Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Benke Szilárd: Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy máshova igazoljak

A Bajnokok Ligájában villantana nagyot a magyar válogatott kosaras.



:

:

Egy hétig Kecskeméten edzőtáborozott a férfi kosárlabda-válogatott. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány derekasan megdolgoztatta a játékosait, akikre novemberben két fontos Eb-selejtező vár majd. Benke Szilárd, a Falco bedobója a Borsnak mesélt a tapasztalatairól.

Jó volt újra találkozni a társakkal, remek hangulatú egy hét volt. Főleg taktikai elemeket gyakoroltunk

– magyarázta Benke.

A kosaras szerint a csapatból mindenki örült, hogy hosszú idő után a válogatottal készülhetett, így még Hanga Ádám, a Barcelona klasszisa is. Ő most azért tudott csatlakozni a többiekhez, mert az edzőtábor nem ütközött klubja programjával. Annak pedig mindenki örült, hogy Sztojan Ivkovics maradt a szövetségi kapitány, mert szerethető edző, eredményei pedig önmagukért beszélnek. Szaktudása és jelenléte garancia lehet az újabb sikerekre.

Benkét rosszul érintette, hogy a koronavírus-járvány miatt befejezettnek nyilvánították a bajnokságot, mert a Falco nem tudta megvédeni a bajnoki címét, így neki még nincs aranyérme a szombathelyiekkel. Ezért is fogadta nagy örömmel a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát.

Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy máshova igazoljak. A koronavírus miatti leállást viszonylag jól kezeltem, bár hiányoztak a társak, de igyekeztem a kondíciómat megőrizni, így aztán most nem voltak erőnléti gondjaim

– mesélte Benke, aki tisztában van vele, hogy a Falcóra az ősszel is többfrontos helytállás vár. A bajnokság mellett az október 13-én kezdődő Bajnokok Ligájában is nagy tervei vannak.

Nem vagyunk megszeppenve. Mindenki tudja, egy éve csak hajszál választotta el minket a bravúrtól, hogy az egyenes kiesés szakaszba kerüljünk a sorozatban

– jelentette ki Benke, aki a jövőben szívesen kipróbálná magát valamelyik európai bajnokságban.

Mindenkinek ez a célja, nekem is vannak ilyen álmaim. Ezért is olyan fontos számomra a BL, mert több meccsen is megmutathatom magamat. Mindent megteszek majd a sikerért, a többi pedig szerencse dolga is

– mondta.

Címlapfotó: www.ugytudjuk.hu

25 hozzászólás

25
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
17 Comment authors
O1GratorperFalcoParádéBozicBilbao Recent comment authors
O1G
Olvasó

Nem tudom sokan mit vártok az olyan játékosoktól, mint Voja meg Szili. Egyik sem egy sajátnevelésű játékosunk volt, hanem már ide is azért jöttek, mert mi adtuk a legtöbbet. Amikor itt játszottak is pont ugyanannyira zsoldosok voltak, mint most. Annyi a különbség, hogy most más ad többet. És persze nagyot lehet koppanni, ha az ember elhiszi ezeket a hangzatos nyilatkozatokat, de ezek csak sablonok. Ha Szilinek a dupláját ígérné valami csoda folytán valamelyik csapat, 2 perc múlva össze lenne pakolva minden cucca. Még csak azt sem mondanám, hogy ettől rossz emberek, mert ez a munkájuk. Az vesse rájuk az első… Olvass tovább »

ratorper
Olvasó

Ratyi fasz!

Pbask
Olvasó

Szili amugy instastoryjában annyit osztott meg “nem az én szavaim..”
Innentől egyértelmű a dolog nekem. Nem etikus más nyakába szórni fekáliát. (Nem a szurkolókra értem.)

FalcoParádé
Olvasó

Szili marad a KARAVÁN halad!!! ??

Bozic
Olvasó

Szia Szili!
Hogy vagy? Hogy megy a rehabilitáció?
– Helo! Nagyon jól hálaisten.

Pompas! Szili, jövőre is szeretnénk köreinkben látni. Mit szólsz?
-jó ötlet, csak akkor a menedzseremnek küldjetek valamit, hogy eltudjuk kezdeni a tárgyásr

Rendben. Jelentjezünk. Jó pihenést.

Na azóta külditek Szili menedzserének a normális szerződés-tervezetet.

Csíkosnapernyő
Olvasó

Szegedre jó lett volna erősítésnek,de mivel nem jött,Govens sem lesz rossz

moldi56
Olvasó

Benke Szili a klubhűség mintaszobra.

piros710321
Olvasó

“Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy máshova igazoljak“
Gondolom, mert nem is hívott nagyon senki több pénzért!

Chikán Sándor
Olvasó

Érthetelen miért kell ilyen primitiv módon hozzászólni bármihez.Persze nem szégyenli magát mert ilyen az intelligenciája.Sajnos sokan vannak!!!!!!!!!! Szégyen!!!!

gyógyegér
Vendég
gyógyegér

Nem tudtok véletlen egy jó fotóst vasban? Általános iskolai osztályképeket kellene csinálni. Köszi ha segítetek!

Rouge
Olvasó

Remélem Szili jól szerepeltek a BL-ben,
te is “megmutatod” magad
és kapsz egy jó zsíros külföldi szerződést.

Aztán elhúzol innen a picsába és nem is hallunk rólad többet.

wiley
Olvasó

Rúzsoska! A múltkori Szolnok cikknél nem láttam egy mondatot se tőled. Ennyire vagy Olaj-szurkoló? ?
Többet foglalkozol más csapatokkal,mint az állítólagos sajátoddal… ?‍♂️?

BL menetelés
Olvasó

Mert egy balkáni gyökér!

2lee14
Olvasó

Esszét!

Pbask
Olvasó

Amugy kivételesen nem a Falcoval van baja, ha nem a játékossal. A távozás mikéntje miatt érthető az ottani szurkolók hozzáállása.

moldi56
Olvasó

Pontosan így van.

Kovari Andras
Olvasó

Nem tudom milyen tavozas mikentjerol van szo de Szili elmeselte nekunk, hogy egy nagy hazugsag a szolnoki sztori. Valoban marasztalta a Szolnok de sosem mondott olyat nekik hogy maradni akar. Mar 2 eve Szombathelyre akart jonni de akkor bizonyos korok nem engedtek. Tavaly tudott hozzank szerzodni iden meg mar tavasszal mondta mindenkeppen maradni szeretne. Kereste az alba is de megmondta a managerenek, hogy a Gyuri bacsival targyaljon mert nem akar valtani itt orszagon belul. Lehet szart keverni(nem rad ertem) de sok ertelme nincs!

Milos
Olvasó

Persze mert most Szombathelyen van a legtöbb lovetta.
Aztán ha 2 év múlva a Deac-nál lesz a legtöbb, akkor meg majd azt mondja, hogy mindig is a Deachoz akart menni.
Ilyen ez, így megy.

Kovari Andras
Olvasó

Soha sem mondta, hogy mindig ide akart igazolni. Annyit irtam, hogy 2 eve ide szeretett volna jonni csak nem engedtek! Az, hogy nalunk lenne a legtobb penz nem tudom mennyire valos de az biztos, hogy top3-ban lehetunk anyagilag. Ha annyi penz lenne mint ahogy sokan hiszik akkor nem egy 35 eves achilles szakadasbol felepulo es egy roman kozepcsapatbol visszavonulni vagyo centert igazolunk.

Bilbao
Olvasó

Lósz**rt bizonyos körök. Több pénzt kapott és ennyi. Szolnokon engedték neki h kupadöntő után kés alá feküdjön egy olyan nyavaja miatt, amit ráért volna műteni a bajnokság után is. Szóban megállapodtak h akkor jövőre is marad. Erre ment. Gentleman… Az h most meg nem akart menni az sem igaz. Olvass utána falco fórumban vagy érdeklődd meg szombathelyi szurkolóktól, mert ez nyár elején slágertéma volt arrafelé.

Kovari Andras
Olvasó

ja, hogy Te egy forum alapjan eldontod mi a szitu! Bravo! Nem art a kronologiai sorrendet figyelembe venni! Elosszor azok a bizonyos korok nem engedtek, hogy hozzank irjon ala mert Szolnokra kellett mennie! Aztan jott a serulese! Meselte Szili, hogy valoban megkerestek a folytatasrol de nem mondott nekik semmi olyat, hogy maradni szeretne! Ez csak egy kitalalt sztori amit be kellett adni nektek szurkoloknak annak tudataban, hogy Voja is tavozni akart. Igy elharitottak magukrol a felelosseget rahuzva a vizes lepedot Szilire! Es akkor leirom, szemelyesen mondta tavasszal, hogy maradni akar csak kulfoldre tavozna. Hiaba kereste az alba mindenkeppen a Falcoban… Olvass tovább »

moldi56
Olvasó

Jól mondod Kövi,”azok a bizonyos körök”.Azok a bizonyos körök távozásra szólították fel dr.Nyerges Zsoltot,ne tömje tovább pézzel az Olajt.Most a Falcón a sor.Megnyugodhatsz,egy darabig ti lesztek a TOP-on,a bab is hús lesz.Mindegy ki mit mond.Ez most nem szemrehányás részünkről,nyertünk 8 bajnoki címet és 8 kupagyőzelmet,egy szavunk nem lehet.Nyerjen más is.Mi megnyugodhatunk és lehet csapatot építeni.Aztán lesz,ami lesz.

wiley
Olvasó

Az a bizonyos kör pont az a malacképű volt… ?‍♂️

Kovari Andras
Olvasó

Elosszor is isten eltessen Moldi! A Nyergest valoban felreallitottak nalatok ezt tenyleg lehet hallani. De nem azert, hogy nekunk jobb legyen. Hidd el itt nincs annyi penz mint anno nalatok. Nekunk ami nagy elonyunk, hogy van ket meghatarozo sajat nevelesu jatekosunk Zozo es Beni. Oket nem kellett “kivasarolni” sehonnan nem kellett leigerni a csillagokat is, hogy hozzank irjanak ala. Korejuk kell epiteni evrol evre a csapatot. Ugy tudom, Szili es Szalay viszonya nem volt felhotlen nalatok talan nem arulok el nagy titkot, hogy epp ezert nem is nagyon akart ott maradni Benke. De szerintem Ti is tudjatok nem volt minden… Olvass tovább »

piros710321
Olvasó

Szili az instastoryjában annyit osztott meg “nem az én szavaim..”
Nem kell a rizsa…..

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés