Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Bejelentette új vezetőedzőjét az Atomerőmű SE

Aleksandar Joncevski veszi át a csapatot.



:

:

Tapasztalt észak-macedón szakember érkezik a paksi csapat élére, Aleksandar Joncevski személyében.

A 44 éves szakember a játékos pályafutása befejezését követően 2010-ben a svéd U18-as KFUM Uppsala gárdájánál kezdte meg edzői karrierjét, majd a BC MZT Skopje csapatát vezette egészen 2017-ig, ezt követően a Subotica, a Rabotnicki, a Kozuv, a Gostivar, a Trepca és a Baskimi együtteseinél tevékenykedett, végül a 2024/25-ös szezonban a lengyel Wroclaw Slaskot irányította. Edzői karrierje során számos siker fűződik a nevéhez, 2021 óta az Észak-macedón kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya.

„Az Atomerőmű SE-hez szerződni óriási megtiszteltetés, de hatalmas felelősséget is von maga után. Az elmúlt években folyamatosan figyeltem az NB I. A-csoportot és az egyértelműen látszik, hogy egy erős ligáról van szó, ami tele van jó csapatokkal és játékosokkal, az ASE pedig előkelő helyet foglal el ebben a versenyrendszerben. Örülök, hogy olyan csapathoz jöhetek, ahol a kiváló magyar játékosok és sikeréhes fiatalok mellett a vezetőség szervezett formában irányítja a klubot. A beszélgetéseink során egyértelműnek látszott, hogy a következő szezonban előre lépést vár a klubvezetés a csapattól. Biztos vagyok benne, hogy a pályán a megfelelő energiával és atmoszférával sok örömteli pillanatot varázsolhatunk a szurkolóknak és az ASE visszakerülhet a dobogó legfelső fokára.”
-mondta a leendő paksi vezetőedző.

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
műkedvelőMilivojtormentor Recent comment authors
Milivoj
Olvasó

Szerintem nála még a görög is magasabb polcos volt

tormentor
Olvasó

Karácsonyra már Béla ülhet a kispadon

műkedvelő
Olvasó

Ha ráér!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés