B-csoport
Bejelentette vezetőedzőjét a Veszprém
Az 1992-ben született tréner eddig a felnőtt csapatnál a másodedzői feladatokat látta el.

:
:
A mai napon hivatalosan is megszületett a megállapodás a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém csapatát működtető Veszprém Kosárlabda Kft. és Baksa Szabolcs között, miszerint az eddig másodedzői szerepet betöltő fiatal szakember a 2020/21-es szezonban már vezetőedzőként küzdhet a sikerekért – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.
Az 1992. március 23-án született, veszprémi származású tréner a Testnevelési Egyetemen tanult, ahol 2015-ben alapszakon, majd 2017-ben mesterszakon szerzett sportmenedzser diplomát. 2015-től a TFSE csapatánál dolgozott, előbb technikai vezetőként, majd másodedzői pozícíóban 2019-ig. Az év nyarát a Budapesti Honvéd SE 3×3 csapatánál töltötte vezetőedzőként, mielőtt a 2019/20-as idény kezdetén a Veszprém felnőtt csapatához került másod-, valamint a junior együtteshez vezetőedzőnek.
Csorvási Levente, a klub sportigazgatója a következőket nyilatkozta a szerződés aláírását követően:
– Baksa Szabolcs egy nagyon ambiciózus szakember, aki hihetetlen energiával dolgozik. A tanulás és a fejlődés van a szeme előtt. Nagy lehetőség ez neki. Reményeink szerint remekül fog majd illeni az új vezetőedző a fiatal csapatunkhoz, és sikeresen tudnak majd együtt dolgozni.
Fotó: veszpremkosar.hu

Szólj hozzá!