Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Bencze Tamás a játékosait kritizálta

Magas szinten védekezett az Olajbányász.



:

:

Remek játékkal – Rudner Gábor vezérletével – győzött a Szolnoki Olajbányász Zalaegerszegen. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Bencze Tamás nem is titkolta csalódottságát. Azt mondta, játékosai nem csinálták meg amit megbeszéltek.

Ilyenkor szokták azt mondani az edzők, hogy nehéz mit mondani, de nekem most nem az. A csapat nem azt csinálta, amit megbeszéltünk. Vajmi keveset láttam vissza abból, amire készültünk. A csapat nem követte amit kértem. Tudomásul kell venni, ha van egy játékos, aki nem azt csinálja amit kérek, akkor az egész játékunk más lesz.  Nem arról van szó, hogy nincs a hármasok ellen taktika, ha úgy védekezünk, ahogy gyakoroltuk akkor nincs ez 

– mondta a hazai mestere az MKOSZ honlapjának beszámolója szerint.

Dragan Alekszics érthetően más hangot ütött meg. Elégedett volt.

A védekezésünket sikerült végig magas szinten tartani és ez hozta meg a sikert is. Támadásban lehet hullámvölgy, de ha a védekezésünk stabil, akkor az hozzásegíthet bennünket a győzelemhez. Az látszott, hogy a ZTE két sérült játékosának nem volt ideje regenerálódni. Ők a Sopron ellen úgy érzem kihajtották magukat és ez ma érződött, mi viszont jó kondícióban voltunk és ennek is köszönhető a győzelmünk. Bár csak heten voltunk, hiszen két magyar játékosunk sérült, mégis a mi akaratunk érvényesült. Külön gratulálok Rudner Gábornak, aki nagyon sokat tett a sikerért

– mondta az Olajbányász edzője.

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
12 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
ZTE ZOLInyolcmegnyolcHavercsávoFenyőWillie Recent comment authors
ZTE ZOLI
Olvasó

Az a baj hogy itt nem csak Bencze Úrral van gond, hanem az egész vezetőséggel akik ehhez a minősíthetetlen produkcióhoz asszisztálnak! Baj forrása mélyebbről fakad….

Havercsávo
Olvasó

Isten veled B.T.

pbask
Vendég
pbask

Nálunk 0-7nél is még akart maradni, soha sem lesz képe önszántából elhúzni a vérbe

Beniben
Olvasó

Írjál már valami szépet dislike-man/woman!
Komolyan érdekel, hogy csak zsigeri e a reakciód, vagy van mögötte érv is?

Fenyő
Vendég
Fenyő

Takarodj el innen meg vidd a sleppedet is,akiket idehoztál!!

gabor77
Olvasó

BT takarodj!

derryl
Olvasó

Nem tisztem Benczét minősíteni, kapja ő a ( jogos )Kritikát hazai oldalról!
Azon viszont elkerekedett a szemem, olvasván, magas szinten védekeztünk! Lehet más meccset néztem mint Dragan? Ha azt mondja, egy kicsit jobban ment a védekezés az eddigiekhez képest, aláírom! Lehet, ő már tud valamit! Most neki jött ki jobban a lépés a két kispadon helyet foglaló ember közül!

Willie
Olvasó

Pont erre gondoltam en is, bar nem lattam a meccset, de azert magas szintu vedekezesrol kb. 60 kapott pontnal kezdhetunk el beszelni nem 80-nal…

nyolcmegnyolc
Olvasó

Nem kötekedés miatt írom. Ezt elmagyarázta a múltkor valaki. Nem, csak a pontok számítanak. Sem a támadásnál, sem a védekezésnél. Szerintem remek példa az Audi Eto kc két utóbbi meccse. A támadás szám sokat jelent. Nem mindegy, hogy az mennyi. Kaphatsz 80 pontot sok vagy kevés támadásnál is. Danyi szerint lehet 50 gól, merz vezetnek 60-70 támadást is (csehek ellen). Hétvégén az ellenfél mindent passzívig játszott, tehát kevesebb támadás, kevesebb gól…

pbask
Vendég
pbask

Szerintem alakul a védekezésetek,már tetszetős volt. Egy-két figura,nem triplahajigálás és rendbe lesztek. Ha tényleg jön Milo,akkor rendben lesztek talán 😉

nyolcmegnyolc
Olvasó

Miló???

nyolcmegnyolc
Olvasó

Durant aki júniusban sérült meg, kihagyja a szezont. Miló sem lesz szerintem február előtt. És az az ideális. Ez élsport. Egy achilles szakadással én 3 hónap után dolgoztam. Elejében fájt, sántikáltam is, de az nem élsport.

balldontlie
Olvasó

Paraszt…

pbask
Vendég
pbask

Elég nagy. Egy beképzelt kivagyi tuskó.

Vizo
Vendég
Vizo

Ha már több csapat szurkolója is így gondolja akkor azért el kellene gondolkodni Zte KK vezetőség…hogy emberi és szakmai problémák is vannak!!Vegyétek már észre magatokat! Persze minket hangadókat kiemelhettek meg van kire/kikre mutogatni de mi legalább nem ülünk nyugodtan és locsoljuk a fejünkre a sz@rt…
Viszlát TAMÁS…

Beniben
Olvasó

Szégyelld magad Tomi!
Ennyire telik csak? Akkor köszi, hogy itt voltál!
Nem kellett volna lerombolni a játékosként megszerzett respektedet!

sargafekete
Olvasó

Ha egy csapat sorozatosan nem tartja be az utasításokat, akkor meg azért kell lemondani. Ő hozta ezeket a légiósokat, akik jó minőséget is képviselnek. Tavaly az volt a gondja, hogy pénz híján csak 4 légiós van, idén már nem lehet erre hivatkozni. Ahogy olvasom az egerszegi szurkolóknak a szakmai dolgok mellett bőven van emberi problémájuk is vele, és ez így együtt szerintem már nem megoldás arra, hogy folytassa a munkát. Márpedig szükség lenne egy jó Zetére, hiszen ehhez most minden adva is van (…lenne egy sikeres edzőcserével).

pbask
Vendég
pbask

Mekkora egy féreg vagy te Bencze. Játékosaidat kritizálod,tükörbe nem tudsz nézni, Szombathelyen 0-7 el is a szurkolókkal volt bajod,mert te mindent jól csinálsz igaz?
Okoltad ellenünk már bírókat(Real Madrid), játékosokat tavaly is,csak magad nem!
Gerinctelen,húzd a csíkot és ne tedd tönkre az egerszegi kosárlabdát!
Milyen edző az,aki csak a játékosait okolja,milyen csapategység lehet az öltözőben?

Székely Gergely
Olvasó

Itt az idő lemondani.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés