Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Benke is aláírt a Falcóhoz

Ő is hosszú távra tervez Szombathelyen.



:

:

Ma délelőtt egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be a bajnoki címvédő Falco KC, hogy újabb szerződést kötött válogatott bedobójával, Benke Szilárddal.

Az Aréna Savaria VIP-termében az érintett játékos mellett a tulajdonos képviseletében dr. Horváth Attila alpolgármester, Tóth Kálmán sportbizottsági elnök, valamint Gráczer György, a klub ügyvezetője volt jelen.

A megállapodás két évre szól, de – mindkét évben júliusig – szerepel benne megfelelő külföldi ajánlat esetén kilépési opció.

– A befejezett csonka szezon után az volt a célunk, hogy amennyire lehet, a magyar játékoskeretet, a magyar magot együtt tartsuk. Váradi Benedeknek és Filipovity Márkónak élő szerződésük van, ők július folyamán még külföldi ajánlat esetén kiléphetnek a kontraktusukból. De’Quon Lake-nek szintén élő ajánlata van a következő szezonra és a múlthéten jelentettük be, hogy Perl Zoltánnal is megegyeztünk három évre, ebben nem szerepel a külföldi szerződéssel való kilépés lehetősége – kezdte az értékelést Gráczer György ügyvezető.

– Itt vagyunk a negyedik válogatott játékosunknál, Benke Szilárdnál, aki tavaly érkezett a Falcóhoz. Előtte több alkalommal próbáltuk Szombathelyre csábítani, ami az elmúlt esztendőben sikerült. Rövid idő alatt beilleszkedett a csapatnak a játékrendszerébe és mondhatjuk, hogy meghatározó játékosa lett a klubnak. Komoly érdemei vannak a Bajnokok Ligájában elért sikerekben és abban, hogy huszonegy forduló után a bajnokságot az első helyen zártuk.

Gráczer György: a klub a játékoskeret magját megtartotta. (fotó: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint)

A pontvadászat befejezte után Benke Szilárd ügynökségével felvettük a kapcsolatot és tulajdonképpen nagyon hamar közös nevezőre jutottunk. Nem titok, hogy Szilárdnak voltak ajánlatai más kluboktól is, de ő úgy nyilatkozott, hogy ha Magyarországon marad, akkor a Falco 11-es számú mezét szeretné viselni. A szerződés két évre köttetett, azzal az opcióval, hogy idén is, és a jövő évben is július 20-ig külföldi ajánlat esetén ki lehet lépni belőle.

Úgy gondolom, hogy a klub a játékoskeretnek a magját – amennyiben külföldi szerződések nem lépnek életbe – megtartotta és a további igazolásokat szeretnénk még a későbbiek folyamán bejelenteni – mondta az ügyvezető.

A szót Tóth Kálmán sportbizottsági elnök vette át:

– Annyit szeretnék mondani a város oldaláról, hogy azok, amelyek a múlthéten elhangzottak polgármester úr és alpolgármester úr szájából, természetesen továbbra is igazak és a Falcónak a következő éveit meghatározzák ilyen értelemben. Ez az egész pandémiás helyzet a várost arra kényszerítette, hogy átgondolja a sporttámogatási rendszerét, de ebben a Falco úgy, mint csökkentendő tétel természetesen nem szerepel, tehát továbbra is a klub mellett áll.

Az aláírás pillanata (fotó: ugytudjuk.hu/Vágvölgyi Bálint)

Benke Szilárd ezt követően beszélt arról, hogy mi döntött a hosszabbítás mellett:

– Ahogy már Gráczer György ügyvezető is említette, voltak más itthoni megkereséseim, de meg se fordult a fejemben, hogy váltsak, hiszen nagyon komoly erőfeszítéseket tett a város, a klubvezetés, a szponzorok, hogy egy olyan csapatot hozzanak össze a múlt szezonra, amely a BL-ben is megállja a helyét és ez úgy gondolom, hogy sikerült is. Ez egy nagyon különleges dolog volt nekünk játékosoknak és a szurkolóknak is. Boldog vagyok, hogy gyorsan megtudtunk állapodni a folytatást illetően. Már nagyon várom a következő idényt is és a Bajnokok Ligáját, szeretnék bajnokságot nyerni.

fotó: ugytudjuk.hu

HIRDETÉS

78 hozzászólás

78
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
24 Comment threads
54 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
38 Comment authors
lddHeindrichLacataylorRedbidRouge Recent comment authors
ldd
Olvasó

Szili, egyszerű, tehetséges, munkás játékos.
Majd kiforrja magát…

JR.Benitez
Olvasó

Szegény Ernő…. El sem hiszem

Heindrich
Olvasó

Ez is beárazta magát, tipikus alibi játékos. Remekül kiegészíti Perlt.

2lee14
Olvasó

Elég ha mi törődünk azzal milyen játékosok. Neked nem kell.

Pbask
Olvasó

Így van, örömteli hogy egy szolnoki ennyire szívén viseli a magyarjaink sorsát,de foglalkozhatnál a kicsitsem alibi sztár Kováccsal és Rudnerral, meg tudjuk Juhos sem alibi,csak meglegyinti a szél és kidől hónapokra. És ha ezek a játékosok alibik,valahogy megnézhetnéd a válogatottban nyujtott átlagukat,teljesítményüket,és hasonlíthatnád pl Kovácshoz. Akkor ki az alibi?
Itt most nem is Benkét védem meg,de hogy Zolival mi bajod,azonkívül hogy falcos,fingom sincs. Vojvoda nem ugrott haza első adandó alkalommal,miután külföldöt kipróbálta?

Bozic
Olvasó

Perl? Miert basztatod? Ja mert tavaly rohogve visszautasitotta a fellatokat?

Bozic
Olvasó

*dellatokat

Heindrich
Olvasó

Az említett játékosok képességei elmaradnak Benke tehetségétől. Ők szorgalommal és munkával értek el nb1 szintet. Perlben és Sziliben is több van, ha ez a falkoban jön elő az sem zavar. Vojának sem tett jót az olasz meló , de neki vezér szerepet szánnak az albában.

Bozic
Olvasó

Na, igy mar maskepp fest a mondatod. A fo hsz-ed ugy tunt, mintha Zolit szeretted volna degradalni.

Mendez
Olvasó

Nyilván Perl és Benke is képes lenne meccsenként akár 20 pont felett is átlagolni, ha egy olyan edző lenne a Falcoban aki szabad kezet adna nekik támadásban.
Okorn nem ilyen edző, Ő csapatban gondolkodik.
Az eredmények szerintem Gaspert igazolják.

Rouge
Olvasó

Odavaló.

Lacataylor
Olvasó

És te?????

Rouge
Olvasó

Mennyi mínusz…
Hát akkor nem odavaló.

FalcoParádé
Olvasó

Marko,Szili,Beni,Zozó marad a Karaván tovább halad!!!????????

nyolcmegnyolc
Olvasó

Én már rég kilogikáztam, hogy Benke:Olaj!
Bejött! Megy ez nekem.

JR.Benitez
Olvasó

Jó hír. De tartom továbbra is, tőle több kell. Nem bújhat el, fel kell vállalnia hogy fontos szituban lépjen előre. Ez a válogatott érdeke is.

majerle09
Olvasó

…és még mindig fenntartom a véleményem, hogy a bajnokság sorsát a külföldiek döntik el.

Lehet firkálni előre a Körmendet, de 5 jó néger (meg a Norbi…) és kész is a bajnokesélyes csapat.

Mendez
Olvasó

Bajnokesélyes igen, pont a döntőig.
Ott meg jön a söprű, mert a 9-10 fős rotáció fizikálisan kivégzi a 6 főst.
Amúgy a Körmend pontosan 17 éve bajnokesélyes. ?

Downtown
Vendég
Downtown

….van olyan csapat is, aki meg nulla kupagyozelemmel a fennallasa óta azert kuzd. nulla azaz 0 kupagyozelem. Evek óta namajdmost, vettek rendezest, de akkor sem jon ossze. Valamelyik évben a gyoztes csapat tele serulesekkel soporte ki oket a dontoben… olyan tartalekos volt az ellenfeluk, hogy a sopru maga is ketté volt törve, es csak fele ment fel a palyara…

ilyen is van.

Mendez
Olvasó

A saját csapatoddal ékeskedjél.
Ne máséval.
Lesegessétek a honlapotokon a Falco elleni alapszakasz győzelmeket!
Dzsóóóni mikor tesz fel Falco-Körmend bajnoki döntő mérkőzést???? ???

Downtown
Vendég
Downtown

ekeskedek:
3xbajnok
7x kupagyoztes…. eleg ennyi? ?

arrol nem en tehetek, hogy a Kormend oldalan nezegeted, mi van fenn. Erdekes, en nem jarok a Falco oldalara… ?‍♀️?‍♀️?‍♀️
ennyire unalmas ott?

de gyere csak, nem leszel kirekesztve, szeretettel varunk! ????

Mendez
Olvasó

Úgy nem jársz a Falco oldalra ahogy itt kommentálod a Falcos hírt is.
És még te vagy megsértődve ha párna odaír egy körmendi cikkhez.
Képmutató vagy a javából.
Megbuktál ahogy a csapatod szokott a Falco ellen. ????

Downtown
Vendég
Downtown

Ez nem egy fuggetlenobjektiv kosarportal, ahol Falcos híreket IS tesznek fel? Hol kommentaljam, ha nem itt? szedd mar ossze magad, meg a mondanivalódat Mendez vagy hogyhivnak ??? Ez egy fórum lényege, vagy neked új a terep? akkor olvasgass, de ne lőjj ekkorat mellé ???

Parna? az ki? Jaaa, a kiscserkesz, aki ha Kormendet lát leírva, akkor elobujik a kotorekabol, es sírva fakad, mert még mindig létezunk? ?

jajj Mendez….kepmutatas…ohh ???

SárgaPárna
Olvasó

Bazdmeg nektek lassan régész kell, meg levéltáros, hogy feltudjátok idézni a legutolsó sikereket… 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

nem baszom meg kiscserkesz ?

inkabb tanuld,hogy tudod hitelesebben eljatszani hogy falco szurkolo vagy ???

mindenki kirohog bazzzzzmeg ???

arrol nem tehetek, hogy annyira meszes az agyad, hogy 2016-hoz regesz kell….keress egy orvost kiscserkesz! ???

Redbid
Olvasó

Na de kisfiú ne zavard össze őket, hát még hányszor mondják el neked, hogy ők Falco szurkolók, honnan tudnák mi az a kupagyőzelem 🙂

Downtown
Vendég
Downtown

egyik éven se vagyunk az eselyesek koze sorolva. Jo ez így ?

Mendez
Olvasó

Nem hát.
Szerintetek idén is a Körmend nyerte volna ha nem jön közbe a járvány.
Tavaly is ha nem sérül meg Delas.
Mindig a HA…

Downtown
Vendég
Downtown

szerintem nem biztos, hogy mi nyerjuk meg. Tolem ilyet nem hallhattál, bar lehet a panelsor torzítja a hangomat ? vagy pucold ki a füledet. Amit egy ember gondol, azt ne húzd ra 2000 emberre.

a facebookos szajhős Atiska is megmondta: Ti nyertetek meg a bajnoksagot! csak nem mondta meg, melyiket? ? Na, azert mert o ezt gondolja, nem mondom, hogy a maradek 2500 falcos is ezt gondolja.

Atjon a kulonbseg kettonk kozott? Ugye át? vagy leirjam még parszor? ?

aha, majd HA egyszer sikerul egy kupagyozelem…addig is:

??????? azaz 7db.

hajra ?

Mendez
Olvasó

Ne próbálj kibújni a Falco fóbiád alól.
Nem egy körmendi írta hogy megnyertétek volna a bajnokságot.
Nagyon is sok.
Majd HA nem kell végignéznetek ahogy a Falco hálót vág a tornateremben ????

Downtown
Vendég
Downtown

gyakorolj még Mendez, jo lesz ez! ???????

Mendez
Olvasó

Nem hiszem, hogy gyakorolni kellene.
Már az elsőre jöttél, mint gyöngytyúk a takonyra.
Tényleg át kellene írnod a nevedet piros-fekete párnára.

Redbid
Olvasó

Hagyd, csak egy újabb eldobhatós nick sárgatrágya lábai között. vagy fordítva rossebb tudja, nem is érdekes, az ő dolguk.
Ja, meg van az a mondás:
Ne vitatkozz idiótákkal, mert levisznek a szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal!

Bozic
Olvasó

Remek hir!
Remelem identol jobban atveszi a terhet a docogosebb meccseken.

parizel
Olvasó

Bebes Pista nagy halra ment, és kifogta Tóth Norbit!
Gráczer meg a Benke Szilárdot!

Downtown
Vendég
Downtown

sajnos bajnoki címeket, meg kupagyozelmeket nem lehet venni.

Mendez
Olvasó

Hálókat viszont többet is ???

Üvegtigris
Olvasó

Ezeknek be van csìpődve ez a külföld.Minek hova? Ellensúlynak a padvégére.

CsakAzImitNe
Olvasó

Szolnokról nem hallott komolyan kérdem ? Ja és olyan város hogy Falco nincs csak barátilag mondom nektek !
CSAK AZ OLAJ !!!!

krapulaksz simon
Olvasó

Hát ez egy újabb nagyszerű igazolás. Ezek után kötve hiszem, hogy el lehet venni a Falcótól az ötödik helyet. Nyilván az első négyet max mexorítani tudják, de a szimpátiám az övék. Sok nem ügyetlen, már-már tehetséges magyar játékos, simán benne lehet a pakliban egy-két igazán komoly ellenfél (Debrecen, Paks) ellen megszerzett meglepetés-győzelem! 😉 A körülmények szerencsés összjátéka folytán (pl. kedvező fújás, hazai pálya, az ellenfél nem veszi kellőképpen komolyan a meccset).

ballislife
Olvasó

Keller vajon hol fog kikötni?

2lee14
Olvasó

Hát arra én is kíváncsi vagyok.

missfortune599
Olvasó

Úgy hallottam hogy a pvsk vagy az Alba lesz a befutó

crazybasket
Olvasó

?? hogyne!

MAFCdrukker
Olvasó

Ez kicsit meglep, elég sok helyről lehetett hallani, hogy Alba vagy esetleg külföld. Az mindenesetre biztos, hogy a Falco ezek után újra megcélozza az aranyérmet.

Kendeffy Botond
Olvasó

Benke jó igazolás. Főleg két évre.

Tomba01
Olvasó

Megfelelő külföldi ajánlat??? Jézusom, ha már Vojának sem sikerül meghatározó játékossá válni egy külföldi csapatban biztos Benkének sikerül…magyar bajnokságban átlag feletti, azt ennyi! Kábé 3 játékost tudok akik magyarként meghatározóak voltak külföldön…Dávid, Gulyás, Hanga

donnarumma
Olvasó

Ha kulfold ne csak a real madridban gondolkodj

Doglegygeri
Olvasó

+Báder, Simon, Németh

mindegycsaknesárga
Vendég
mindegycsaknesárga

Szerintem Voja is megállta a helyét. Inkább az lehetett a gondja, hogy nem magyarországi szerepkört töltötte be, nem egyértelmű vezér szerepe volt és ez nem feküdt neki. Perl is mdgállta volna a helyét, de egyszerre topligába próbálkozott, Talán jobb lett volna spanyol, olasz másodosztály feljutó esélyes csapathoz menni, feljutni és úgy maradni Olasz, spanyol topligába. Hanga is fokozatosan építette fel magát a Barcához. u23as szabály miatt kiváncsi leszek szhelyi koncepcióra. kb van már egy kezdő 5ösre valo meghatározó ember 1légióssal, még jönnek külföldiek (biztos 3 lesz, mint tavaly), itt percek elosztásában kell stratégia rendesen. pláne, ha lesérül egy u23as, vagy… Olvass tovább »

nick19
Olvasó

Vojvoda Olaszországban játszott, ott pedig elég magasan jegyzett a kosárlabda. Más országokban ahol nem érik el az olasz, spanyol bajnokság színvonalát, lehet, hogy könnyebb kiemelkedni. Lóránt is jó volt Belgiumban, de Ausztria, Németország is hasonló. Nem csak arra kell gondolni, hogy pár évet külföldön játszik és többet keres, hanem esetleg megalapozhatja a jövőjét is, pl. magas szinten megtanul egy nyelvet, és/vagy kapcsolatokat épít az adott országban, ami jól jöhet majd a sportolói pályafutás után, stb.

donnarumma
Olvasó

Mindket evben szerepel..tehát még idén is leléphet…
Örülünk Sziszinek, mert egy jó játékos, profi hozzáállással

moldi56
Olvasó

Na az utolsó mondatoddal nem biztos,hogy mindenki egyetért.

Zsarkov
Olvasó

A Falco szurkolók szempontjából, lehet, hogy az…., számunkra egy senkiházi marad örökre….

Boban
Olvasó

Most akkor megint szeretik a Falcosok újra Benkét? 🙂

wiley
Olvasó

Vergődj Jokic! ?‍♂️?

Boban
Olvasó

Pénzéhes, nem vezér típus, Voja mögé akar bújni, az Alba mindenkit megvesz, szegény Falco csak 3-4. helyen lesz pénzügyileg. Ezeket ti írtátok az elmúlt hetekben… 🙂

Vicces fiú vagy, Sully
Olvasó

Az első kettő jelzőt miért zárja az ki, hogy most aláírt 2 évre a Falcóhoz?

donnarumma
Olvasó

Albakopp…

Downtown
Vendég
Downtown

Jol dontott, nem tudom, hogy mennyire volt igaz az Alba-vonal, de BL-ben jatszani, vagy csak a magyar bajnoksagban kozul jol valasztott.

Molten
Olvasó

Egyáltalán nem volt igaz az Alba-vonal. Szóba sem került. Az Alba idén már csak egy fiatal-t fog bejelenteni Debrecenből és kész. Ja meg Fofót:-)

Downtown
Vendég
Downtown

koszi az infot!

Chikán Sándor
Olvasó

Örül a FALCÓ tábor.Bravó!!!!

Pbask
Olvasó

Nos,akkor megkövetem magam, olybá tűnik hogy tényleg a szakmai szempontokat tartja előbbre. Ugyanígy gondoltam volna ha Körmendre igazolt volna esetleg,ahol van EC is, az Alba semmit se tudott volna felmutatni ilyen tekintetben.
Fofó befürdött az elhintett információival.

SárgaPárna
Olvasó

Miért igazolt volna Körmendre? Benke egy értelmes, profi körülmények közé vágyó, inteligens kosaras…
Mit keresne ott?

Pbask
Olvasó

Azt hangsúlyozta mindig,hogy szakmai előrelépést tartja szem elől. Ahhoz minimum kell nemzetközi szereplés,ahol fejlődhet sokkal erősebb csapatok ellen,felveheti a ritmust,de hetekig attól volt hangos a sajtó(és az informáicióim is),hogy Alba,ami ezt a koncepciót egy az egyben telibe köpné. Ezért maradt volna Körmend,esetleg Olaj,ahol ezek az információk helyt állhatnak,mint nemzetközi vitézkedés.

Downtown
Vendég
Downtown

neki magyarazhatod, leirtad, hogy Kormend, es beporgott mint a bucsus ringispil ?

az osszes Kormendet erinto dolognal latvanyosan osszeomlik, es toporzekol….evek ota varja a kormendi kosarlabda megszuneset, es csak nem jon ossze! ?

szakmai dolgokat hagyd, olyan mintha egy feketerigonak tanitanal egy japan népdalt…

Kendeffy Botond
Olvasó

Mint Pavlov kutyája. Csak ő nem a lámpára ugrik, hanem a piros-feketére.

Downtown
Vendég
Downtown

akkor te miert akarsz jonni ide meccsre…..féláron? ?

Hidegzuhany
Olvasó

Fofo Szabival együtt szivat mindenkit aztán együtt nevetnek a kommenteken. Megbeszélik milyen kamut toljanak ide közben meg már 2 hete mondták hogy marad Benke. Kb mint Stojan a tegnap előtti interjú alatt. Szakadt a röhögéstől . Nem hihetted te se hogy Keller és Benke is megy az Albaba… Meg azt se hogy Baker Albaba igazolásàhoz nincs köze a két személy jó kapcsolatának…

gulyasszabolcs00
Olvasó

Tényleg azt hiszed, hogy Fofoval összejátszok a BB1 kommentszekciója ellen? ???
Nem szivatunk mi senkit, csak akit lehet. ? Nevetni mondjuk valóban szoktunk együtt. ?
Bakert pedig nem én intéztem az Albába, ez tévhit.

Hidegzuhany
Olvasó

Franc tudja miket szervezkedtek… Na és a 25 millió jo magyar forintot Berénybe? Visszaosztással fűszerezve … ? te szoktad mondani hogy kisvárosban nincsenek titkok.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Titkok nincsenek, ellenben pletyka ahogy látom akad, még akkor is ha épp két hete nem jártam a városban. A többit egy sör mellett, ha kérhetem. ?

SárgaPárna
Olvasó

Te valami ilyen baszdszájbának képzeled magad a magyar kosárlabdában?
Tök őszintén ki hiszi, hogy a piros dzsekidben bárkit, bárhova tudsz intézni?

Redbid
Olvasó

Igen valóban ö, és ők lógnak nem is te 🙂
És igen a többiekkel együtt ő is jól szájbabaszna!

Legfeljebb nem úgy ahogy te azt annyira szeretnéd 🙂

SárgaPárna
Olvasó

ezzzzzzaz, ezzzzaaaaazz

Downtown
Vendég
Downtown

??????????????

ezt még gyakorolnod kell kiscserkész! ?

Pbask, Benitez, Bozic forumtarsakról masolj, nem nehez ?

2lee14
Olvasó

Jól döntöttél Szili!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés