Bajnokság
Bencze Tamás kifakadt, becsapták a játékosai
Ramírez szerint őrült, Berényi szerint kaotikus meccset játszottak. Dzunics: Egy rossz szavam nem lehet, a fiúk nagyon odatették magukat.

:
:
Szombat este véget ért az alapszakasz a férfi bajnokságban. Íme a mérkőzések utáni edzői nyilatkozatok:
Zalakerámia ZTE KK – Pécsi VSK-Veolia 73-95 (17-27, 21-25, 18-19, 17-24)
Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Nagyon ideges vagyok, becsapva érzem magam. Ha egy taktika nem működik, akkor az edző a hibás, de ha a játékosok nem azt csinálják, amit a szakvezetés kér tőlük, akkor a vereség a csapat sara. Nálunk most ez történt, és ennek házon belül meg is lesznek a következményei. Aztán, hogy ettől javul-e majd a helyzet, nem tudom, mindenesetre nincs sok idő a változtatásra, hiszen szerdán már játszani fogunk.
Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Gratulálok a csapatnak, óriási sikert értünk el. Voltak a szezonban hullámvölgyeink, de sokan kitartottak mellettünk és bíztak bennünk. Két napig a fiúk és én nem akarunk kosárlabdával foglalkozni. Aztán megyünk tovább, hiszen nem szeretnénk pofozógép lenni a felsőházban.
JP Auto-Jászberényi KSE – Szolnoki Olaj KK 80-79 (17-18, 13-20, 30-18, 20-23)
Nikola Lazics, a JP Auto-Jászberényi KSE vezetőedzője: Gratulálok csapatomnak az egész alapszakaszban nyújtott teljesítményéért. Ez a mai győzelem már “csak” hab a tortán. Sikerünkhöz kellett egy nagy adag szerencse is a végjátékban, és szurkolóink segítsége, melyet ezúton is köszönünk. A két szurkolótábor fantasztikus hangulatot teremtett ezen a nagyszerű mérkőzésen. Nálunk is voltak gondok a felkészülés során, és többen is kisebb sérüléssel vállalták a játékot.
Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: Gratulálok a Jászberénynek. Mi nagyon sok gonddal-bajjal készültünk erre a mérkőzésre, de így is sokáig uraltuk a játékot. Sajnos a végjátékban hoztunk rossz döntéseket, és ezt a hazaiak kihasználták. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy egy kosárlabda mérkőzés 40 percig tart, s az utolsó másodpercekben is koncentrálni kell. Gondjaink csak sűrűsödtek, hiszen Vojvoda sem tudta végigjátszani a találkozót sérülés miatt.
Alba Fehérvár – DEAC 92-82 (36-20, 19-13, 18-18, 19-31)
Jesús Ramírez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Ez egy őrült mérkőzés volt mindkét csapat számára, hiszen rengeteg olyan dolog történt a pályán, amelyek zavarólag hatottak. Szerencsére mi harminc percig támadásban, és védekezésben is azt nyújtottuk, amit megbeszéltünk. A szerencsés támadásainkat nem a jó védekezésünknek köszönhettük, hanem egyszerűen jókor voltunk jó helyen, és jól működött a csapatjáték. Két nagyon nehéz meccs után vártuk ezt a mai találkozót, mentálisan felálltunk ebből a gödörből, és három negyeden keresztül tökéletes játékot nyújtott. A negyedik negyed különbözött az első háromtól, hibák tömkelegét vétettük
Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: Nehéz bármilyen okosságot mondani, mert én ilyen kaotikus mérkőzést nem nagyon láttam, ahol ennyi technikai és sportszerűtlen hiba lett volna, kiállításokkal vegyítve. A sporttársak tudják, hogy mekkora teher, és feszültség van a játékosokban, és az edzőkben. Véleményem szerint lehet ezt úgy kezelni, hogy ne kelljen azt lezavarni, aki csúnyán néz rájuk. Abszolút magunkat okolhatjuk a vereségért, mert az első félidőben dupla annyi lepattanót szerzett az Alba, hagytuk, hogy dobjanak kintről üres helyzetekből. Semmi energia nem volt a védekezésünkben, valamint húsz százalék alatt dobtuk a triplákat, így nem volt esélyünk a győzelemre.
Naturtex-SZTE-Szedeák – Sopron KC 74-62 (19-20, 24-13, 16-16, 15-13)
Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: Azt kaptuk, amit vártunk, egy nagyon szívós Szegeddel álltunk szemben. Nem hiába mondtam a mérkőzés előtt, hogy a Szeged helyezése nem mutatja jól a képességeiket. Az én játékosaim megérdemlik a dicséretet, mert végig küzdöttek.
Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Gratulálok a Sopronnak, mert jobbak voltak. A fontos pillanatokban, amikor kellett, tudtak kosarat szerezni. Az első félidőben 43 pontot kaptunk, a másodikban alig harmincat, ami azt jelenti, hogy tudunk jól kosárlabdázni, de összességében a Sopron jobb volt. Nekünk most azért kell küzdenünk, hogy elkerüljük a play-outot, és amíg van rá matematikai esély, ezt is fogjuk tenni, de reálisan nézve a play-outban fog végződni a szezonunk. Nem tudom azt mondani, hogy a srácok ne akarnák a győzelmet, de a Sopron ma jobb volt.
KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK 104-102 (26-25, 20-19, 24-30, 24-20, 10-8)
Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Gratulálok mind a két szurkolótábornak, jó propagandája volt ez a kosárlabdának, sok gyerek is kilátogatott, remélem, hogy az izgalmas mérkőzés hatására sokan elkezdenek majd kosarazni. A Kaposvárnak is gratulálok, edzőkollégámnak, hiszen a január óta tartó teljesítményük megsüvegelendő, a jövőre nézve ez adhat pozitív töltetet nekik. Gratulálok a csapatomnak, a nézőknek, lehet bármit belemagyarázni egy ilyen hosszabbításos mérkőzésbe, de mind a két csapat harcolt, és küzdött. A kritikus pillanatokban jobban döntöttünk. Hagytunk már ki ziccert korábban is, de most akkor rontottunk, amikor a kezünkben volt a döntés. Ez lélektani hátrányt jelentett számunkra, ráadásul fáradtak is voltak a játékosok, de győztünk, és az a lényeg. Várjuk a következő ellenfelünket.
Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Gratulálok, a középházba jutáshoz és a győzelemhez a Kecskemétnek. Megint rengeteg kaposvári eljött, fantasztikus hangulatot teremtettek a hazai szurkolótáborral együtt. Csalódottak vagyunk, január óta ugyan visszajöttünk a bajnokságba, de ha a szezonban jobb döntéseket hozunk, és az eleje jobban sikerül, akkor most nem ebben a pozícióban lennénk. Ez sok mindenki felelőssége, az enyém is. A mai mérkőzést meghatározta az, hogy nagyon sok sérültünk volt, többek között három kulcsjátékos. A büntetőkön kívül minden statisztikában jobbak voltunk, de a büntetőket be kell dobni, nincs mese. Sorra hagytuk ki őket, ez a fáradság számlájára írható. Január óta nyolc meccset nyertünk, ebből kettő hosszabbítással végződött.
Atomerőmű SE – Egis Körmend 73-86 (21-21, 21-23, 23-22, 8-20)
Dzunics Braniszlav, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Úgy gondolom, hogy egyáltalán nem volt rossz mérkőzés, két olyan csapat játszott, akik jó felfogással küzdötték végig a mérkőzést. Gratulálok a Körmendnek, mert úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertek, főleg a negyedik negyedben támadásban nagyszerű megoldásokat mutattak. Nekünk is meg voltak a dobóhelyzeteink, de úgy éreztem, hogy picit elfáradtunk. Egy rossz szavam nem lehet, a fiúk nagyon odatették magukat.
Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Gratulálok a Paksnak, nagyon keményen játszottak a mai estén. Nagyon jól sikerültek a támadásaink, 62%-ban értékesítettük a triplákat, úgy gondolom, hogy ez a mutató magáért beszél. A Paks agresszívan játszott, akárcsak mi, de azt mondtam a játékosaimnak, hogy jobban kell védekezni. Gratulálok a fiúknak, nem csak a mai győzelemhez, hanem az alapszakasz első helyének megszerzéséhez is.
Fotó: hunbasket.hu

Ma volt egy kis időm, és leültem átnyálazni a Hunbasket statisztikáit. Ezekből világosan látszik, hogy milyen problémák voltak ezzel az alapszakasszal (ha egyáltalán volt vele probléma). 1. Ragaszkodtunk a 4 légióshoz, nem hoztunk 5.-et. 2. Túl sokáig tartottuk meg Gliebovot. 3. Túl sokáig tartott, mire megtaláltuk a Gliebov helyére érkező légióst, sőt igazából nem is találtunk olyat, aki nekünk kellett volna. Harris sérülten érkezett (azóta megműtötték), pedig úgy kellett volna nekünk, mint egy falat kenyér. A statjai alapján a mai napig ott van az élmezőnyben (lepattanó, blokk, 3 pontos %). Fuller nem volt rossz, de ő inkább lehetett volna Thomson… Olvass tovább »
Like!Mi a véleményed, változik ez a következő szezonra avagy sem(5légiós)?
Miután jövőre NB1-es lesz a focicsapat, kötve hiszem, hogy elő tudják teremteni Zalaegerszegen azt a plusz pénzt, ami egy igazán jó kosárlabdacsapathoz kellene. De ez csak tipp, ill. régi tapasztalat. Az 5 légiós mellé még kellene 2-3 ütőképes magyar, plusz még 1-2 veterán és/vagy fiatal tehetség. Nehéz megjósolni mi lesz, mivel nem látok bele a csapat gazdálkodásába, de ha fogadni kellene, akkor nagy pénzt nem raknék arra, hogy ugrásszerű fejlődés várható. Szerintem a focistákat fogják kitömni, hogy a klub alapításának 100. évfordulóján ne essenek ki azonnal az első osztályból.
Köszönöm a válaszodat! Viszont most egy kicsit tegyük félre a focistákat. Nem egy fórumon illetve tv közvetítésbe hangzott el hogy a Berény a TF után az egyik legszerényebb költségvetésű csapat. Az eredmény kiugró! Viszont arra NAGYON sokan lennének kíváncsiak, hogy az elmúlt 5év alatt ilyen fejlődő Zalai gazdaság mellett képtelen voltak olyan ügyvezetői munkára hogy légy egyszer is 5 légiós!?
Az idei Jászberény a kivétel. 7 db “egylabdás” meccsük volt az alapszakaszban, amiből 5-öt megnyertek. Megnéztem a statisztikáikat, és a védekezésben a számaik egészen kiválóak, és végig stabilak tudtak maradni. A Falco után a 2. legkevesebb pontot kapták meccsenként. A védekezésükre egy példa, meg kell nézni Pantelics mit csinált labda nélkül az utolsó másodpercekben a Szolnok ellen. Jól választottak légiósokat, elkerülték őket a komolyabb sérülések, jól védekeznek, intelligens játékosaik vannak, jól koncentrálnak a végjátékokban. Ugyan nem dobnak sok pontot, de minden elemében a játéknak legalább átlagos statokat hoznak, nincs igazán gyengeségük, viszont a védekezésük magyar szinten elit. Ennyi a titok.… Olvass tovább »
Jól kikerülted a lényeget?
Legalább Bencze lát valamit…
Sztem a költségvetés nem akkora mint pl. Debrecennek, na ott lehetne keresni mi a hazai és az idegenbeli szereplések közti hatalmas különbség oka, de ő pl. csak üres frázisokkal lepattanó, 20%, stb. dobàlózik. Látni kellene, hogy legdurvábban ott vezetik meg a játékosok az edzőt, máshol nem ennyire kézenfekvő.
Fekete Á. is leigazol egy Lillovot… há’ normális.
Utána meg az évvégi mérlegnél sirdogál.
Az év vesztese mi vagyunk Milo, Szilárd, stb.
Innen kell felálnunk
Olajka
Következmény!!!!!És ùgy gondolja a vezetés hogy akkor bármi is változik már késő nem!Ez a csapat erre képes csajnos nincs bent több! Ez kinek a hibája ki állìtotta össze ezt a keretet csak magatokat hibáztathatjátok meg magatokban kereshetitek a felelőst hogy ìgy alakult,nem kell szépìteni ez a szezon elúszott és ezt ti b…tátok el.
Nyilván, mint a legtöbb helyen, itt is az edző állította össze a csapatot, de szegény ember vízzel főz. Gondolom, ha lett volna több pénz, akkor ő sem juniorokat vett volna, de ez van. De ha ilyen okos vagy, mondd meg, ki jött volna ide 100-150-200 ezer forintért. Ja, magyar és jó (min. 3-4 éves NB1A tapasztalattal, vagy jó külföldi). Ohh, hogy ilyet nem tudsz. Akkor szerintem jobb, ha csendben maradsz.
A Fentiek azt mondják, hogy Bencze teljesen szabad kezet kapott a keret kialakításához!Tehát, hogy kevés meg milyen csak az ő felelőssége!Vagy?
Büdzsé?
Sztem ennyi fér ki annyiból…
Pénz, pénz, pénz. Előbb már leírtam, gondolom ha több pénz lett volna a játékosokra, nem 20 éveseket vesz és hoz még 1 légióst. De ha nincs pénz, ez nem lehetséges. Okos vagy nagyon, már a korábbi kommentjeidnél is feltűnt. Meg az is, hogy csak károgni tudsz – mondjuk, ilyen névvel… 🙂
Vajon mi lehet az oka ,hogy a csapat nem azt teszi amit az edző kér….hmmmmm…
Láttunk már ilyet más sportban is ,hogy mi a következménye egy ilyen ellentétnek… (az már egy következő kérdés ,hogy mennyire sport emberi egy ilyen megoldás….)…..
Szerintem inkább csak arról van szó, hogy a játékosok fejben elfáradtak, főleg azok, akik egész szezonban erőn felül teljesítettek. (legjobb példa Agafonov és Szabó jelenlegi formája) Nem feltétlen szándékosság, ha a követendő taktika nem működödik, hanem lehet fáradság, vagy akár a nagy teher is. Ilyenkor a fáradt, vagy ideges játékos nem tudja jól lekövetni a védekezést, rossz megoldásokat választ a támadásban stb…. A kosárlabda nem mindig precíziós csapatjáték, hanem nagyon sokszor individuális megoldások sora is. Ha pedig egy játékosnál ez az egyensúly felborul, és túl sokat egyénieskedik, vagy vállal, akkor fegyelmezetlennek lehet látni, pedig lehet, hogy ezer százalékon pörög benne… Olvass tovább »
Szerinted, ha a fáradtságról lenne szó, akkor azt az edző nem látja? Vagy látja, de mégis kell bűnbakokat keresnie, nehogy őt találja meg a közönség, mert esetleg veszélybe kerülhet a (célkitűzések alapján) kényelmes és biztosnak hitt állása?
Jaj, neked aztán rohadt sok időd lehet, meg problémád, ha folyamatosan a ZTE-t követed. Tudod, irigyellek – bárcsak annyi időm lenne, hogy a szombathelyi kosárlabda csapat teljesítményével tudjak foglalkozni. Megnézném egyébként, hogy ,,nagyra tartott” edzőtök, vagy akár Srecko, mit tudott volna kihozni ebből a keretből. Utóbbi felmondott Pakson, mert nem vehetett még egy 5ezer euró pluszos légióst. Erről ennyit… Böfögj a saját csapatodról.
A Jászberény például mivel lenne több nálatok? Kezdőcsapatok hasonló erősségűek, azt meg gondolom nem akarod bemesélni nekem, hogy Kerpel és Cseh annyival több a ti cseréiteknél, amennyivel sikeresebb szezont futnak nálatok. Azt se feledd, hogy az edzőtök azt a taktikát választotta, hogy legyen egy nagyon erős kezdőcsapatotok (ezzel az elképzeléssel persze semmi gond nincsen), így nyilván a többi játékosra ennyi pénz maradt. Két ukrán légiós nem fillérekbe került, ahogy a két, hazánkban kitűnően teljesítő amerikai sem. Hozhattatok volna akár egy-két olcsóbb légióst, és akkor esetleg marad még pénz egy jobb magyar játékosra, de persze az is csak akkor lett volna… Olvass tovább »
Ismersz olyan edzőt – a Benczén kívül persze -, aki elvállal egy csapatot és 10-15 évre tervez az adott klubnál? Kiderült, hogy csak ő ilyen naiv. 🙂
Egyik mondatod olvasásánál hangosan felnevettem: az a bizonyos elárulom neked… kezdetűnél. Ebben éppen azt árultad el, hogy fogalmad sincs semmiről. 🙂