Bajnokság
Bejelentették Medve Mátét Veszprémben
Most már hivatalos, a B-csoportban folytatja a bedobó.

:
:
A BB1.hu írta meg először, hogy Medve Máté kilenc év után elhagyja az Atomerőmű SE csapatát, és ősztől a B-csoport ezüstérmesénél, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém színeiben folytatja pályafutását.
Cikkünk megjelenése után Medve elköszönt a paksiaktól, majd néhány perccel ezelőtt a veszprémi klub is bejelentette hivatalos honlapján az átigazolást.
A kettes és hármas poszton is bevethető kosaras a Budapesti Honvéd SE-től igazolt a paksiakhoz, ahol előbb három, majd hat szezont töltött el. A második idényében a Tolna-megyeiekkel megnyerte az NB I-es pontvadászatot. Közben egy-egy évad erejéig pattogtatott a Kaposvári KK-ban, a Jászberényi KSE-ben, illetve a Factum Sport Debrecenben. A Szegeden született játékos korosztályos válogatottként – 2007-ben – alapembere volt az U18-as B-divíziós Európa-bajnokságon nyolcadik helyen végzett nemzeti együttesnek.
fotó: ase.hu

Úgy érzem, a képességeihez képest kevés lehetőséget kapott Pakson…
Jól jár vele a Veszprém, sok van benne, ezt bizonyitani is fogja!
Sok sikert kivánok neki!
Nem tudom,hogy ez a játékos miért nem tudott kiteljesedni.Pedig jó keze van.Igaz,ez nem minden.
Kérdés,mit hívunk kiteljesedésnek?
Magyar bajnok,Pakson csk.!