
Viszont annak egy játékosát ilyen, a realitást semmilyen mértékben nem tükröző, undorító hangnem az gáz.
Gáz, mert amennyiben sérelmed van vele kapcsolatban, akkor az látszik, hogy egy egyszerű nézeteltérést -ez esetben egy általad nem kedvelt csapatot erősíteni – csak alpári stílusban tudsz kezelni.
Azt meg illik hozzátenni a nagy egészhez, hogy jóval tehetségesebb és jobb játékos lesz, mint a csapatod bármely fiatalja.

Milivoj
Olvasó

Az igazság fáj…, 23 vagy 24 éves, mi az hogy “LESZ”!?
Ennyi idősen már kész játékosnak kell lenni…, egyébként meg Pallainak a cipőjét nem köthetné be

Born2Ball
Olvasó

Pallai sem az a játékos, akitől lemegyek hídba, szóval nem verném a mellem vele sem.
De ha már Szolnok, akkor az Arabo vagy Taiwo féle szerencsétlenekről mit mondjunk?
Akik ide lettek rángatva magyar játékosok elé és még a fent említett Scherer szintjét sem közelítik meg.

Milivoj
Olvasó

Bármelyik fiatalról volt szó, nem Taiworól, meg Araboról…, de ha màr itt tartunk, akkor a névadó Tamás gyerek egy normális értékalapú rendszerben hol lenne!?

Born2Ball
Olvasó

Én nem azt állítom, hogy ez a rendszer jól működik.
Azt sem, hogy az NKA jól működik.
De ezt az ott lévő játékosok választékos szidása nem változtatja meg, mert nem ők a helyzet okozói.
Ha ennyire bajod van a honi sportképzési rendszerrel, akkor vedd elő a szövetséget, az államot, mert ők a valódi felelősök a kialakult helyzetért.
De az, hogy itt vulgáris jelzőkkel dobálózól egy-egy játékos vagy edző felé, az a próbléma megoldásához közelebb biztos nem visz.
Mert a rendszer szintű probléma nem csak pécsett, hanem minden más, nem kiemelt akadémiaként működő csapatnál is ott van.

Nemmindegy?
Olvasó

Sajnos bent fog ragadni az akadémiai rendszerben és majd jön megint egy agyonsztárolt fiatal”lásd LUKÁCSI”és megy a süllyesztőbe

Heindrich
Olvasó

Egy röpke pillanatig azt hittem Benkéről szól a cikk.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés