Bajnokság
Bencze Tamás: Megmutattuk, hogy képesek vagyunk hátrányból is felállni
Két győzelem a Krasznai Kupán.
:
:
A Komarnót és a Sopront is legyőzte a ZTE a Krasznai Kupán. Az elődöntőben alaposan megszenvedett Bencze Tamás csapata a szlovákiai ellenfelével.
A találkozót kis szerencsével sikerült megnyernünk, ahol egyéni védekezési hibákból adódóan hátrányba kerültünk. Megmutattuk, hogy képesek vagyunk hátrányból is felállni és sikert elérni
– mondta arról a mérkőzésről Bencze Tamás a csapata honlapjának.
A finálé jó mérkőzést hozott. A kék-fehérek három negyedet is megnyertek a házigazdák ellen.
Jól kezdtük a találkozót és kézben is tartottuk, magabiztosan vezettünk. Jött egy hullámvölgy, ahol ismét az egyéni védekezésünkkel voltak problémáink és a Sopron visszajött, sőt fordított is. Ellenfelünkön látszott, hogy sokat kivett belőlük a Fehérvár elleni meccs, hiszen kettő légióssal kevesebben voltak. A hajrában jó megoldásokat választva sikerült megszereznünk a tornagyőzelmet. A felkészülésünk főpróbája jól sikerült. Örülünk a sikernek, de a helyén kezeljük és tanulunk a hibáinkból
– mondta az edző.
Szólj hozzá!