Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Bencze szerint volt egy határ, amit nem tudtak átlépni

Alekszics a fiataljait dicsérte. A Kaposvár Kecskemétre is győzni megy.



:

:

Tegnap három mérkőzést rendeztek a férfi alapszakasz 26. fordulójában. Íme az edzői nyilatkozatok:

Szolnoki Olaj KK – Serco-TF-BP 109-97 (26-26, 27-27, 31-27, 25-17)

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: Gratulálok, különösen a fiatal játékosainknak. Előzetesen is úgy terveztük, hogy játszatni fogjuk őket, de azt nem gondoltuk volna, hogy ennyi gondunk lesz a faultokkal, így aztán még többet kellett a pályán tölteniük. Köszönöm nekik, hogy megoldották a feladatukat, nem könnyű Szolnokon pályára lépni ilyen hangulatban, amikor tele van a csarnok, de tökéletesen reagáltak. Persze voltak kisebb hibák, de őrülten nagyot harcoltak. Sokat segítettek nekünk. Ami a mérkőzést illeti: az egész hullámzó volt, sok hibával, sok szokatlan szituációval mindkét csapat életében, ami a rövid rotációból fakadt. A végén Tóth Ádám és Nemnajna Milosevic révén kihasználtuk a palánk alatti fölényünket. Köszönjük a szurkolóink támogatását, különösen a kulcspillanatokban, amikor a fiatal játékosainknak segítettek.

Ales Pipan, a Serco-TF-BP vezetőedzője: Gratulálok a hazaiaknak és edzőjüknek a győzelemhez, további sok sikert kívánok nekik a folytatásra. Mindkét csapatnak gondjai voltak a rotációval. Az első félidőben nem játszottunk rosszul, de a mérkőzés végén már nem tudtuk megállítani a legjobb dobóikat. Elfáradtunk, és rövid volt a kispadunk.

Egis Körmend – Zalakerámia ZTE KK 96-86 (25-15, 25-26, 24-26, 22-19)

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Először is gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez. Úgy gondolom, hogy van pár kemény játékosunk, akik nyomás alatt jól teljesítenek. Minden alkalommal, amikor nehéz helyzetbe kerülünk, mindig sikerül valami megoldást találniuk támadásban. Sokkal boldogabb lennék, hogy ha védekezésben tudnánk inkább megoldást találni erre, mert úgy gondolom, hogy az sokkal könnyebb, de azt kell mondanom, hogy a fiúk megtalálták a megoldást. Több, mint 50 %-kal dobtunk a hárompontos vonalon kívülről, ami nagyon jó teljesítmény, különösen, mert a ZTE nagyon jól védekezik. Váltogatták a védekezésüket, zónáról emberfogásra, és nem könnyű ez ellen játszani. Ezért is nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk. Sok sikert kívánok kollégámnak és a csapatának, és remélem, hogy szerdára ismét készen leszünk.

Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: Először is gratulálok ellenfelünknek, mert megérdemelten győzött. Sokat tettünk azért, hogy meccsben maradjunk, és ez többé-kevésbé sikerült is. Volt egy olyan határ, amit nem tudtunk átlépni. Feljöttünk három pontra az első félidőben, aztán nagyjából egy perc alatt eltékozoltuk ezt a lehetőséget, mert a félidőben már kilenc pont volt közte. Azt hiszem, hogy a zónánk, a védekezésváltásunk jól működött. Megtörtük azt a játékritmust, amiben jól játszott a Körmend. Viszont a negyedik negyedben is volt egy olyan pillanat, amikor három pontra feljöttünk és mi támadtunk, de két labdát is eladtunk. Sajnálom, mert nyilván minden esélyt meg akartunk ragadni, hogy sikerüljön az első ötbe kerülni, ez ezzel elment. Gratulálok a csapatomnak, hiszen mindent megtettünk, ez előre vezet, és szükségünk lesz erre a középházban is.

Kaposvári KK – JP Auto-Jászberényi KSE 90-75 (23-15, 24-24, 24-15, 19-21)

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Nehéz ilyenkor koncentráltan játszani. Éreztem a csapaton, hogy azt gondolták, hogy ezúttal 35 perc is elegendő lesz a győzelemhez. A Jászberény azonban jó szellemű együttes és három kulcsjátékos nélkül is remekül küzdött. A szurkolóink, attól függetlenül, hogy nem mindig játszottunk jól, belehajszoltak minket a győzelembe. Kecskeméten sem számíthatunk Spicára, de akármilyen összetételben lépünk pályára, ott is a győzelem lesz a célunk.

Nikola Lazics, a JP Auto-Jászberényi KSE vezetőedzője: Abszolút megérdemelt a Kaposvár győzelme. Nem volt kérdés ezen a találkozón, hiszen végig kontrollálták a játékot. A sérültjeink hiányában a héten ritkán tudtunk érdemi munkát végezni edzésen. Ez látszott a teljesítményünkön, de amikor jobban védekeztünk, akkor szorosabb is lett az állás. Sok sikert kívánok a folytatásban a kaposváriaknak!

Fotó: Zsu

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
donnarummaZegZeg19Mobil83Dr. Oid Recent comment authors
Zeg
Olvasó

Először is elmondanám,hogy semmi problémám Tamással..viszont ha nincs teljesítmény kényszer…nem a letett prodoktumot értékeljük..akkor sajnos ez lesz a vége mindig…
Ha a lényeg a szerződésbe az..hogy legyen x fiatal a padon..legyünk az 1-8 valamelyikébe..akkor sajnos nem is fogunk előre lépni sosem…!!!!!
Ergo nem az a hibás szerintem aki egy ilyen feltételekkel alá ír egy szerződést…mert buta lenne nem alá írni…(az már egy másik történet hogy ez mennyire sport emberi…) hanem az a hülye aki egy ilyet elé tesz s ennyit vár csak el…

Zeg19
Olvasó

Igazad van teljes mértékben

Zeg19
Olvasó

Kérdezték itt valakitől mit kellet volna csinálni?
Az a megoldás nyugodjunk bele ebbe a szarba hogy elment a szezon tök mindegy hányadikak leszünk ez a legegyszerübb most már úgy is mindegy!Az a baj barátom még 2 évig ülhetsz és várhatod a sűltgalambot.

Mobil83
Olvasó

Bencze Tamás nem tud már,se lelket,se erőt adni a csapathoz.Ebben a keretben ennyi van sajnos.Nincs mit szépìteni.Valaminek történnie kell mert ez így nem jó!Hajrá ZTE

Zeg19
Olvasó

Ennyi nincs motiváció a csapat meg sajna ennyit tud

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

B.T.:zónánk és a védekezés váltásunk jól működött..?! 96 kapott pont után!?Az igen!Komolyan! Le a kalappal

balldontlie
Olvasó

Annyiban igaza van, hogy mikor váltott a Zete, sok labdát eladtunk meg lepörgött az idő is párszor.

Dr. Oid
Olvasó

Akár 96 pontnál is jól működhet a védekezés, mert anélkül mondjuk 120 pontot kapsz. 🙂 Minden relatív…

donnarumma
Olvasó

meg az MTE 50 % felett dobta a triplát…ami, ha mondjuk átlagos 40 % akkor nem 96 hanem “csak” 84 lett volna a kapott pont a zte nél

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés